2013. január 16., szerda

Jennifer Lawrence a David Letterman Showban

Nos, a továbbiakban sem fogom elhalmozni a blogot videóinterjúkkal, ezt a mostanit is annak köszönhetitek, hogy találtam egy -spanyol - átiratot. Igazából ezt az anyagot egészítem ki, de aki a teljes interjúra kíváncsi, az ugrás után megtalálja majd:

David azzal kezdi, hogy kiemeli, hogy Jennifer Lawrence-t fiatal kora ellenére már kétszer is jelölték Oscarra. Amikor Jennifer is megjelenik azzal indítanak, hogy megbeszélik, hogy akkor találkoztak legutóbb, amikor Jennifert a Hallgatás törvényével jelölték Oscarra. Jennifer egyébként még köhög, állítólag vasárnap, a Golden Globe díjátadójának reggelére betegedett le. 
David aztán Jennifernek is elmondja, hogy milyen nagyon fiatal, szinte gyerek még, és megkérdezi, hogy vált ilyen remek színésznővé. Jennifer elmondja, hogy gyerekkorában beteges hazudozó volt, gyakorlatilag mindennel kapcsolatban hazudott. Anyukája úgy jött rá, hogy az osztálytársai jöttek, hogy szegény Jennifer így meg úgy... Mindennel kapcsolatban hazudott, volt, hogy azt mondta, hogy anyukája terhes, amikor nem is volt az, stb., stb. Most pedig elégedett, mert jól tud hazudni. De mostanra nagyon kiegyensúlyozottá is vált - mondja, amint Letterman aztán nagyon jót nevet. 
David megkérdezi tőle, szerinte ki a legjobb színész: Daniel Day-Lewis, kedvenc színésznője pedig Meryl Streep, amivel David is egyetért, mondván, hogy igen, ő "Pokoli jó!" 
David ismét megkérdezi, hogy de hogyan tanult meg színészkedni, mert mi nem láttuk a közbülső állomást, csak azt, hogy milyen tehetséges színésznő is ő. Járt-e valaha drámaórára? - kérdezi Jennifert, mire Jen azt válaszolja, hogy nem, hanem a hazudozás kapcsán fejlődött ennyit.

A reklám után Letterman a Golden Globe-ról kérdezi Jennifert, hogy izgalmas volt-e: igen, de azt nem gondolta volna, hogy ő kapja a díjat. Aztán arra terelődik a szó, hogy amikor átvette a díjat, utalást tett arra, hogy "Legyőztem Meryl-t" és ez igazából az Elvált nők klubjából vett idézet akart lenni, mert hatalmas meglepetés volt számára is, ami történt. Szóval ezért mondta ezt, és nem gondolta volna, hogy Lindsey Lohan úgy felhúzza megát ezen, hogy telekürtöli a Twitter-világot azzal, hogy "Senki nem viccelődhet kedvére Meryl Streepen!" David erre elkezd poénkodni, hogy Jen most nagy bajban van, és lehet, elveszik tőle a díját. :) 
Jen egyébként kifejti, hogy számára a Twitter nagyon idegesítő dolog, és nincs is profilja, mert nincs semmi fontos mondanivalója, amit ott kívánna megosztani a világgal, sőt, számára ez olyan lenne, mint egy börtönbüntetés, ha mondjuk valami miatt fél éven át arra köteleznék, hogy leírja a gondolatait. Ezen aztán szintén hosszabban viccelődnek Lettermannal, hogy miket írogatnának. 
David újból visszatér az Oscar témára, hogy másodszor jelölték Jennifert, és reméli, ezúttal meg is nyeri a kategóriáját, és kívánja is neki, hogy minden jelölését váltsa díjra a jövőben. Azután azt firtatja, kik vannak még versenyben Jeniferrel a kategóriájában. Sok tehetséges színésznő, például Jessica Chastain, a Zero Dark Thirty-ben nyújtott előadásáért. David elismeri, hogy Chastain nagyszerű volt a filmben, de Jennnek kellett volna szerepelnie benne. Aztán arról beszélnek, hogy szintén jelöltek a kategóriában egy mindössze 9 éves kislányt Quvenzhané Wallist !
Azután az kerül szóba, hogy a repülőgépen üldögélve, Jen mindenféle bulvárlapokat szokott olvasgatni, és az egyikben megtalálta magát, amint Hawaii-on nyaralt, és fürdőruhában lefotózták. Jen pedig meg van győződve róla, hogy azon a képen nem az ő feneke látszik. Valaki szerinte photoshoppolta a képet, mert az tuti nem az ő hátsója :) Nem ez az első rossz kép róla, mert Jen szerint ő abszolút nem fotogén, ennek demonstrálására mutatnak is egy tényleg elég vacakul sikerült képet :D Azt a rondaságot vállalja, de egy másikat, amit szerinte ps-eltek, azt nem. Aztán végül megmutatják a szóban forgó képet is. Jen azt mondja, hogy még a képen is az sugárzik az arcáról, mintha azt mondaná, "Ez nem az én seggem!" :) Aztán Jen azt is elárulja, hogy ott ő (valóban) a bátyjával szörfözött. 
Hogy az emberek mégse az ő fenekére emlékezzenek az interjúból, Jen megkéri, hogy tegye már el David ezt a képet, és ahelyett végül mutatnak egy igényesebbet, ami Jennifert ábrázolja a Meryl-verő Golden Globe-jával :) 

Amikor Letterman felkonferál egy klipet, Jen közbeszól: a fenekemről nézünk meg egy bejátszást? :) Nem, végül a Napos oldalból láthatnak a nézők egy jelenetet, amelyben Jennifer Lawrence Robert De Nero-val vitatkozik. Mi sajnos nem látjuk a bejátszást (de majd a moziban ;).

Az ugrás után, ahogy ígértem a teljes interjút tartalmazó videó. A fenti fordítás kritizálásával pedig óvatosan ;)


4 megjegyzés:

  1. MY god. Mármint,annyira jó, hogy csináltál egy ilyen oldalt, és mindenről első kézben értesülhetünk! A fordítással semmi gond, ezért ÖRÖK HÁLA!!! :D

    VálaszTörlés
  2. :) Akkor egészségetekre! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi a fordítást!:)

    VálaszTörlés