2013. január 3., csütörtök

Éhezők Viadala ihletésű futóverseny

Persze már megint nem nálunk, de azért izgalmasan hangzik :)


A Hunger Runs egy akadálypályán zajló futóverseny, amelyet az Éhezők Viadala Arénáinak mintájára terveztek. A verseny során párban vagy 2-nél több főből álló "szervezetben" (~csapatban) kell együtt dolgozni, íjjal-nyíllal lőni (természetesen) és felkeresni bizonyos ellenőrzési pontokat, majd megnyerni a versenyt. A pályán íjászaton kívül kell lándzsát dobni, falat mászni, lesz valami tűzgolyós feladat is, famászás természetesen és súlylökés. Az akadályok közül, ami nem tetszik egy csapatnak azt kihagyhatja, ám aki kihagy akadályt, az természetesen nem nyerhet a versenyben.

A versenyen a 16 éven felüliek vehetnek részt és egy 5 km-es pályát kell teljesíteniük. Aki esetleg még nem érzi magát felkészülve a kalandra, az önkéntesnek is jelentkezhet, és besegíthet a szervezői munkába. 
A verseny január 12-én kerül megrendezésre, egy igazi családi eseménynek szánják, ahol nem engedélyezett az alkoholfogyasztás és a fegyverhasználat, de még játék fegyvereket sem szabad bevinni. 
A verseny alkalmával és a nap során mindenféle felszerelésben meg lehet jelenni, értékelik a legjobb jelmezt is! 

A folytatásban egy videóreklámot is láthattok a rendezvényről:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése