2012. október 2., kedd

Olvassuk újra a második kötetet! - 23. fejezet

Katniss rájön, hogy az órára emlékeztető Arénában minden 12. órakor van egy villámlás, majd kezdődnek a különböző körcikkekben a különböző elemek, amelyek megnehezítik a játékosok dolgát. Az első négy órában a villámlás után véreső, köd majd a mutáns majmok támadása következik. Katniss felébreszti a többieket, hiszen újra közeledik a köd támadása, amely nem feltétlenül marad a dzsungel sűrűjének területén. Wiress pedig megkönnyebbül, hogy valaki megértette, mit szeretett volna elmondani. Amikor az éjfélt említi, Katnissnek eszébe jut Plutarch Havensbee órája. „Éjfélkor kezdődik!” – mondta a férfi akkor.

Amikor Beetee nem hajlandó az általa szerzett huzal nélkül elindulni, Johanna gúnyos megjegyzést tesz, amire ismét összekapnak Katniss-szel, de végül a kis csapat megegyezik, hogy a Bőségszaruhoz térnek vissza. Hamarosan láthatják, amint a szomszédos cikkelyben előkígyózik a köd a fák közül. Katniss elismeri Wiress találékonyságát, ami jól esik a nehezen kommunikáló Kiválasztottnak.

Míg Wiresst megkérik, mossa le a vért Beetee huzaljáról, addig Johanna és Katniss fegyvereket keresgélnek a Bőségszaru környékén. Katniss néhány nyílvesszővel lesz gazdagabb, Johanna pedig hatalmas baltákat gyűjt be, Katnissben pedig ekkor tudatosul, hogy Johannának ez az erőssége: Jól bánik a baltával.


Eközben Peeta egy levélre lerajzolja az Aréna térképét. Észreveszik, hogy a Bőségszaru csúcsa a 12 óra irányába mutat, és megbeszélik, hol milyen veszély várja őket, és melyek azok, amik a dzsungel határán belül maradnak, és melyek nem.


Ekkor Katnissnek feltűnik, hogy Wiress elhallgatott. Nem véletlenül, hiszen rajtuk kaptak a Hivatásosak, akik azonnal megölik a védtelen nőt. Ekkor azonban az események felgyorsulnak:
„Miközben megfordulok, már fel is húzom az íjamat, és megpillantom a csuromvizes Glosst, ahogy a földre dobja az átvágott torkú Wiresst. […] A nyílvesszőm hegye mélyen belefúródik Gloss jobb halántékába, és az alatt a villanásnyi idő alatt, amíg sikerül újra felhúznom az íjamat, Johanna belevágja Cashmere mellkasába a baltáját. Finnick félreüti a lándzsát, amit Brutus Peetának szánt, de közben Enobaria megvágja Finnick lábát.”
Pillanatok alatt hárman halnak meg: Wiress, Gloss és Cashmere.

Miközben a társaság Enobaria és Brutus után iramodik, megmozdul alattuk a föld, és csak mikor végre megáll, és szétnéznek, jönnek rá, hogy gyakorlatilag megpörgették az Arénát, valahova máshova került a 12 óra helye. Ami előnyük volt, szinte elvesztették…
Előtte azonban még kihalásszák a még mindig ájult Beetett a vízből, és némi kalandok árán Katniss megmenti a huzalt is Wiress kezei közül, amihez Beetee annyira ragaszkodik.

Amikor végre összeszedik magukat, elhatározzák, hogy lemennek a tengerpartra, a 12. órához, ahol lehetne egy pár óra nyugalmuk. Amikor hárman háromfelé indulnak el, akkor jönnek rá, hogy elveszítették tájékozódási képességüket, amikor megpörgették az Arénát.

Amikor Peeta felajánlja, hogy őrködik, Johanna nem engedi neki, Katniss pedig rájön, hogy a győztesek egy része mindent megtenne azért, hogy Peeta életben maradjon. Bár először nem érti, miért lehetne ez bárkinek érdeke, végül arra jut, hogy Peeta nagyon hatékonyan kommunikál, vagyis a kitörni készülő forradalom élére állhat.
Katniss közben Finnickkel indul az ismeretlen veszélyt rejtő dzsungelbe. Amikor odaadja Finnicknek a csapolót, hogy a férfi vizet nyerjen, hirtelen kiáltásra lesz figyelmes. Rohanni kezd, hogy megmentse a hang gazdáját, aki nem más, mint a húga, Prim.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése