2012. október 21., vasárnap

Innen-onnan, 39.

Megint rég volt a rovat, de most - kivételesen - kedvem is van hozzá :)

Jennifer Lawrence a Crushable "Csajok, akikért mindenki odavan" 25-ös listáján az első helyen található:


Annak ellenére, hogy IMDB adatlapján filmek hosszú listája található, amelyben Jennifer már szerepelt, köztük a Hallgatás törvénye, amiért Oscar díjra is jelölték, Jennifer Lawrence-t nem sokan ismerték, amíg el nem játszotta Katniss szerepét az Éhezők Viadalában idén tavasszal. Mára már mindenki ismeri, és mindenkit lenyűgöz színészi tehetségével és remek humorérzékével. Akár a szélesvásznon tesz ránk mély benyomást, akár az interjúk során nevettet meg minket, mindig teljesen odavagyunk a feltörekvő sztárért.

Bár jelenleg a Futótűz című filmjét forgatja, nem ez az egyetlen komoly munka számára, ami következik. Silver Linings Playbook című filmje a Torontoi Filmfesztiválon került bemutatásra, amelyért elismerő kritikákban részesült, és amely [az amerikai mozikban] Hálaadás hétvégéjén debütál [nálunk pedig várhatóan 2013. januárjában]. Amint ez megvan, következik a Serena bemutatása, amelyben szintén Bradley Cooperrel látható. És nehogy megfeledkezzünk X-Menes gyökereiről, hiszen a tervek szerint az X-Men folytatásában, az X-Men: Jövendő múlt napjaiban ismét eljátssza Raven/Mystique szerepét.  

A folytatásban Liam Hemsworth, Josh Hutcherson, Leven Rambin, Wes Bentley, Toby Jones, Woody Harrelson, Elizabeth Banks és Jena Malone.



Liam Hemsworth-ről a napokban olvashattunk egy cikket, amely azonban ott nem ért véget, Liam beszélt egy kicsit az éves munkáiról és a Paranoia forgatásáról is, ahonnan egy jelentfotót is kaptunk az elmúlt hetekben:

- Egy egész éjszakán keresztül egy sikátorban kellett futnom, úgy, hogy ez a sikátor tele volt pocsolyával és hasonló undorító dolgokkal. Egy betonutacska volt ez, én meg öltönyhöz való cipőben voltam. - mondja Hemsworth. - De egyébként is szerencsétlen napot fogtam ki. Amikor megjelentem a forgatáson, a legdurvább gyomorgörcsök törtek rám. És egész éjszaka kitartottak. Szóval nem volt egyszerű. 


Hemsworth az egész év során keményen dolgozott. 
- Egész évben nem volt megállás. Egyik filmet a másik után forgattam. És akkor kellett felkészülnöm a következőre, amikor az előzőt még forgattam. Ez óriási munkateher volt. Mégis szerencsésnek érzem magam, hogy ott vagyok, ahol vagyok. Nagyon hálás vagyok ezért a sorsnak.

Josh Hutcherson neve a The Bluff című film kapcsán merült fel.

A Moviehole értesülései szerint Jonathan Dillon készít filmet The Bluff címen, amelyhez megtalálta a főbb szereplőket. Josh Hutcherson (Éhezők Viadala) és Logan Lerman (Percy Jackson sorozat) neve került szóba, hogy megjelenjenek a filmben, amely a Másnaposokhoz hasonló vígjáték lenne.

Leven Rambinről már olvashattátok korábban, hogy a Chasing Mavericks című filmben szerepel. Nos, a szemfülesebbek már észrevehették, hogy az oldalsáv Jön-jön-jön! rovatába kikerült, hogy mi is láthatjuk a filmet, mégpedig november 22-étől mehetünk a moziba, ahol a Mavericks - Ahol a hullámok születnek címmel láthatjuk a filmet.

A megtörtént eseten alapuló filmdráma a 2001-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt szörflegenda, Jay Moriarty életét mutatja be. Amikor az ifjú Jay Moriarty (Jonny Weston) felfedezi hogy a mítikus Mavericks, a világ legnagyobb hullámainak egyike, csupán néhány mérföldnyire található Santa Cruz-beli otthonától, egy helyi szörflegenda, Frosty Hesson (Gerard Butler) segítségét kéri, hogy képezze ki őt, és segítsen neki meglovagolni – és túlélni – az életveszélyes hullámot. Forrás

A filmnek láthattátok már az előzetesét, ám azóta magyar feliratos és még újabb is van. Íme a feliratos, az újabbat IDE KATTINTVA láthatjátok:


Kinn egyébiránt már lement a premier, amelyen természetesen Leven is megjelent:

Forrás: Zimbio

Wes Bentley hamarosan a Rites of Passage című filmben szerepel, amelyben egy antropológiát hallgató tanuló meghívja diáktársait és tanárát családja elhagyatott farmjára, amely egykor egy szent Chumash temetkezési helyszín volt, hogy újraélesszenek egy ősi szertartást.

A filmnek íme a posztere és a napokban itt is napvilágot látott egy új előzetes, amiért IDE kattintsatok.


Toby Jones az Alfred Hitchcock és Tippi Hedren színésznő kapcsolatát feldolgozó The Girl című filmjében látható majd kinn, amelyről ITT korábban már szintén olvashattatok és képeket is láthattok Jonesról. Ezúttal a film posztere jelent meg egyetemben Woody Harrelson A hét pszichopatájának új poszterével:


Woody Harrelson neve amúgy új film kapcsán is felmerült: a September Morn című Szeptember 11-i drámát feldolgozó filmben fog szerepelni Martin Sheennel egyetemben. A film a 12 dühös ember mintájára készül, ám ebben egy maroknyi ember a 2001. szeptember 11-én történetekkel kapcsolatban vizsgálódik majd.



Josh és Woody Harrelson mellett Elizabeth Banks neve is új film kapcsán merült fel. A tehetséges színésznő a Walk of Shame című filmben lesz látható, amelyben egy ambíciózus híradóst alakít, aki féktelen bulizásba kezd, mivel úgy hiszi nem kapta meg álmai munkáját. Amikor másnap pénz nélkül ébred fel egy vadidegen ágyában, a feltörekvő hírszerkesztő megtudja, hogy mégiscsak megkapta az állást, és végig kell zarándokolnia az ellenséges los angelesi negyedeken, hogy az esti műsorban már a képernyőn lehessen.





Jena Malone a LadyGunn című magazin címlapján szerepel. A képet maga Malone osztotta meg Instagramján:


Jena egyébként a kinn is csak néhány moziban bemutatásra kerülő In Our Nature című filmben látható december 7-től, amelyben egy menetrendi elírás okán egy egymástól elidegenedett apa és fia berátnőjüknél kényszerül tölteni egy néhány napos vakációt. A filmből Jenát ábrázoló jelenetfotónk is van:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése