2012. augusztus 19., vasárnap

Josh Hutcherson IGN interjú

Bármennyire is semmi gondom vele, nem tudom rávenni magam Willow Shields-re (3 interjúja van még félretéve, de sokat olvastunk már arról, milyen izgatottan várja, hogy együtt nőhessen fel Primmel.) Úgyhogy hozok egy újabb Josh interjút, tudom, róla ipari mennyiségben is szívesen olvastok.

Soha nem egyszerű dolog egy kedvelt könyves karaktert képernyőn életre kelteni. Ha pedig a karakternek történetesen hatalmas rajongótábora van, mindegyiküknek saját elképzelése van arról, milyen is az illető, akkor még nagyobb a kihívás. Josh Hutcherson jól kezeli ezt a nagy nyomást is. Mivel őt választották tavaly, hogy eljátssza Peeta szerepét Suzanne Collins nagy sikerű regényének, az Éhezők Viadalának filmváltozatában, élete teljesen felbolydult. Még most sem lazíthat, amikor a film már sikeresen mutatkozott be a mozikban.

Először is, itt a ma [azóta tegnapelőtti] éjféli DVD és BD megjelenés, az összes körülötte zajló eseménnyel, és rendezvénnywel, hiszen a kiskereskedők késő éjszakáig nyitva tartanak, hogy Éhezők Viadala témájú rendezvényeken lássák vendégül a lelkes rajongókat. Aztán pedig természetesen Joshnak vissza kell térnie, hogy a sorozat következő részén, a Futótűzön dolgozzon, amely egy egész sor új kihívás elé állítja. Novemberben pedig újra láthatjuk a szélesvásznon, amikor Chris Hemsworth (Éhezők Viadala-beli színésztársának, Liamnek a bátyja) és Isabel Lucas oldalán jelenik meg a Vörös Hajnal feldolgozásában. Ez nem kevés dolog, de hasonlóan Éhezők Viadalában látott alteregójához, a szerény és jó kifejező készségű Hutcherson képes mindent kézben tartani és megoldani.

Telefonon beszélgettünk Hutchersonnal, miközben arra készült, hogy visszatérjen Peeta szerepéhez.


Most, hogy megjelent a film, hogyan fogalmaznád meg a rajongók reakcióját, miután megnézték a filmet?
Hihetetlen volt. Még mindig nem tudom felfogni. Szerintem, amikor elkezdtük a forgatást már mindenki tudta, mekkora rajongótábora van a könyveknek, de azt senki nem gondolta volna, hogy ilyen jól fogadják majd a filmet. Úgyhogy nekem egy álmom vált valóra azzal, hogy azt csinálhatok, amit szeretek, amire büszke lehetek és amit az emberek is igazán örömmel fogadnak.

Hogy érzed magad most, hogy már bebizonyosodott, hogy a rajongók elfogadnak téged Peetaként?
Jó érzés. Különösen, hogy ennek a sok embernek olyan sok különböző véleménye van arról, milyennek kellene lennie a karakternek. Jó tudni, hogy mindent összevetve, elégedettek az emberek. Egy kicsit határozottan idegölő, amikor az ember forgat, hogy az jár a fejében, hogy "Hű, milyen sok ember szereti ezt a karaktert, úgyhogy remélem, jól csinálom." Úgyhogy nagyon boldog vagyok és ezek a visszajelzések igazán nagyszerűek.



Most, hogy a film megjelenik DVD-n és BD-n, érzed, hogy a várakozás ismét tetőfokára hág?
Azt kell, hogy mondjam, igen. Nagyon hasonló ahhoz, mikor a film megjelent a mozikban, mert sok ember van, akiknek nem volt lehetőségük megnézni a moziban és ők most fogják látni először. Úgyhogy remélem, nekik is tetszeni fog. Úgyhogy van bennem egy kis idegesség, ami korábban is volt, de remélem, jól fogják fogadni most is az emberek.

Szerinted a film DVD-n is megállja a helyét?
Határozottan. Én szeretek DVD-n nézni filmeket. Szeretem a moziba járását élményét, a pattogatott kukorica a szélesvászon, a hanghatások miatt és mert a közönség is fantasztikus. De abban is van valami jó, amikor az ember leülhet és otthonában élvezheti a filmet. Az olyan csendes és nyugodt. Amikor moziba megyek, akkor az élmény kedvéért vagyok ott, amikor pedig otthon mozizok, akkor azt a film kedvéért teszem.

Rengeteg különlegesség is van a lemezen, többek között egy három [két] órás kulisszák mögötti anyag. Tudatában voltál annak, hogy egy másik stáb dokumentum filmet készít, amikor a filmet forgattátok? 
Igen, a Lionsgate nagyon fontosnak tartotta, hogy jó felvétel készítsenek a film gyártásáról is. De ez soha nem volt zavaró, ami jó. Az ember tisztában volt vele, hogy ők is a dolgukat végzik, de ez soha nem volt ránk hatással. Nagyon izgatott vagyok, hogy a rajongók lássák, hogy a kezdetektől, amikor még csak a könyv volt, milyen folyamatok zajlottak le, mire létrejött a kész film. Mozirajongóként ezt magam is  mindig izgalmasnak tartom. Különösen egy olyan könyv esetében, amely ennyire népszerű. Szerintem ezt klassz dolog végigkövetni.

Ez mindig az a trükkök kedvelőinek és azoknak is, akik csak úgy megnézték a filmet. Szerinted mindenki megtalálja benne a neki tetszőt?
Igazából én még nem láttam, úgyhogy biztos nem vagyok benne, de határozottan úgy érzem, hogy igen. Tudom, hogy a Lionsgate rengeteg munkát fektetett bele, rászánták az időt és valami különlegeset szerettek volna, nem csak úgy összedobálni a dolgokat. Szóval szerettek volna nyújtani valamit a rajongóknak, és azoknak az emberekenek, akik nagyon szerették a könyveket, egy nagyon valóságos, közeli élményt akartak nyújtani számukra arról, hogyan készült a film. Ezt az alapján mondom, amit én is hallottam, és persze láttam a forgatást, és teljesen biztos vagyok benne, hogy sikerült jó munkát végezniük.

Mivel az Éhezők Viadala trilógia, követted-e Peeta útját, gondolkodtál-e azon, merre halad, amikor az első filmet forgattátok?
Megpróbáltam nem törekedni erre, hiszen a valóságban ezek a karakterek nem tudják, merre haladnak. Szóval azt gondoltam, furcsa lenne, ha túlságosan is arra figyelnék, mi fog velük történni a jövőben, mert ez túlságosan kizökkentené a karaktereket az adott pillanatból, és olyan dolgokat is tudnának, amiket nem kellene tudniuk. Úgy értem, nyilván mindannyian tudtuk, merre haladunk, de megpróbáltunk nem túl sokat agyalni ezen, amikor forgattunk. Most azonban tényleg jön [a folytatás], hamarosan forgatjuk a második filmet, alig várom. Folyton erre gondolok. És nagyon izgatott vagyok.

Az összes karakter közül Peeta járja be az egyik legérdekesebb utat a trilógiában. Anélkül, hogy bármit is elárulnál azoknak, akik nem olvasták a könyveket, várod azt, ami rá vár?
Ez az egyike azoknak a dolgoknak, amik miatt a legizgatottabb vagyok az egész sorozat kapcsán, mert Peeta tényleg érdekes utat jár be, és igazán nagy változásokon megy át. Úgy értem, a második kötetben olyan helyzetbe kerül, amikor szerelmes egy lányba, aki úgy tesz, mintha szintén szeretné őt, de csak a show kedvéért. És ez, el sem tudom képzelni, milyen mély sérülést okoz [Peeta] számára, hogy együtt mutatkozik egy lánnyal, csókolóznak, fogják egymás kezét, úgy tesznek, mintha szerelmesek lennének egymásba, közben tudod, hogy a lány nem szerelmes beléd. Ez egy elég csavaros helyzet, alig várom, hogy eljátszhassam, mert nagyon jó móka lesz.

Igen, látom, sajnálod a fickót.
Igen! Ő egy igazán kedves srác. Csak szeretni akar.

Függetlenül attól, hogy te játszod a szerepet, ha csak átlagemberként tekintesz a történetre, akkor ennek a [Peeta-Katniss] kapcsolatnak szurkolsz Katniss és Gale kapcsolatával szemben?
Őszintén szólva ez nehéz kérdés. Mert mindkét dolog életszerű. Gale ott volt Katniss mellett egész életében, mindig is nagyon közel álltak egymáshoz, most pedig már idősebbek, vagyis ez olyan mintha, ... milyen is? Ők is megpróbálják meghatározni, milyen kapcsolatban is állnak. Peeta pedig nagyon szerelmes Katnissbe, és tisztában is van ezzel, mióta először látta, de aztán nem igazán tett érte semmit. Csak távolról csodálta. És most, hogy valóra válhat az álma, nagyon érdekes. Szóval nehéz lenne megmondani, ki legyen az egyetlen győztes. Úgy érzem, mivel Peeta már olyan régóta szerelmes Katnissbe, és részéről ez egyfajta örök szerelem, és Peeta megtenne bármit a lányért, ezért én neki szurkolok. Ugyanakkor ki a megmondhatója annak, hogy Gale nem ugyanígy érez? Gale is teljesen bele van zúgva a lányba. Szóval nehéz megmondani.

Tanultál valamit az első filmből, amit felhasználhatsz majd a második során?
Szerintem valószínűleg csak azt tanultam meg, milyen együtt dolgozni ezzel a stábbal. Ez egy nagyon klassz, nagyon dinamikus stáb, és nagyon szoros kapcsolatot építettünk ki egymással az első film forgatása során. Ez olyasmi, ami a második résznél majd folytatódik, ugyanazzal a csapattal. És izgatott vagyok amiatt is, hogy úgy szereplők is lesznek majd köztünk. Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek, és együtt dolgozhatok ezekkel a srácokkal. Úgyhogy szerintem az első részből a dinamikát tanultam meg. És jó tudni, hogy pár film még hátravan, úgyhogy jó tudni, hogy jól tudunk együtt dolgozni.

Olvastam, hogy konditerembe jársz, hogy felkészülj a második film forgatására. Mi vár még rád mostanában?
Ez az, ami zajlik. Négy hete edzek, és nagyszerűen megy. Nagyon izgatott vagyok miatta. Nagyon büszke vagyok rá. Egy éve forgattuk az Éhezők Viadalát, és izgatott vagyok, hogy visszatérhetek. A hajam is újra szőke. Úgyhogy lassan minden visszatér az életembe. Nagyon izgalmas.

Mielőtt abbahagynánk, még meg kell kérdezzelek a Vörös hajnal feldolgozásával kapcsolatban. Számunkra, akik már elértünk egy bizonyos életkort, ennek az eredetije mérföldkőnek számított életünkben. el tudom képzelni, hogy ezt a filmet is megelőzi egyfajta várakozás, mégha nem is olyan szintű, mint az Éhezők Viadala előtti.
Igen, és ez klassz. szüleim is akkortájt nőttek fel, úgyhogy ez az ő gyerekkoruk része volt, de én is láttam, mielőtt megkaptam a szerepet. De igen, ez egy jó koncepció. Elég furcsa, de valóban hasonló az Éhezők Viadalához abban az értelemben, hogy azok az emberek is összefognak és fellázadnak valami ellen, ami túlnő mindannyiukon. Ez is egyfajta erőt sugárzó film. Úgy látom ez új szereptípus nálam. Megcsinálom az összes olyan filmet, amely erőt sugároz az embereknek. (nevet)
Forrás: IGN

4 megjegyzés: