2012. július 11., szerda

Kérdések és kétségek a két részes Kiválasztottal kapcsolatban

Két nagyon remek cikkel reagált a Lionsgate tegnapi bejelentésére az amerikai sajtó, amelyekben megfogalmazzák a Kiválasztott két részre vágásával kapcsolatos kérdéseiket. Ezekből mazsolázok. 

Az Entertainment Weekly cikkében arról ír, milyen népszerű dolog manapság két részben vetíteni egy-egy franchise utolsó kötetét. Nemrégiben a Harry Potternél láthattuk ezt a stratégiát (sokak szerint ott a könyv terjedelme indokolta is ezt), majd az Alkonyat is ezt a döntést hozta a Hajnalhasadással kapcsolatosan. A rajongói vélemények máig megoszlanak ennek indokoltsága mellett [én így utólag nem bánom a vágást, pedig eleinte szkeptikus voltam]. Tegnap a Lionsgate is csatlakozott a "klubhoz", amikor bejelentették, hogy az Éhezők Viadala harmadik kötetét, a Kiválasztottat két részben filmesítik meg, és 2014 illetve 2015 novemberétől lesznek láthatóak a mozikban, kihasználva ezzel a kinti nemzeti ünnepet, a Hálaadás környéki moziba járós időszakot. 

Egy könyvet két részre vágni azonban nem egyszerű feladat. A kalandregények ugyanis általában nem tartalmaznak hatalmas cliffhangert [függővéget] a történet kellős közepén. Így aztán, amikor majd azok, akiknek a Kiválasztottat - amely alapvetően nagyon sötét, kellemetlen hangulatú regény - filmre kívánják adaptálni, lesz min elgondolkodniuk. 
Az egyik dolog, hogy Suzanne Collins maga három részre osztotta a Kiválasztottat [és amúgy mindhárom regényt, amikor először felmerült a kettévágás ötlete, épp ezért tartottam magam is furcsának] - és engedjétek meg, hogy megálljunk egy pillanatra és csodálatunkat mutassuk ki a Lionsgate iránt, amiért nem trilógiát csinál a Kiválasztottból [lol], így nagyon nehéz lesz úgy befejezni a Kiválasztott 1. részét, hogy azt se érezzük, hogy túl hamar tették, és azt sem, hogy túl későn. De ez nem gátol meg minket abban, hogy tegyünk néhány javaslatot. VIGYÁZAT ERŐSEN SPOILERES!

1. lehetőség: A 13. körzet megtámadása után
A Futótűz azzal ér véget, hogy Peeta a Kapitólium karmai közé kerül, míg Katniss, Gale és Haymitch a titokzatos 13. körzetben rejtőzik el, amely során lehetővé válik, hogy Katniss váljon a felkelés jelképévé: ő legyen a Fecsegőposzáta. Egy a Kapitólium által sugárzott propaganda műsorban Peetának sikerül figyelmeztetnie a 13. körzetet a közelgő támadásra, amelyre így fel tudnak készülni. 
Csúcspont: A könyvben a 13. körzet gyakorlatilag egy óriási bunker, de a Kiválasztott 1. részében kicsit kavarhatnának, és megmutathatnák, hogy az irányítás csatájában hogyan került ki győztesként a 13. körzet.
Függővég: Mindezek után Katniss rájön, hogy bármit is tesz Fecsegőposzátaként, azért a Kapitólium Peetán áll bosszút. Amikor ezt felveti, Haymitch megnyugtatja, hogy egy mentőcsapat indul, hogy kiszabadítsák Peetát, és a mentőcsapat vezetője nem más mint Gale. Ó, Istenem, mi lesz, ha mindannyiukat elveszítjük???

2. lehetőség: Amikor Peetát kiszabadították
Katniss izgatottan várja, hogy visszatérjen a Gale vezette csapat, amely behatol a Kapitóliumba, hogy kiszabadítsa Peetát és más foglyokat. 
Csúcspont: Collins úgy intézi, hogy Gale mentőakcióját ne láthassuk a szélesvásznon, ahogy az a könyvben  volt, ám a filmváltozatban a Kiválasztott 1. részében ez egy nagyszabású akciósorozat lehetne, esetleg Katnisst magát is bevonva, bár néhány rajongó ezt nyilván szentségtörésnek tartaná.
Függővég: Peetát megmentik, Katniss pedig a kórházi ágyából rohan, hogy újra láthassa. És ahogyan az a könyvben is volt, amint Katniss kimondja Peeta nevét, a fiú ujjait a torkán találja. Úristen, Peetából alvó bérgyilkost csinált a Kapitólium!!!

3. lehetőség: Katniss a 2. körzetbe megy
Amikor a 13. körzet erői megközelítik a Kapitóliumot, az egyik utolsó nehezen bevehető akadály, az úgynevezett Dió, amely hűséges a Kapitóliumhoz. Gale azt tervezi, hogy csapdába ejtenek mindenkit, aki a Dió belsejében van, és válogatás nélkül meg is ölik őket.
Csúcspont: A kemény, véres csata hevében Katniss vállalja a kockázatot, hogy tartson egy beszédet, amelyben megkéri az embereket, álljanak melléjük, a közös ellenség, a Kapitólium ellen. 
Függővég: A beszéd nem lesz sikeres, Katnisst lelövik. Úristen, vajon életben marad a lány???
Forrás: EW

A másik cikk azzal foglalkozik, vajon a Lionsgate tartani tudja-e majd a maga által kiszabott határidőket, azáltal, hogy rögzítette a további filmek bemutatójának időpontját is.



A Los Angeles Times a Lionsgate döntése mögötti motivációkat taglalta:

A Lionsgate bejelentéséből kiderül, hogy nem ugyanazt a játékot akarja játszani, mint az Alkonyat stúdiója, a Summit vagy a Harry Potter mögött álló cég, a Warner Bros., abban a tekintetben legalábbis, hogy ők nem különböző évszakokban akarják bemutatni a sorozat következő filmjeit.

Marketing szempontból ez egy bölcs húzás. A nézőknek jó a folyamatosság, akik így már számíthatnak arra, hogy adott év novemberében mindig megjelenik a következő Éhezők Viadala film, ahogyan az előző generációk is számíthattak arra, hogy kedvenc képregényük következő füzete minden hónapban a boltokba kerül. Ez a lépés minden bizonnyal emeli a tétet a versenytársak számára, akik nagyon meggondolják majd, hogy megjelentessenek-e bármilyen fiataloknak szóló filmet is Hálaadás környékén.

De azzal, hogy 12 havonta új filmet akar filmvászonra adaptálni, a Lionsgate súlyos terhet helyez saját vállára. Még akkor is, ha a két Kiválasztott filmet párhuzamosan forgatják (ahogyan azt a Hajnalhasadás esetében tették), még mindig túl sok Éhezők Viadala produkciót jelent viszonylag rövid idő alatt - számításaink szerint gyakorlatilag 2 éven belül 3 film jelenne meg.

Nem túl nagy ez a nyomás? A Futótűznek kerek 20 hónapja van, hogy minden összeálljon az Éhezők Viadala megjelenése után, és máris nehézségei támadtak, amikor Gary Ross kihátrált a sorozatból [aki mellesleg épp a szűk időkeretre hivatkozott döntése meghozatalakor!!]. A stúdió persze felkérhet valaki mást a Kiválasztott megrendezésére, hiszen Francis Lawrence-nek még az utómunkákat kell elvégeznie [miközben a Kiválasztottnak az előkészületei már folynak majd] - de nem jelent kockázatot felrúgni minden folyamatosságot, amit végre ő elér?

Aztán van ennél rosszabb lehetőség is. Ha minden Lawrence-re vár, akkor benne van a pakliban egy olyan összeomlás, amilyet Rossnál láthattunk, akkor pedig elkerülhetetlen lesz, hogy eltolják az időpontot, ha a dolgok nem jönnek össze a filmesnek.

De még ha minden össze is jön, akkor is nagyon durva ütemtervet kell tartaniuk a színészeknek. És hacsak az Oscar-díj szavazói szerelembe nem esnek Katniss Everdeennel, vagy Jennifer Lawrence más, már leforgatott filmjével, a fiatal színésznőnek sokáig kell még várnia a következő Oscar-jelölésre.
Forrás: L. A. Times

6 megjegyzés:

  1. Még mindig nem tetszik a dolog, de ki tudja, talán majd engem is meggyőznek, mint Téged az BD-vel - mondjuk én itt elsőre meg lett lettem győzve :) Kezdek barátkozni a két időponttal, többet úgysem tehetek.
    Érdekes, hogy sok mindenkinek (és nekem is) a 2. opció jut eszébe. De végigolvasva talán még a 3. is vállalható...

    VálaszTörlés
  2. szerintem a még a második lenne a legmegfelelőbb. az első szerintem túl korai.. vagy is nem sok izgalmas dolog történik, h csináljanak belőle egy 2 órás filmet.. mondjuk a harmadik opció se lenne rossz..
    egy biztos, h látni akarom, kb úgy ahogy le van írva a könyvbe, amikor szépen lassan megfogyatkozik a csapat, igen is ott akarok bőgni a mozi teremben, ahogy mindenki meghal a házak között meg a csatornában..

    VálaszTörlés
  3. Az Eclipse kivételével mindegyik Alkonyat-film novemberben volt, a HP-t nem tudom, abban nem vagyok otthon...
    Ami a rendező cserét illeti benne van a pakliban, pláne, hogy Gary a szűk időtartamra hivatkozott... De először is azt kellene megvárni, hogy F. L. milyen filmet hoz össze (remélem nagyon jót :) ).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj, hogy sztem bőőőőven el kell kezdeni az előkészületeket már a CF utómunkái során. Szinte biztosra veszem, hogy ezt a hajtást egy rendező képtelen bevállalni.

      Törlés
  4. Ja, a szétvágással kapcsolatban meg itt is szkeptikus vagyok. Két film: kétszer annyi mozis és kétszer annyi DVD-bevétel, kétszer annyi bevétel az ajándéktárgyakból. Nem hülye a Lionsgate...

    Annyi, hogy én tudom, mi az, amire hajlandó vagyok áldozni, és mi az, amire nem. De a dupla mozit és dupla DVD-t így is ki "kell" fizetnem.

    VálaszTörlés
  5. Hát szkptikus vagyok....Igazából mind a Harry Potter mind a Hajnalhasadásnál nem tetszett a "part 1". Unalmasak voltak…, semmi lényeges történés, SOK időhúzás. Pedig mindkét sorozatért rajongok. Viszont belátom, hogy kellett a 2 film, hogy minden benne legyen a filmben.

    VálaszTörlés