2012. június 13., szerda

Olvassuk újra a második kötetet! - 7. fejezet

Végre otthon. Ez az érzésem az egész fejezet alatt, és már attól jobban érzem magam, hogy Katniss is jobban érzi magát, hogy otthon lehet. A szeretteivel, távol a kameráktól. Persze bajban van, most, hogy véletlenül megtudta, hogy felkelés tört ki a Nyolcadik körzetben, de megpróbál azonnal cselekedni. Tervet eszel ki, amelyet Gale-lel akar először megosztani, akit taktikusan csalogat a kis, erdei tó közelében lévő házikóba, amelyről csak ő tud. 

Szeretem ezt a fejezetet, mert csupa Gale. És ha Gale, akkor nyers erő, szenvedély és izzó feszültség. És tomboló érzelmek. Ha jól elolvassuk ezt a fejezetet, látjatjuk, hogy mindenből van benne. Egy érzelmi hullámvasút az egész rész. 


Gale gond nélkül odatalál a kis házhoz, közben lő egy vadpulykát, hisz a vérében van a vadászat. Katniss azonnal a lényegre tér, elmondja, mi a helyzet. Gale nem könnyíti meg a dolgát. Érezni, hogy sértett, amilyen szerelmes, nem lehetett könnyű végignézni neki az elmúlt hetekben, amint Katniss Peetával enyeleg a képernyőn, aki végül megkéri a lány kezét. Katniss elmagyarázza az indokokat, elmondja, hogy az egész színjáték, majd beavatja Gale-t a tervébe, miszerint megszöknek. Gale nagyon megörül, felkapja és megpörgeti a lányt. 

"Azzal lehajtja a fejét, a homlokát a fejem búbjára nyomja, és közelebb húz magához. A bőréből, az egész lényéből árad a hő, amit a tűz mellett szívott magába, én pedig becsukom a szemem, és elmerülök testének melegében. Hótól átnedvesedett bőr, füst és alma illatát érzem, a Viadal előtt együtt töltött, hűvös téli napok jellegzetes illatát. Meg sem próbálok elhúzódni tőle. Miért is tenném, nem igaz? – Szeretlek – suttogja." (Futótűz, 86. oldal)

És tudom ám, hogy ez a korábbi Katniss-Gale csók inkább, de ezt olyan ideillőnek éreztem, na.

Katniss persze ezt sem tudja lereagálni. Megpróbálja kimagyarázni magát, hogy ő most éppen nem ilyesmivel van elfoglalva, amit valljunk be egyrészről meg is értünk, hisz egy tizenhat éves összezavarodott lányról van szó, másrészről meg nem, hiszen most akkor miért hülyíti ezt a két srácot?

Amikor arról beszélgetnek, hogyan győzzék meg szeretteiket, miképp érveljenek, hogy mindenképp muszáj menniük, Katniss ismét hibát követ el: elszólja magát a 8. körzetbeli lázadással kapcsolatban. Gale a hírre nagyon hevesen reagál, immáron tudja, érzi, nem csak ők vannak veszélyben Snow elnök fenyegetése miatt, hanem a körzet többi lakója is. Gale pedig így nem akarja őket itt hagyni, ha van rá esély és remény, akkor küzdeni akar a rendszer ellen. A kitörni készülő forradalom részese akar lenni. Másokért. És nagyon kegyetlenül távozik egy "Nincs szükségem semmire, amit a Kapitóliumban csinálnak." mondattal. Bár Cinna kesztyűjét vágja a földhöz, Katniss úgy érzi, Gale ugyanakkor róla is beszél. 

Lassan Katniss is visszatér a körzetbe, és a Győztesek Falujában összefut Peetával. A városba vezető úton - hiszen csak ott tudnak igazán nyugodtan beszélni - korábbi ígéretéhez híven beavatja Peetát a felkelés hírébe és felveti neki is a szökés tervét. Ahogyan Gale korábban, úgy ő is rákérdez az "konkurenciára", bírom, ahogyan küzd a két srác ezért a lányért. 

A város főterére érve azonban váratlan dolog történik, amelytől Peeta hiába is próbálja megvédeni a lányt. A lány ugyanis utat tör magának és az először értelmetlennek tűnő ellenséges hangulat kellős közepén meglátja Gale-t kikötözve a város főterén, amint egy teljesen ismeretlen Békeőr egy korbáccsal lecsapni készül rá. 

6 megjegyzés:

  1. Én ebből a fejezetből éreztem ki igazán, hogy ez bizony egy szerelmi háromszög Katniss életében. És bár Peeta párti vagyok, szeretem Gale-t is és sajnáltam eléggé:/ Azért nem lehetett könnyű végignéznie... Bár mikor mondta, hogy szeretlek és Katniss erre azt mondja, hogy tudom, akkor rendesen felszisszentem. A lehető legrosszabb válasz, amit kapni akar rá az ember...
    Másrészről amúgy én szeretem a szerelmi háromszögeket mert valami perverz felindulásból imádom ha a pasik féltékenykednek:D Egyrészt ezért is szeretem nagyon ezt a fejit. Hajj most komolyan melyik lány tudna dönteni a 2 fiú között? Én örülnék ha 1 olyan jönne mint ők, erre Katniss kap kettőt is:D Mondjuk ez talán rosszabb... Na jó, nem jártatom a szám:d

    VálaszTörlés
  2. Én részemről - a végétől eltekintve természetesen - imádtam ezt a fejezetet. Csak Gale-t láttam benne, Peeta nem is rémlett, pedig így visszaolvasva iszonyúan jó fej, tényleg mindig annyira tudja, mit kell tennie, mit kell mondania. Olyan fokú empátia sugárzik belőle, hogy képtelenség nem kedvelni. De Gale szenvedélye, és az a természetesség, ahogyan szereti Katniss-t számomra sokkal többet jelent(ene).

    VálaszTörlés
  3. Én ebben a fejezetben, amikor Gale kimondja, h "Szeretlek." azt vártam, h Katniss azt mondja, h "Én is.".. Tényleg ez a "Tudom" az egyik legszörnyűbb válasz rá. Hiába Peetát bírom jobban, itt még én is Gale-nek szurkoltam.:)Mert hát inkább legyen azzal az ember, akit tényleg szeret (Gale), és akit meg nem szeret úgy (Peeta), annak hagyja meg az esélyt a tovább lépésre.. (legalább is itt nekem úgy jött le, h Katniss Gale-be szerelmes és Peetát csak szereti.. remélem ez most érthető volt.:D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem pontosan érthető volt. Amikor én elsőre olvastam a könyvet pontosan így éreztem. Hogy Gale és Katniss közt egy sokkal szorosabb kötődés van, és hogy Peetával sokáig csak a látszat kedvéért van. Érdekes, hogy így második blikkre Peeta is hangsúlyosabbnak érződik amúgy nekem is, és sok olyan tulajdonságra felszínre kerül, ami elsőre nekem nem tűnt fel.

      Törlés
  4. én nem is azt mondanám, h a látszat miatt, de ebben is van vmi. nekem az elején úgy tűnt, h az együtt átélt borzalmakat, csak Peetával tudja enyhíteni, meg h Katniss nem akar egyedül maradni és azért van a fiúval..
    én alig várom, h vége legyen a sulinak és nyáron újra olvassam a trilógiát, hát ha nekem is feltűnnek dolgok.:)

    VálaszTörlés
  5. Én ebből a második részből, most nem csak erről a fejezetről beszélek az jött le, hogy Katniss egy nagy bizonytalanság. Először el akar szökni Gale-el, aztán mégis marad "harcolni" mintha Peetát választaná. Én a második rész végén is úgy éreztem, mintha ide-oda állna. Egyszerűen nem tudja eldönteni és engem is teljesen elbizonytanalít ami szerintem az írónő célja is volt egyben.

    VálaszTörlés