2012. május 27., vasárnap

10 mozis baki az Éhezők Viadalából

Minden filmnek megvannak a maga hibái. Ezek legtöbbje abból ered, hogy a jeleneteket nem egymás után sorban veszik fel, hanem ösze-vissza, és a vágáskor ill. az egyes felvételekkor nem figyelnek eléggé az aprócska részletekre, de előfordulhatnak komolyabb ténykérdésekkel kapcsolatos hibák is. Persze ezek - szerintem legalábbis - nem vesznek el a film vonzerejéből, érdekességképpen azonban érdekes elolvasni - és ha meglesz a DVD egyszer, valamikor ősz elején - akkor megkeresgélni őket. :) A HollywoodDame cikkét fordítom:

  1. Amikor a 12 fogat, amely a Kiválasztottakat mutatja be, végiggördül a téren, a nézők virággal dobálják őket. Amikor azonban a fogatok a kifutó végére érnek, egy felülnézeti képen láthatjuk, hogy a mögöttük lévő út tiszta és makulátlan.
  2. Amikor Katniss egyedül van a lakosztályában, különböző helyszíneket jelenít meg az ablaküvegen. Eközben a távirányító, amellyel vált a helyszínek között hol ott van a kezében, hol pedig eltűnik belőle.
  3. Amikor a Kiképzőközpontban Peeta erődemonstrációs céllal eldobja azt a hatalmas fém labdát, akkor Clove, Cato és Marvel nézi őt. A labda eldobása után azonban Clove helyett Glimmert látjuk. 
  4. Amikor az értékelés van, nem változik megfelelőképpen a a Katniss számára rendelkezésre álló nyilvesszők száma. Először van négy nyílvesszője, amelyből egyet elhasznál, amellyel nem talál. Amikor megfordul, hogy újabb nyílvesszőt vegyen el, ismét négy darab áll a rendelkezésére. 
  5. Amikor Katniss egy fán rejtőzködik/alszik, mielőtt a tűz a Hivatásosok karjai közé kergetné, a hálózsákja hol látszódik, hol pedig eltűnik a jelenet során.
  6. Amikor Ruta és gyilkosa, Marvel meghalnak, elmarad az ágyúdörrenés, amely a halál tényét jelezné az Éhezők Viadala többi résztvevőjének.
  7. Miután Katniss átgázol a folyón, hogy megtalálja Peetát, vizes lesz a lába. Ehhez képest, amikor pillanatokkal később megtalálja a vérnyomokat, teljesen száraznak látszik.
  8. Amikor Peeta bekeni Katniss vágott sebét azzal a krémmel, amelyet Katniss a Lakomán szerzett, akkor elkeni a lány vágott sebet ábrázoló sminkjét és ezáltal fog úgy kinézni, mintha egy egynapos félig gyógyult seb lenne.
  9. Amikor Katniss, Peeta és Cato fenn vannak a Bőségszaru tetején a film végefelé, Katniss egy nyíllal megcélozza Catot, míg a fiú kezei között szorongatja Peeta fejét. Katnissnek ekkor a hátán van a többi nyílvesszőt tartó zsákja. Ez azonban a valóságban megakadályozná őt abban, hogy egyenesen tudjon célozni.
  10. Szintén ebben a Bőségszaru tetején játszódó jelenetben Cato keze néha véres, néha meg, ahogyan a kamera néha rá, néha pedig Katniss-re fókuszál. 

Jelzem, szerintem ebből van, ami a kekeckedés kategória. A nyílvesszős egyértelműen. Amikor a lány ugyanis bemegy a terembe, nem négy, hanem 5 nyílvessző áll rendelkezésére. Kilövi, mellélő, visszafordul, 4-ből választhat. Majd amikor végiggondolja, és gyorsan a következő nyílvesszőért kap, már csak három (illetve, amikor ezt is elveszi, már csak kettő) marad. Ezt ki lehet kockázni. 
A 3-as pont szerintem szintén nem állja meg a helyét, hiszen a csapatban mind a négy Hivatásos ott van, balról jobbra: Clove, Cato, Marvel, Glimmer sorrendben. Először a kamera a jobb szélüket mutatja (Clove, Cato, Marvel), majd egy inkább jobboldali képet, amelynek jobb szélére csúszik be Glimmer, aki szerintem nem a korábban bal szélen látott Clove-ot helyettesíti.
Mondjuk azokból a sötét, mozis verziókból, amelyek online megtalálhatók, sok mindent nem lehet pontosan megfigyelni, ezért mondom, hogy várjuk ki a hivatalos DVD-t, és utána nyilatkozzunk. :)

Viszont a nyílvesszős részlet (egy része) hivatalosan elérhető, azt érdemes úja megnézni :)



Nektek tűnt fel esetleg más hiba/baki a filmben??

9 megjegyzés:

  1. Megmondom őszintén, én nem kifejezettem a bakikat kerestem amikor néztem. :)

    VálaszTörlés
  2. Nem nagy dolog, de az elején, mikor Katniss jelentkezik Prim helyett és tisztelegnek előtte, az egyik kislány az első sorban rossz kezét emeli és gyorsan kijavítja a helyes kezével :P

    Egyébként a 9. bakit nem értem. Mért baj az hogy a TEGEZ a hátán van? Minden íjásznak ott van, attól még lehet egyenesen lőni.

    VálaszTörlés
  3. Egyébként klasszul összeszedted :) Tetszettek, habár én se ezeket néztem, ahogy gondolom senki :)

    VálaszTörlés
  4. Igen, ez a rossz kéz dolog feltűnt itt másoknak is. :)
    A másik kérdésedre nem tudom a választ viszont. Főleg, mert én csak fordítottam egy cikket, nem pedig én szedtem össze.
    Én sem az a típus vagyok, aki egy filmben a hibákat keresi :) Ha azok nagyon látványosak, az zavaró, de szerintem ezek nem olyanok...

    VálaszTörlés
  5. Nekem az ágyús tűnt fel, meg az amikor a lány gyorsan kicserélte a kezeit.

    VálaszTörlés
  6. Igazából az ágyús se hiba mert aki moziba látta az érzékelhette hogy a robbanás után olyan mintha sípolna a füle, ezzel azt akarják demonstrálni, hogy Katniss rosszul hall és konkrétan emiatt nem lehet hallani az ágyú dörrenését.

    VálaszTörlés
  7. Igazából az ágyús se hiba mert aki moziba látta az érzékelhette hogy a robbanás után olyan mintha sípolna a füle, ezzel azt akarják demonstrálni, hogy Katniss rosszul hall és konkrétan emiatt nem lehet hallani az ágyú dörrenését.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A levelek zizegését, a madarak csiripelését viszont igen ;)
      Különben ezt már akkor megjegyeztük páran, hogy a robbanás után volt egy fél percnyi időszak, amikor hangilag is érzékeltették, hogy Katniss füle sérült. Azonban aztán bemegy az erdőbe, és a legapróbb neszek is hallatszódnak...

      De mindegy, nem a hibakeresés a lényeg valóban!!!

      Törlés
  8. Igen, ezek a bakik tényleg nem feltűnőek. A filmben egyszer sem kerestem bakikat viszont, hogy már kitudja hanyadszorra nézem feltűnt, hogy Katniss szeme hol kék, hol barna sőt amikor az aratásnapi ruhájára néz akkor a fele szeme kék a másik pedig barna!

    VálaszTörlés