2012. április 24., kedd

Jövő héten indul: Olvassuk újra a Futótűzt!

Amikor elindítottam a blogot, még valamikor tavaly nyáron, akkor még nem volt annyira ismert a könyv és a sorozat nem volt itthon annyira széleskörűen ismert, úgyhogy a történet fejezetenkénti összefoglalójával indítottam. Az összefoglalókat rajongói rajzokkal, videókkal és az első addigra megjelent forgatási képekkel egészítettem ki, és bemutattam a könyv karaktereit alakító színészeket is. Szerintem akkor még nagyon sokan nem voltatok itt.

Mondanám, hogy valami hasonlót szeretnék a Futótűzzel is, ám - mivel most már tudom, hogy az olvasótábor nagy része a teljes sorozatot olvasta - kicsit más arányokkal és más célokkal futnék neki a fejezetenkénti összefoglalásnak, épp ezért az a címe, hogy Olvassuk újra a Futótűzt!
A rovat nem olyan sűrűn jelentkezne, mint az első könyv esetében, hisz azóta beindultak a hírek, cikkek, hanem heti rendszerességgel. Az általam írt összefoglalók is sokkal rövidebbek lennének, hiszen a történetet már nem kell bemutatni. Viszont - ahogy már tavaly nyáron-ősszel is - ezúttal is igyekszem a már most meglévő anyagokkal színesíteni ezeket a bejegyzéseket, és szívesen olvasnám a Ti gondolataitokat is az egyes fejezetekről. Mit éreztetek, mikor olvastátok, tetszett, nem tetszett, meglepett, megdöbbentett vagy megríkatott. Ez a második könyv elég sokszínű, engem kifejezetetten megnyert váratlan csavarjaival.


Mivel heti rendszerességgel számolva, valamikor fél év múlva érnénk a könyv végére, addig várhatóan folyamatosan jönnek majd az új hírek az új szereplőkről, forgatási helyszínekről, amelyeket szintén igyekszek majd beépíteni ezekbe a bejegyzésekbe is. És addig is telik az idő és fokozatosa egyre beláthatóbb távolságba kerülünk majd a filmadaptáció bemutatójához, és talán ez is egy kis segítséget nyújt annak, aki - hozzám hasonlóan - azt szeretné, hogy újra felszínre kerüljenek a könyvben olvasott események.

Ha pedig végeztünk... Nos, azutánra is van izgalmas elképzelésem ;)
Na, mit gondoltok? Újraolvassuk a Futótűzt?

13 megjegyzés:

  1. Persze, hogy újra olvassuk! :D

    VálaszTörlés
  2. Én is támogatom. Amúgy is terveztem, hogy újraolvasom a 2. és 3. részt.

    VálaszTörlés
  3. Nekem tetszik az ötlet, szerintem a 2. könyv sikerült a legjobbra :)

    VálaszTörlés
  4. Egy cikk szerint idézem: "Az olvasók egyet értenek abban, hogy az első rész lett a legjobb, a második a leggyengébb, a harmadik a legdrámaibb." Ezen eléggé meg is lepődtem, főleg, hogy gyengének említi a 2.-at és állítólag minden olvasó véleménye szerint.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja, emlékszem, ezt már írtad.
      Szerintem is baromság, én legalábbis biztos nem értek ezzel egyet. Emlékszem, mennyire halogattam, és milyen félve kezdtem bele, hogy úgysem lehet olyan jó, mint az első kötet. És bár nem _olyan_ jó volt, hanem másképp: izgalmas, fordulatos, és bár valóban lassabban indul, mint az első kötet, aztán viszont nagyon felpörög. Az a függővég pedig, amivel lezárul. Kemény :) Úgyhogy jó lesz ez is :))

      Törlés
  5. Szerintem ez jó ötlet. Felőlem mehet. :)

    VálaszTörlés
  6. Én benne vagyok :))

    VálaszTörlés
  7. De örülök, hogy ennyire nyitottak vagytok :)
    Nem számítottam ekkora lelkesedésre, remélem, klassz rovatot tudunk együtt csinálni majd!!

    VálaszTörlés
  8. Naná, az előzőknél még ugysem voltam itt, biztos jó lesz!:)
    Ja, amugy azt mindig elfelejtem megemlíteni, hogy iszonyú jó ez a blog, gratulálok hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy jól érzitek itt magatokat és szívesen jártok vissza! :)

      Törlés
  9. Naná, alig várjuk. Most kezdtem el másodszor a sorozatot, és Most tartok pont a Futótűznél. Nekem igazából az első rész tetszett a legjobban, de a Futótűz más miért volt jó.

    VálaszTörlés