Az egyik New Yorki Egyetem helyi újsága, a NYULOCAL internetes oldalán még a március végi pörgésben jelent meg egy interjú a Marvel-t alakító sráccal, és nincs is méltóbb alkalom arra, hogy lefordítsam a félretett cikket - vagy legalábbis annak Éhezők Viadalás vonatkozásait, mint Jack mai születésnapja :))
Milyen érzés viszont látnod magad a szélesvásznon?
Kicsit furcsa... Nem is tudom. Azon kaptam magam... Szóval nagyon nehéz volt a történetre figyelni, mert sokkal inkább azt néztem, esztétikailag jól mutatok-e, mintsem azt, milyen az előadásom. Az járt a fejemben, "Aúú, hogy nézek ki ebben a jelenetben?" Aztán ahogy a film haladt előre, meggyőztem magam, hogy "Oké, itt az ideje, hogy a történetre figyelj; akár élvezhetem is." De amikor az ember először látja magát az első vágóképen, akkor mégiscsak aggódik amiatt, mit gondol róla a külvilág, mert tudtam, hogy ezt a filmet mindenki látni fogja. Elég nagy volt a nyomás.
Túlélnél egy Éhezők Viadalát?
Egy frászt! Valószínűleg megkeresném a legközelebbi lyukat, ahol meghúzhatom magam, és megvárnám, már ha megtehetném.. szóval megvárnám, amíg a többiek meghalnak.
Melyik szereplőtársadhoz kerültél a legközelebb?
Valamennyire mindenkivel, mivel [a forgatás] olyan volt, mint egy nyári tábor. Mindenki hasonló korú volt, csak én és még pár ember voltunk kicsit idősebbek, de amúgy egykorúak voltunk. Jó buli volt. Állandóan együtt lógtunk. Bementünk szórakozni a városba. Mind ugyanolyan étrend szerint táplálkoztunk, hiszen így vagy úgy, mindenkinek ki kellett gyúrni magát a film kedvéért, úgyhogy ugyanazokban az éttermekben ettünk. Szóval nagyjából mindenkihez közel kerültem.
Jobban felismernek az utcán most, hogy szerepeltél a filmben?
Nem, kivéve egy alkalommal, amikor... Nem is tudom, az események milyen véletlen fordulatai vezettek ide, de... A Union Square-en sétáltam, amikor épp egy könyvdedikáláson vett részt a film három főszereplője. A Barnes and Noble-nél voltak, én meg épp a sorban álló emberek mellett mentem el, és azon törtem a fejem, hogy "Vajon, mi lehet itt?" Ebben a pillanatban mind felismertek.
És elmenekültél?
Nem, igazából maradtam. Aláírtam pár dolgot, készült velem pár fotó, aztán mondtam, hogy mennem kell, megírni egy dolgozatot. Úgyhogy eljöttem, és úgy tűnik, ez volt az egyetlen alkalom, és ez így jó. Örülök, hogy nem ismernek fel. Igazából jobb, hogy így van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése