2012. március 20., kedd

Vélemény rovat: Az Éhezők Viadala - A Film

Itt szeretnék lehetőséget biztosítani mindenkinek, aki megnézte a filmet és - most-azonnal, vagy kicsit később, jobban átgondolva le szeretné írni a véleményét a filmről egy olyan helyen, ahol mások is elolvassák, és ahol akár el is lehet beszélgetni róla. Mivel tudom, hogy már a mai díszbemutatóra is eljutottok páran, ezért mostantól kezdve él a lehetőség!
Írd le, mi tetszett a filmben vagy mi nem! Mennyire hasonlított vagy különbözött az elképzeléseidtől vagy várakozásaidtól! Mennyire volt könyvhű? Milyennek érezted a színészi alakításokat? Melyik volt a kedvenc jeleneted vagy épp mit csináltál volna másképp? Hogy tetszett a zene, a vágás, a smink, a díszletek? 
Persze a fenti kérdések mindegyikére nem kell válaszolni, csak pár ötletet adnak, és persze írhatsz röviden vagy hosszabban is. (Ha hosszú bejegyzést írsz, ügyelj rá, hogy másold ki a szöveget elküldés előtt, mert lehet, nem tudja az egészet egyben megjeleníteni, ám ha nem őrzöd meg magad a szöveget, akár el is veszhet, és elég bosszantó egy hosszú bejegyzést elveszteni!)

És bár tudom, ide alapvetően rajongók járnak, mégis szólnék azokhoz pár szót, akiknek esetleg nem tetszett a film. Ha így érzel, is várjuk a véleményedet, ha meg szeretnéd osztani velünk, de ez esetben is kérlek, fogalmazd meg, mi esetleg miért nem tetszett. Az öncélú, trágár üzeneteket azonban kérdés és figyelmeztetés nélkül moderálom.

Jó mozizást mindenkinek!!


104 megjegyzés:

  1. Nem csodálom, hogy a kritikusok tömkelege ajnározza a filmet, ugyanis valóban az utóbbi évek egyik legjobb filmvászonra álmodott könyvadaptációja (mármint a fiatal felnőtteknek szánt kategóriában). De ebben nagyban közrejátszik maga a könyv sztorija is, hisz sokkal valóságosabb, „emberibb” mint mondjuk azok a történetek ahol boszorkányok, varázslók, vámpírok, vérfarkasok vagy épp egyéb más „mesebeli, fantáziabeli” lény a főszereplő. És ezt a valóságosságot remekül sikerült a vásznon is visszaadniuk, főleg amikor a Kapitólium, a társadalmi rendszer, maga a diktatúra került bemutatásra. Számomra pontosan ezek a jelenetek lettek a legkiemelkedőbbek, legemlékezetesebbek. Itt példaként rögtön megemlíthetném a film elejét, a 12-es körzet életének, hangulatának rövid bemutatását, a sorsolásra felvonulást, avagy Ruta/Rue halála után mutatott eseményeket (a film legszebb momentuma!!!). Remélem ezekből a jelenetekből a következő filmekben sokkal több lesz (addig talán be is fejezem a trilógiát .
    A viadalt magát már nem éreztem ennyire jónak, véleményem szerint összecsapták, főleg a végét (ami a könyvből sem a szívem csücske), de ami leginkább zavart az, hogy az öldökléseknél úgy rángatták a kamerát, hogy egyszerűen semmit nem lehetett látni az eseményekből… ezt a filmet nem PG-13-ban kellett volna megcsinálni, hanem minimum R-es besorolásban (értsd itthon 18-as karikát kapott volna ilyen esetben), de sajnos nagyon jól tudjuk, hogy a filmiparban a pénz nagy úr.

    Összességében a Hunger Games fanok örülhetnek, remek filmet kaptak kedvenc könyvtrilógiájuk első részéből.

    Ui: Ancsi neked meg kitartás az elkövetkező évekre. ;)

    VálaszTörlés
  2. Óóówow :) Azért durva, hogy nem egy kőkemény Éhezők Viadala fan, hanem A Legnagyobb Alkonyatos oldal szerkesztője írja az első véleményt a filmről :)) De örülök, hogy elmentél/mentetek a díszelőadásra, és láthattad a filmet!
    A véleményedért külön köszönet, mivel jól ismerlek, adok rá, úgyhogy van is most bennem némi aggodalom, mert a Viadal a könyv 2/3 része, sajnálnám, ha tényleg összecsapták :S De holnap délután én is mozizok :))

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Le szeretném szögezni, hogy a következő jó pár sornyi kritika ellenére is, nagyon jól sikerült film lett Az éhezők viadala! Jó hosszú a film, de végig lekötött és annak ellenére, hogy már többször is olvastam a könyvet és számomra semmilyen meglepetést (na jó, egyet, de erre majd még később visszatérünk) nem okozott a film, végig izgultam, hogy mi lesz a szereplőkkel!

    Az első tizenöt percben tombolt bennem az új rendezőért való kiáltás! Ugyanis az első tizenöt perc borzasztó a kézi kamerás stílusú felvételek miatt (az egész film így lett leforgatva), szinte egy képet sem fogott fel az agyam! Persze aztán hozzászokik az ember, de azért remélem a következő részt nem ilyen formában fogják leforgatni. Ennek a stílusnak egy értékelhető momentuma van, remekül átadja a film utópisztikus életérzését, és a bőségszarúnál történő lemészárlást (teljesen átjön az a káosz, amit Katniss élhetett át)!
    Én Barbival nem értek egyet, szerintem remekül ki lett dolgozva az arénában történő események, (azzal viszont egyetértek, hogy ezt a filmet NEM PG-13-ban kellett volna megcsinálni) persze a film lendülete miatt, néhány helyen lerövidített részeket kaptunk. Ami nagyon tetszett, azok a visszaemlékezős pillanatok voltak (Peeta odaadja az éhező Katnissnek a kenyeret), és a plusz filmhez írt jelenetek (legkiemelkedőbb, amikor Haymitch elkezd szponzort keresni Katnissnak). A mellékszerepekben tündöklő színészek, mind egytől-egyik remekeltek! Ahogy a főszereplők is, annak ellenére, hogy Gale-nek nincs, túl nagy szerepe rögtön lejön, milyen ember is ő valójában. Liam teljesesen tisztában van, Gale karakterével. Jennifer is jól játszik, volt pár kiemelkedő pillanata, de nekem hiányzott belőle az a harciasság, ami Katnissben a könyv során végig megvan. Például az arénában, a könyvbéli Katniss küzd a túlélésért, míg a filmben inkább csak sodródik az árral. Josh meg tényleg tökéletes Peeta. Gary Ross sokszor lenyilatkozta, hogy szerinte Jennifer Katnissként való alakítása Oscar díjat érdemelne, ezzel nem értek egyet, ha Gary annyira szeretne Oscart osztogatni, azt mindenképp Joshnak kéne adnia, ugyanis Josh „lejátszotta a színpadról” Jennifert.
    Viszont (itt jön a meglepetés!) a filmben elkövetnek egy nagyon-nagyon durva hibát! A film végén rossz embert ölnek meg! Ugyanis Templesmith helyett Senecát ölik meg a film végén (a két győztes miatt).
    A film távozásakor még két dolog jutott eszembe (ami a film közben nem, de utána zavart). Az hogy a mutáns farkasokat meg sem próbálták olyanra csinálni, hogy emlékeztessenek az elhunyt játékosokra, és az, hogy a film végén Katniss nem vallja be Peetának, hogy ő végig csak megjátszotta a szerelmest.

    Uhh, és még az jutott eszembe, hogy a magyar fordítás hagyj némi kivetni valót. Sajnos a Twilight-al ellentétben itt lusták voltak elolvasni a könyvet, így a már jól megszokott kifejezések nem köszönnek vissza a vásznon! (Néhány ilyen hiba; Foxface : egyszerűen így hagyták, nem fordították le rókaképű lánynak, ahogy Ruta nevét sem, maradt Rue, és a lány, aki lángra lobban helyett, tüzes lány lett.)

    Egy szó, mint száz, viszont ritka jól sikerült könyv adaptációs film! És a felsorolt „hibák” ellenére, teljesen meg vagyok elégedve a filmmel, mint könyvrajongó! Mindenkinek jó szórakozást kívánok a filmhez, akik a következő pár napban nézik meg!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem védeni akarom a feliratozót, mert szerintem is minősíthetetlen munkát adott ki a kezéből, de a tüzes lány kifejezést én értettem. Angolban simán használhatják a girl on fire-t majdnem mindenféle mondatban, viszont magyarban nem igazán. Az arénában, mikor az egyik hivatásos (nem emlékszem, melyik, de egy fiú... talán Cato?) dumált Katnissnek, akkor elég fura lett volna, ha valami ilyesmit mond, hogy (nem tudom, mit mondott pontosan, így magamtól írok egyet) "most megölünk, lány, aki lángra lobbant". Szóval gyakorlatias okokból a tüzes lányt kellett választania.
      Ettől függetlenül ez volt a legrosszabb felirat, amit eddig moziban láttam.

      Törlés
  4. Ezt most nem értem. Seneca hal meg ? De hát az a könyvben is úgy volt...
    Egyébként nagyon felcsigáztatok :) Én ma este megyek, és majd mindenképpen megírom, hogy tetszett.

    VálaszTörlés
  5. Vera!
    Igen neked van igazad!!!
    Rosszul emlékeztem, nekem teljesen az maradt meg, hogy a könyvben Templesmith halt meg, nem Seneca. De rosszul emlékeztem, mert Seneca és Plutarch karaktere összefolyt nekem :S

    VálaszTörlés
  6. Nekem nagyon tetszett a film! :)
    A fő- és a mellékszereplők is jól játszottak: a filmben ugye nincs narráció, de Jennifer így is nagyon jól tudta ábrázolni Katniss könyvben leírt érzéseit. Josh-t egyszerűen imádta Peetaként! :) Woody Harrelson jó választás volt Haymitch szerepére és Effie is kellően idegesítő volt.
    Nagyon tetszett a látványvilág, a jelmezek. Egyedül a bevonuláskor viselt lángoló öltözet nem nyerte el a tetszésemet, én úgy képzeltem, hogy a lábukon és a karjukon is lángol a ruha, több tűzzel jobb lett volna. Viszont Katniss interjú alatt viselt ruhája nagyon bejött.
    A narráció hiányát nagyon jól megoldották a plusz jelenetekkel, így tényleg olyan volt, mintha tévében nézném a műsort és minden fontos információt megkaptam. Jól kihangsúlyozták, hogy ez tényleg egy valóságshow, a kapitóliumiak szórakoztatására. Bepillantást nyertünk az aréna irányítószobájába is, a modern kütyük látványosak voltak és a kék színvilág is tetszett.
    A kamerarángatás. A harcjelenetek közben értettem a célját, de pár másodperc után azért már tényleg szerettem volna tudni, hogy most akkor ki kit szorít le éppen a földre. A film elején, a 12. körzet bemutatásakor viszont teljesen értelmetlen volt. Már lassan ott tartottam, hogy meg kell kapaszkodnom a karfában és inkább a popcornos vödröt néznem, mielőtt ülve elszédülök.
    Szerencsére nem túlozták el a „szerelmi háromszöget”, 1-2 alkalommal finoman utaltak rá, hogy Gale nem csak baráti érzéseket táplál Katniss iránt. A barlangban játszódó részeket nagyon szerettem, csak fokozta a Peeta iránti rajongásomat :) A végéről hiányoltam azt a jelenetet, mikor Peeta rájön, hogy Katniss csak szerepet játszott. Helyette viszont jó megoldás volt, hogy Jennifer az erőltetett mosolyával utal erre, amit Snow elnök is észrevesz.
    Nagyon furcsálltam, hogy a film elején, a 12. körzetben játszódó jelenetek alatt szinte alig volt háttérzene, csak a párbeszédeket és a zajokat lehetett hallani.
    A feliratozás: az még hagyján, hogy egy-egy résznél még alap angol tudás mellett is feltűnő, hogy más a felirat, mint amit a színész mond, de a Foxface azért fájt! És a tüzes lány… a fordító arra sem vette a fáradtságot, hogy kinyissa könyvet :S
    Összegezve: a hibák ellenére is rajongója vagyok a filmnek! Mindenkinek jó mozizást és remélem, hogy nektek is olyan jó élmény lesz, mint amilyen nekem volt! :)

    VálaszTörlés
  7. Nahát, nem bírom magamba tartani, úgyh gyorsan leírom, milyen volt számomra a film. Persze erősen spoileresen….
    Összességében 10-ből nálam egy erős 7,5-esre sikerült. Rajongó szemmel 8-asra. :) Mínusz pontot kapott azért, mert bár nagyon igyekeztek, hogy olyan is megértse a filmet, aki nem olvasta a könyvet, ez nem nagyon sikerült. Olyannal voltam a vetítésen, aki nem olvasta, és azt kell mondjam, elég zagyvaságnak titulálta. Tetszett, hogy Ceaserék voltak a felkonferálók, és tényleg mindent elmagyarázták, ők voltak végülis a narrátorok, jól volt megoldva.. Mínusz pontot érdemel a film, mert az kell mondjam, olyan mintha apró fejezetekből állna, nem mélyültünk el eléggé egy-egy jelenetben, hanem csak úgy megtörtént. Gondolok itt, akármire, az elején a taps helyetti néma tiszteletadásnak nem volt mélysége, ahogy még sok másnak sem, megtörtént és ennyi. Speciel ezt a néma tiszteletadást se igazán értette elsőre az, aki nem olvasta. Mínusz pontot érdemel a film, de csak felet, mert sok helyen hiányoltam a zenét, persze feszültségfokozásnak jó, h némaság van, de volt pár jelenet, ahol a némaság helyett egy dallam sokkal jobban jött volna. Mínusz pont még mert a fordítás… hát nem jött be, maradjunk annyiba, bár ez nem a film hibája.
    És akkor a pozitívak:
    Ami volt zene, az nagyon tetszett, a szekérrel bevonulós zene nagyon megmaradt. A plusz jelenetek kifejezetten jók voltak, talán a Primnek való éneklést és Haymitch Senecával való beszédét leszámítva mind tetszett. A vezérlőszoba egyszerűen fantasztikusan volt megcsinálva, az a kegyetlenség, játék, ahogy irányítottak nagyon jól lett elkapva. A legvégén mikor Seneca egy tál éjfürttel találja szembe magát: ISTENI. (megjegyzem végülis az nincs benne, hogy megölik. Csak, hogy: „nosza légy öngyilkos”) Effie kiborulása a malacos jelenet után: IMÁDOM. A 11. körzet fellázadása nagyon okés volt, fantasztikus jelenetek. A felkészülés jelentnél mikor Ruta ellopja a kést… édes. Cato halála előtti monológja kifejezetten tetszett. Az, h megmutatták, ő is csak egy gyerek, aki gyilkológéppé vált, aki nem tudja mihez is kezdjen, aki ugyanolyan sebezhető mint bárki, sokat dobott a filmen. A várt „érzelmesebb” jelenetek jók voltak, az „Önként jelentezem”, Ruta halála, Peeta interjúja. A jelmezek nagyon tetszettek, bár a bevonulós égős ruha…. Hát fura volt, de oké, én se tudtam volna jobban megoldani. Az a bizonyos sárga gyertaláng ruha nagyon szép volt (ami vicces volt, h nem ugynaz a sárga ruha mint ami az egyik előzetesbe volt, h becsaptak minket :D ). A Kapitólium nagyon tetszett, kifejezetten ilyennek képzeltem, az épületek, a terek, az emberek, mind mind pont olyan mint a képzeletembe. Snow elnök karaktere remek volt. Hiányoltam persze sok mindent, kár is mind leírni, de elismerem, h mérhetetlen hosszúságú lett volna a film, de így meg mondom, nem folytonos, mintha kis fejezetek lettek volna. Ami még kifejezetten tetszett, Haymitch szponzor keresése illetve a darazsas jelenet és a halucinácók. Nagyon jól volt megoldva.
    A végén ugyan lehet, nem mondja Katniss, h csak megjátszotta, de szerintem jól volt érzékeltetve, hogy végig csak játssza magát, illetve, hogy mennyire bizonytalan az érzéseibe..
    A film elején iszonyú gyors kamera mozgások volt, amitől szerintem mindenkinek befájdult a szeme, illetve a harcjelenetek eléggé kapkodósak voltak, bár sejtettem, hogy így oldják meg, h ne legyen túl véres… A színészi játékkal egyáltalán nem volt problémám, mind a fő, mind a mellékszereplők hozták a remélt színvonalat. Bár véleményem szerint Josh és Liam jobbak voltak, mint Jennifer.
    Összességében azt kell mondjam, hibái ellenére is szerettem, a rajongók imádni fogják. Remek adaptáció.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért azt hozzátenném, h akivel néztem, nem a célközönség. Nagyon nem. :D Illetve nem a film megértésével volt a gond,hanem, h jó pár dolog számára egyszerűen értelmetlen volt.

      Törlés
    2. A gyertyaláng ruháról: azt a találgatást külföldi fanoldalak kezdték, annak dőltünk be mi is. :) Nekem amúgy az a végső-interjú ruha sem tetszett, de legalább nem egy hálóing, mint az eredeti verzió szerint :-D

      Törlés
  8. A kézikamerás dolog az elején engem is zavart, de hamar hozzászoktam. Mondjuk nem ajánlom senkinek sem, hogy az első sorok valamelyikéből nézze végig a filmet, az nem jó buli.
    Igazából nem tudok összefüggő véleményt írni, még mindig a film hatása alatt vagyok. Párszor biztos meg kell nézni, hogy egy komplexebb kép összeálljon az ember fejében, és normális véleményt vagy kritikát tudjon írni. Legalábbis nekem . Most csak 1-2 gondolatot tudok kiragadni a fejemből, és azokat megosztani.
    Jennifer isteni volt: amikor önkéntesnek jelentkezett, amikor az anyjától búcsúzott el, amikor megsérült, amikor Rutát siratta… Sorolhatnánk jó hosszan; egyszerűen fantasztikus színésznő.
    Ami nagyon-nagyon tetszett, ahogy Katniss és az erdő kapcsolatát bemutatták. Hogy ez a csaj, tényleg egy igazi vadász, és jobban ismeri az erdőt, mint a saját tenyerét. Amikor összemorzsolta a falevelet, hogy megállapítsa a szélirányt, tátva maradt a szám.
    Tulajdonképpen egyik színésszel sem volt komolyabb probléma így első blikkre. Voltak, akik egy kicsit irritáltak, de ezt inkább le se írom, ez már túlságosan is szubjektív lenne.
    De a legnagyobb pozitív csalódást meg kell említenem: Woody Harrelsont. Imádtam, tökéletes Haymitch. Tényleg nem számítottam rá, hogy ilyen jól eltalálja a karaktert.
    A barátnőm, akit magammal vittem, nem olvasta a regényeket, de iszonyúan mély benyomást gyakorolt rá a film (neki nem voltak problémái a megértésével). Azt mondta, hogy nagyon megrázta a történet, és biztos, hogy el fogja olvasni a könyveket. Szegénykém háromszor is sírva fakadt alatta. Én csak a barlangos jelenetnél morzsoltam el egy könnycseppet. Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy Josh is jól tolta. Amikor a pályaudvarra viszik őket, és mutatják a kocsiban Peeta arcát. Na, az megint nagyot üt. Meg amikor szagolgatják egymást Ceasarral. Dőltünk a röhögéstől. De hát a barlang, az jelentette a csúcspontot. Még akkor is, ha a szöveget átírták. Kit érdekel? Peeta érzelmei olyan erősen átjöttek, hogy miattam a boci-boci tarkát is énekelhette volna közben. (na jó, ez egy kicsit túlzás)
    Voltak „idegesítő” kihagyások, betoldások: a legmegdöbbentőbb az volt, hogy Peeta nem veszítette el a lábát. De aztán végiggondoltam: tényleg olyan nagy szerepe van ennek az egész történet szempontjából? Szerintem NEM.
    Meg Cato monológja a Bőségszarun, na azzal nem tudok mit kezdeni. Talán azt akarták vele elérni, hogy megsajnáljuk a srácot, és mivel a filmben nem volt hosszú a haláltusája, megértettük, hogy Katniss miért eresztette bele a nyilat.
    Mondjuk, arra konkrétan nem emlékszem, hogy a könyvben megtudjuk-e azt, hogy miért változtatták meg először a viadal szabályait, de ezt itt megkapjuk. Engem megvettek vele.
    Összességében szerintem minden ilyen betoldást, meg kihagyást meg lehet valami ésszerű dologgal indokolni, egyik sem olyan nagyon zavaró. Feltéve persze, hogy nem úgy ül be a rajongó a moziba, hogy ő most 100%-ban a könyvet akarja viszontlátni a szélesvásznon. Magyarán nem is „idegesítőek” ezek a jelenetek.
    Jó volt, na! Asszem úgy egyben, és így elsőre nem is tudok rossz dolgot mondani a filmről.
    Illetve: amit már többen említettetek, és én is nagyon utáltam, az a feliratozás, de hát az nem a filmkészítők hibája. Remélem a DVD-re kijavítják ezt a borzalmasan gyenge, mit szépítsünk, sz** minőséget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont azon filóztam moziból kifelé jövetbe, hogy milyen jó, hogy nem tették bele ezt a műlábas kavarást, mert nekem aztán nem hiteles, hogy műlábbal úgy készülnek a Futótűzben a Nagy Mészárlásra, mintha Hivatásosak volnának.

      Cato monológját előtted nagyon jól megfogta hipp, mi volt a jelentősége. Legalábbis az a magyarázat nekem nagyon tetszik.

      A fordítás meg én is remélem, hogy javul a DVD-re, de az engem kevésbé zavart, valszeg mert lestem a véleményekből, és arra számítottam, hogy nagyon gáz lesz. :) Volt az elején egy súlyosabb helyesírási hiba, na az jobban kiakasztott :)

      Törlés
  9. Én tegnap láttam a filmet a premier előtti vetítésen az Alleeban. Körülbelül tavaly márciusban olvastam a könyvet és azóta várok a filmre is, a hatalmas várakozáshoz képest nekem egy kisebb csalódás volt. A 12. körzet ábrázolása és a Kapitóliummal nem voltak gondok, nagyon jól megoldották mind a színészek mind a rendezők. Majd elkezdődött a viadal és úgy össze volt csapva szerintem ahogy kellett. Katniss a viadalon harcol és közben fél is, ezek az érzelmek egyáltalán nem jöttek át. Az események csak megtörténtek és nagyon sok mindent kihagytak. Persze egy filmbe nem lehet mindent belerakni..de szerintem voltak olyan részek amiket nem szabadott volna kihagyni. Katniss Rutával való viszonyáról alig tudunk meg valamit, találkoznak váltanak 3 szót és megölik a Rutát. Ugyan ez van a Peetával is, alig beszélgetnek. Ami szerintem azért fontos lett volna, mert a könyvben a barlangos résznél nagyon sokat beszélnek és nem feltétlenül kellett volna nyálasnak lennie, de így az ő kapcsolatukról se mély a szememben. Aztán a végjáték ami olyan gyorsan eljött hogy csakna, nem voltak érzékelhetőek szerintem a napok telései, a várakozás hogy mindjárt vége. A mutánsokat egyáltalán nem ilyennek képzeltem és furcsának találtam hogy nem érzékeltették hogy a meghalt versenyzőkből vannak. A végjáték teljesen más volt mint a könyvben, a könyvben nekem jobban tetszett. Cato plusz monológja viszont isteni volt. Aztán ketten maradnak és Peeta lábának semmi baja? Pedig az hogy leamputálják a lábát a második könyvben is szerepet kap. Aztán az éjfürtös jelenet se túl meghitt, és miután kiérnek azt se tudjuk amúgy hogy hogyan.. utána is nagyon gyors az egész. Nekem az is fura hogy Katnissról nem derült ki hogy csak játssza magát, persze mi ezt tudjuk, de egy olyan aki nem olvasta?? Összességben ha a könyvtől el tudok tekinteni akkor jó film, hatalmas látványvilággal és izgalmas jelenetekkel. De sajnos én nem tudok eltekinteni, ez a kedvenc könyvem és a könyvhöz képest a film nagyon felületes. Lekötött végig, de a nagy öröm helyett inkább egy kis csalódottság van bennem. Én sajnos ezt a filmet nem nevezném könyv hűnek, az érzelmek nem nagyon jöttek át nekem, hogy miről is szól ez az egész..a mögöttes tartalmak. A színészek munkájával elégedett voltam, ja igen a fordításon én is kacagtam párat magamban.. Összességben nem rossz film, de sokkal jobbra számítottam, ami lehet hogy az én híbám..hisz túl magasra tettem a mércét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De a mutánsokat nem az elesett kiválasztottakból csinálták. Csak azt akarták elhitetni Katnissékkel.

      Törlés
    2. De abban igaza van Dorkának, hogy a film nézői ebből semmit sem érzékeltek, és ez csak technika kérdése lett volna.

      Törlés
    3. Én teljesen egyet értek veled, Dorka! Ugyanezt gondolom..
      Vera. Szerintem a mutánsok a legkisebb gond.

      Törlés
  10. Dorkával értek egyet! Én is tegnap láttam az Allee-ban, rettenetesen izgatott voltam, talán ezért okozott csalódást a film, túl sokat vártam. Értem, hogy a film nem lehet teljesen könyvhű, de rettenetesen sok volt benne a változtatás, ami már zavaró volt számomra. Most nem arról beszélek, hogy pl. Buttercup fekete volt, vagy hogy kihagyták, mikor Haymitch leesik a színpadról az Aratási ünnepségen. Ezek még apróbb részletek, amik nem annyira rendítettek meg. DE! Peeta nem veszíti el a lábát. Ez elég furcsa, mert a következő részben azért nagy szerepe lesz, hiszen az arénában alig tud futni. Mindegy, még talán ez se lényeges. Viszont nem derült ki, hogy Katniss csak mindent megjátszott. Persze, mint olvasó, a műmosoly meg minden feltűnt, de egy olyan embernek, aki nem olvasta a könyveket, 90% hogy nem esett le. És azért az a jelenet, mikor Peeta rájön erre, elég fontos része a könyvnek, fogalmam sincs, hogy miért hagyták ki. Szerintem elég nagy hiba volt. Aztán ott van a Rue-val/Rutával való kapcsolata. Kicsit még nevetségesnek is hatott, hogy 2 szót beszél Katnissel, aztán megölik, és emiatt Katniss szinte összeroppan. Egyáltalán nem jött át az a kapcsolat, ami a könyvben van közöttük.
    Ott van Seneca megölése is. Igen, nem tudjuk, hogy akkor végül öngyilkos lett-e, de akkor is. Ez egy elég jó jelenet LENNE, ha nem tudnánk, hogy a következő részben Katniss felakaszt egy bábut a játékmesterek előtt, és ráírja, hogy Seneca Crane, amire aztán a pontjait kapja. Ha azt meg fogják változtatni, akkor valami nagyon jót kell kitalálniuk, hogy űbereljék a könyvben leírtakat.
    A 12. körzet ábrázolása nekem pl. tetszett, ahogy a Kapitóliumé is. A viadal nem, tényleg összecsapták. A Hivatásosak egy röhögcsélő banda voltak, ami nekem nem tetszett, mert az oké, hogy levadásszák a többieket, de nem így. Nem röhögcsélve és ugrándozva. NEM. Plusz Glimmer/Cato párosítás nagyon nem tetszett. Illetve az se, hogy amikor Clove meghalt, és Cato-ért kiáltozott, nem is hallottuk ahogy Cato visszakiabál, és azt se láttuk, hogy a lány mellett térdel, és könyörög neki, hogy maradjon vele, ezáltal megmutatva, hogy ők is csak emberek. Cato utolsó jelenetével se tudták ezt kiváltani számomra.
    Szóval nem tudom, én valahogy teljesen másra számítottam. Voltak benne nagyon jó részek is, pl. mikor Rue ellopja Cato kését, vagy amikor Katniss megtalálja Peeta-t a folyónál (iszonyú jól megcsinálták!), de úgy összességében csalódott vagyok. Na mindegy, hétvégén újra megnézem, akkor lehet, hogy jobban fog tetszeni :D

    VálaszTörlés
  11. Fanni es az en velemenyem ezekszarint egyezik..Szerintem az is fontos momentum a konyvben ahogy az altato szerumot beadja, de az is kimaradt..en is megnezem megegyszer hatha jobban tetszik de most csalodott vagyok. A lab levagast ensem ertem miert hagytak ki es a Peeta Katniss kapcsolat is feluletes. Volt velem olyan aki nem olvasta es nagyon nem ertette mivan..meg az se esett le neki hogy szinjatek volt..szerintem nemcsak mivagyunk csalodottak. Sokkal jobbra szamitottam foleg hogy Gary Ross is teljesen magabiztos volt..Hat mindegy. Dorka.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon sok mindent nagyon jól csináltak meg a filmben. A színészek alakítása bámulatos. A plusz jelenetek is tökéletesen illenek a filmhez. DE.
    Aki nem olvasta a könyvet, annak nem jön át igazán a film. Inkább csak olyan, mintha egy bizarr valóságshowt nézne az ember.
    A legtöbb dolog csak sejtetve van a filmben. Mind az érzelmi konfliktusok, mind a harcjelenetek.
    A kameramozgásról inkább ne is beszéljünk, eleget írtak már róla az előttem levők.
    Azt, hogy Primet fogják kihúzni, még az is tudja, aki még a trailert sem látja, annyira nyilvánvaló abból a sok primes jelenetből az elején. Senkit nem ér meglepetésként, mint mondjuk a könyvben, ahol arra számított az ember, hogy majd Katnisst húzzák ki, vagy legalább is Galet.
    Mellesleg Gale és Katniss kapcsolatát viszont nagyon jól mutatja be a film. Egyszerűen, letisztultan. Viszont hogy Peeta és Katniss között mi a fene folyik, az megint csak nem igazán jön le. Mármint azt tudjuk,hogy Peeta "szereti" Katnisst (ami nekem egy kicsit erős fordítás a crush-ra) kiskora óta, de az egyáltalán nem mutatkozik meg, hogy Katniss milyen érzelmeket táplál iránta. A Rue-val való kapcsolata sem tűnik túl mélynek.
    Az egész viadal tényleg játéknak tűnik. A hivatásosak nevetgélve szaladgálnak. A sebesülések hipp-hopp meggyógyulnak.
    A plusz jelenetek tényleg jól illettek a filmhez, de egyáltalán nem pótolták mind azt, amit kihagytak. Csak néhol egy pár plusz monológ, az éhezés, a szenvedés, a fájdalom, a kegyetlenség bemutatása, és máris jobban bele tudná élni magát az ember. De ezek nélkül nem volt igazi mélysége.

    VálaszTörlés
  13. szerintem sem volt meg a film mélysége. a könyvben átjön hogy ez a diktatúra mennyire kegyetlen, az érzelmek tobzódnak. a filmben nem nagyon éreztem ezeket, főleg Katnissnál, igen ő csak sodródott az árral. Nem értem miért hagytak ki nagyon fontos részeket, hatalmas hibának vélem. Volt velem is olyan aki nem olvasta és neki se jött át az ami a filmbe, sőt ő azthitte Katniss tényleg szereti Peetát. Imádom a könyvsorozatot, de ahhoz képest a film nagyon gyenge. Sajnálom nagyon:(

    VálaszTörlés
  14. Sajnos, én nem erre számítottam. Miután kijöttem a moziból hiányérzetem volt. Nem volt rossz, de nem ragadott magával. Ha nem olvastam volna a könyvet, akkor elég sok lényeges dolgot nem tudtam volna összekapcsolni. Nekem úgy tűnt, hogy mindenből akartak egy kicsit mutatni, de nem fektettek hangsúlyt a fontosabb részekre. Viszont az elején, amikor Prim a blúzát a szoknyájába igazgatja, miután kiválasztották és elindul, az igazán megérintett.

    VálaszTörlés
  15. Nekem ellentétben tetszett a film. Oké mindent nem lehetett belerakni, ígyis majd 2,5 óra, de a hiányosságok + átírások engem nem zavartak. Legjobb jelenet szerintem a barlangos volt, az nagyon tetszett és igen én sajnáltam Cato-t, mert bírtam őt (a könyvben is). Tőlem jöhet a 2.rész, soha rosszabb könyvadaptációt, HP és Twilight nem jöttek be!
    Peeta szerepében Josh nagyon jó volt, Katnissként pedig Jennifer lubickolt a vásznon, Gale se volt rossz, Liam jól játszotta csak keveset mutatták. Donald Sutherland meg Snow elnökként le a kalappal előtte, mikor Seneca-val beszélt serpenyővel vertem volna a fejét (nem azért hogy rosszul játszott) hanem a szokásos diktátor dumák.....főleg a végén mikor gratulál Katnissnek. Szóval tőlem egy erős 8/10-es a film. A végén pedig csak egyet kérek, ahogy egyik kritikában olvastam, fusson az a tűz. (Futótűz :D)

    VálaszTörlés
  16. Hűűű, nekem azért ennyire nem volt rossz, mint amiket itt feljebb olvastam, de az tagadhatatlan, hogy annyi, de annyi nagyon pozitívat olvastam előtte, (gondolok itt arra a twitter-vélemény sorozatra múlt hét elejéről) hogy én azt hittem, Gary Ross tényleg megcsinálta A Filmet. De nem. Nem volt rossz, ez egy jó adaptáció, ennél szerintem nem lehet könyvhűbben megcsinálni (na, pont ezekre a fenti reakciókra utaltak valamelyik Gary Ross interjúban, hogy nem fél-e, hogy a rajongók ízekre szedik a könyvet, hogy ez-meg-ez kimaradt. Erre azt válaszolta, hogy úgyse lehet mindenkinek a kedvére tenni)

    Ami engem illet, én az Alkonyat-filmet után kb sejtettem, mennyi fér egy adaptációba és egy két és félórás film után nem vagyok csalódott. Nekem ez a része rendben volt.

    A kamerarángatástól viszont sikítófrászt kaptam. :S

    VálaszTörlés
  17. Nekem is nagyon tetszett, főleg az, hogy bekeverve a következő részekből kiteljesedett a story. Viszont aki nem olvasta nem biztos, hogy megértette a film lényegét. Sajnos a fejem megfájdult az operatőr munkája miatt, remélem a következő részben nem kap munkát!

    VálaszTörlés
  18. Életem legjobb filmjén vagyok túl. Ebben a pillanatban is hálát adok annak, hogy abban a korban élek, hogy egy ilyen remekművet láthattam. Minden percét élveztem.
    Részemről a film 10/9,5. Az a 0,5 csak azért maradt le mert a vége nekem olyan lecsapott volt. Hiányoltam Peeta és Katniss "elválását". Számomra az lett volna a tökéletes befejezés csakhogy MÉGJOBBAN VÁRJAM A KÖVETKEZŐT. :D

    VálaszTörlés
  19. nNkem személy szerint nagy csalódás volt.. Az eleje tetszett, de a viadal kezdetétől nem annyira. Volt egy két rész, amikor rendesen rázott a hideg, vagy megijedtem de nem hiszem el,hogy 2 órában nem tudták megoldani. Kezdjük ott, hogy a viadal legelején Peeta elfut egyből az erdőbe.. Utána Katniss nem szomjazik, egyből talál vizet. Ruta nekem nem volt annyira hiteles, de ahogy meghal nekem nem volt logikus, mármint nem hiszem el, hogy Marvel egy kis 12 éves kislányt öl meg inkább, mint a legmagasabb pontszámú ellenfelet. Ezután megkeresi Peetát, aki szerintem kicsit "sebesültebb" lehetett volna.. A barlangban kemény 10 percet ha voltak és az sem volt olyan meghitt vagy hogy mondjam. Aztán a kenőcstől pikkpakk egyből meggyógyul Peeta és már rendesen fut. A mutánsokat részben megértem, mert gondolom nem akartak farkasokat részben a twilight miatt sem, de szerintem egy kicsit ezen is alakíthattak volna, de ez még hagyján.. Amikor a bőségszarun harcolnak, na az durva! Peetának semmi baja, nem lessz rosszul, nem szenved Cato, de az, hogy Cato ott sír és "sajnáltatja" magát na az durva. Aztán a végén nem érzem azt, hogy tényleg megbántja Peetát vagy legalábbis "jól" válnak el. És ami az egészből hiányzott nekem az a Peeta&Katniss kapcsolat. Itt most nem a romantikára gondolok! Hanem arra, hogy viccelődnek, egy kis mesélés a barlangban, hogy tényleg vívódnak és küzdenek. Meg a barlangban mondja Peeta, hogy kérlek ne menj és Katniss: "Rendben.", de utána csak úgy elmegy, észre se veszi Peeta, pedig ez az altatószirupos jelenet az egyik kedvencem és Cato miért nincs ott, hogy segítsen Clovenak?? Katnissnek csak úgy hipphopp sül a kaja.. Ja meg amikor Katniss a tűz után belemegy a tóba és meglátják.. Na az durva, mert nekem kicsit olyan feelingje volt, mintha egy játszótéren ipiapacsoznának.. Nem volt rossz, de én jobbra számítottam és a könyv után kissé csalódás volt..

    VálaszTörlés
  20. Na, most értem haza ebben a pillanatban és már alig vártam, hogy megírjam a véleményem:D Direkt nem olvasom az előttem lévőket, kíváncsi vagyok hogy mennyiben fog egyezni a véleményem. Haladok időrendben.
    Kezdjük azzal, hogy kb. úgy be voltam zsongva, hogy nagyon:D Olyan gyomorgörcsöm volt, hogy fhú... Na de mikor elkezdődött, hát akkor se múlt el, de örültem hogy végre nézhetem. A 12. körzet nagyon jól le volt festve. Az a nyomor és szegénység... borzasztó volt, de igaz. Az éhezők viadala leírásával kezdődött és egy interjú Senecával, aki elmondja hogy szeirnte a viadal összefogja az emberek. Erre kb annyit tudtam mondani h igen? nekem nem tűnt fel:D Utána jött a 12. körzet, kiment ugyebár Katniss Gale-lel az erdőbe vadászni. Az nem volt olyan hosszú rész, de Liam ah...nagyon jó:D Utána jött az aratásnap. Ez nagyon nagyon jól meg lett csinálva. Annyira érezhető volt a feszültség az egész "ünnepség" alatt. Effie egyszerűen csodás volt:D Annyira boldogan lépkedett ott és ahogy mromolta a szöveget a videó alatt amiben elmondják h miért is rendezik a viadalt. Kicsit vicces is volt hogy ennyire viccesnek tartja úgympond a dolgokat. Aztán mikor kihúzták Prim nevét. Na onnantól kezdve a feszültség még jobban nő. És mikor Katniss jelentkezik helyette...az nagyon megható rész volt. (Elég rendesen bekönnyeztem, annyira nyomasztó rész volt). És Katniss ahogy ott állt és szinte meg sem emrt szólalni, látni lehetett hogy szinte fel sem fogta mi történik vele. És annyira tetszett, hogy nem ment alatta közbe zene, így még valóságosabbnak tűnt. Mikor mindenki kinyújtotta a kezét, a legszívesebben én is felálltam volna, hogy tisztelegjek előtte. Utána jött Peeta neve. Szegénynek az az arc, mikor kiderült, hogy őt választották... az is olyan szörnyű volt. Aztán mikor Effie mondja nekik h milyen szerencsések h pár napig gazdagságban lesznek és Peeta elkezd sírni, na akkor én is majdnem, de még nem tört el a mécses. Utána már a vonatban voltak. Haymitch egyszerűen... zseniális volt:D Nem tudok rá jobb szót, keresve sem találtak volna rá jobb színész szerintem. A vonatos rész nem volt valami hosszú. Utána már a csinosítás jött. Cinnát még jobban megszerettem, Lenny annyira jól eljátszotta, hogy el is felejtettem h ja basszus ő Lenny Kravitz... Aztán a tüzes ruha rész. Kicsit látni lehetett, hogy számítógépes, de nem volt annyira durva. Viszont Katniss annyira távolságtartó volt a vonaton és itt is. Meg sem akarta fogni Peeta kezét, csak mikor ő már meggyőzte. Azért a könyvben némiképp jobban "haverkodtak". (Első rész vége, mindjárt folytatom.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, már hiányoltalak, Barby! :)
      Kíváncsi vagyok, végülis hogy tetszett, a történetleírásodból egyelőre nem derül ki :)

      Törlés
  21. Snow elnök egyszerűen félelmetes volt vagy inkább félelmetesen jó. Mikor mondta, hogy Boldog Éhezők viadalát, hát az hú... Meg ez a sose hagyjon el a remény vagy tízszer biztosan elhangzott a film alatt, ha nem többször. Őszitén szólva a felkészítés nem volt valami túl hosszú. Felvitték őket a lakosztűlyukba, aztán jöttek a felkészítő részek. Kicsit furcsa volt, mert így ide-oda ugráltak. Hogy ezt ez csinálja, a másik mást. És egyszercsak jön az a rész, hogy már Peeta külön akar gyakorolni. Nem is volt ilyen hogy tetessék a barátkozást vagy valami ilyemsi. A filmben inkább igazibbnak tűnt. Jött ugyebár a pontozás, mikor megmutatják mit tudnak. Először még figyeltek Katnissre, de félrelőtt aztán mrá beletalált de addigra már letettek róla. De mikor kilőtte az almát a malac szájából, majd meghajol és gúnyosan azt mndja, hogy köszönöm a figyelemt...na akkor majdnem feltapsoltam. Nagyon jó volt. Aztán mikor Haymitch gratulál neki emg röhögött rajtuk, na az nagy volt:D Az interjúra való felkészítésből semmit nem mutattak, jöttek is az interjúk. Egy kettőből mutattak részleteket, de nem igazán estek túlzásba. Mondjuk minek is nem rajtuk vana hangsúly. Katniss mikor belép és néz rá Caesar aki várja a válasdzt ő emg visszakérdez, hogy Mi? Na azon röhögtem:D Vicces volt. Fhú de a ruhája nagyon tetszett, ahogy így égett a vége. Nagyon jól alakította amúgy a kis kedves, aranyos lányt, mint a filmben is. Mikor Primről beszélt meignt elérzékenyültem egy kicsit. Aztán jött Peeta... mikor kinyögte, hogy szerelmes Katnissbe, na akkor mint az ott lévő közönség, én is megőrültem. Fhú de durva volt, mikor belép Peeta és Katniss hirtelen a falhoz löki és kérdőre vonja hogy hogyan tehetett ilyet. Peetát akkor megsajnáltam, mert szegény olyan fejet vágott... Utána már a kettesben való beszélgetés jött. Az sem sikerült túl hosszúra. Lényegében Peeta mondta el h önmagaként akar emghalni. De a végén barátokként búcsúztak el, pedig a könyvben inkább haragosan. Aztán jött a másnap és mentek a viadalhoz. Szegény Katniss úgy remegett meg félt, hogy én is elkezdtem. De Cinna... anynira aranyos volt. De mikor jött a visszaszámlálás, úgy nőtt bennem a fezsültség, hogy nagyon. Mintha másodszorra kezdődött volna el a film. És aztán elkezdődött. (Másod rész vége, mindjárt folytatom)

    VálaszTörlés
  22. A viadal mikor elkezdődött úgy kezdődött el a vérengzés. Én nem tudom honnan szedték hogy ez legyen 12 karikás, szerintem simán a 16osban van benne. Mikor elkezdi ott mindenki ölni egymást, meg volt egy aranyos kissrác is és fhú... na az angyon durva. Barátnőmmel csak anynit modntunk, hogy basszus ez de durva... Utána Katniss mutatták. De úgy ábrázolták, mintha ő tök simán ellenne meg minden. Pedig ugyebár az elején eléggé küszködött hogy vizet szerezzen. De itt már mutaták hogy van vize, vadászik, állatot eszik és a fán alszik. Szóval olyan... nem is tudom ez kicsit furcsa volt. Aztán jött az a rész, hogy kideürl Peeta a hivatásosokkal van (jaj az vicces volt mikor még a felkészítésnél mondja haymitch hogy a hivatásosok már kiskoruk óta edzenek, erre Effie benyögi hogy de nyugi ugyanolyan ellátást kapnak mint ti:D ) Katnissnek az a fej mikor emgtudta...megsajnáltam azért. Utána nem sokkal jött a tűzgolyó. Ja amúgy nagyon érdekes volt, ahogy mutatták hogyan irányítják a viadalt. Nagyon jó volt. De Seneca mindennek úgy örült, persze Katniss rovására. Azt mondta legyen ott egy fa és ott termett egy fa oO Nem gondoltam volna hgoy csak így... Ja és aSnow elnökös részek... na azok is ütöttek. Donald egyszerűen zseniális. Volt a tüzes rész után hogy Katniss megsérült és a vízbe ment, de épp akkor jöttek a Hivatásosok. És nevetve futnak utna mintha csak fogócskáznának. Katniss meg csak futott ls annyira izgultam, ott mondtam hogy fuss, fuss, el ne kapjanak:D Bár vártam amúgy hogy Katniss szívózzon velük, de elmaradt. De miokr Peeta meg Katniss egymás szemébe néztek. Az annyira...jó volt:D Haymitchet itt amúgy sokkal jobban bírtam, mint a könyvben. Mert mutatták, hogy megsajnálta KAtnisst és eléggé törte magát hogy támogatókat találjon.Ugyebár a könyvben nem tudtuk elképzelni ez hogy lehetett. Amúgy a seb is nagyon csúnya volt, fuj.. (harmadik rész vége, még jön)

    VálaszTörlés
  23. Utána jött Ruta. Haláli és nagyon cuki az a csaj. Az a huncut mosoly ahogy mutatta, hogy vágja el az ágat amin a darazsak vannak. Amúgy nem tudtam elképzelni hogy oldják emg, hogy tudjunk a daraszakról mert ezt ugyebár Katniss magába gondolta. De jól egmoldották azzal, hogy Caser meg Tepmlesmith kommentálta a viadalt. Fhú mikor csipkedték a daraszak... amúgy is utálom őket. De mikor leesett, majdnem felnevettem, mondván megérdemlik. A hallucináció csak egy volt, Katniss apjának haláláról szólt. De jó hogy ezt is megtudhattuk ezáltal. Utána jött Ruta. Mikor kérddezte kis hucutul hogy igaz-e hogy ő és Peeta..:D De nem válaszot rá semmit se Katniss csak mosolygott (az külső szemszögből vagyis aki nem olvasta arra utalhatna hogy ja igaz) Aztán jött az a rész, hogy felrobbantják a hivatásosok raktárát vagy milyét. Tetszettek a fecsegőposzáták és az a fütty is nagyon jó, amit betanultak. Jó volt hogy Caesarék kommentálták mivel így megint emgtudtuk mi is volt a csapda. Utána felrobbantotta és a jött a nem várt de azért várt rész vagyis Ruta halála. Olyan hirtelen történt. Egyszercsak jön Marvell eldobja a dardát, közbe Katniss ebben a pillanatban le is nyilazza, de eltalálta Rutát a dárda... Na akkor eltört a mécses. Végigbőgtem az egész részt. Ahogy ott énekelt neki és kikapcsoltak a 11es körzethez ahogy felmutatták a kezüket (és elkezdtek lázadni, ami szerintem a következő részt készíti úgymond elő) Fhú, nagyon bőgtem. Meg Katniss is sokkal de sokkal jobban ki volt akadva, mint a könyvben. Utána persze bejelentették, hogy két győzhet lehet. Katniss rögtön elment megkeresni Peetát. Fhú nagoyn jól emg lett csinálva az álcája. Észre sem vettem pedig mutatták. Irtó jó lett, az nagyon nagyon tetszett. A sebtisztítás vagy nemtudom mcisoda hát nem nagyon sok volt. Annyi hogy leöntötte vízzel és kcsit nézegette. Utána már mentek is a barlanghoz (negyedik rész vége, folytatom.)

    VálaszTörlés
  24. Én csalódtam a barlangjeleneteknél. Bevallom nekem ezek a kedvenc részeimhez tartoztak a könyvben és olyan hamar letudták. Annyi vot, hogy bevitte a barlanghoz és Peeta elmondta hogy milyen régóta szereti és minden nap hazakísérte (na akkor a szívem....hát mit is mondjak mésodszorra is belezúgtam Peetába de nagyon:d) Azátn megpuszilta Katniss az arcát, jött a leves. Na az a levél hozzá, hogy te ezt nevezed csóknak? Na azon haltam be:D Végl adott neki egy kis levest. Aztán benyögi Katniss hogy nem vagyok a szavak embere és végül vééégre csókolóztak. És akkor átkapcsolnak Gale-re. A könyvben is gondoltam rá, de nem sajnáltam annyira mint itt. Az arca mindent elárult és nagyon sajnáltam akkor. Na a csók után szinte rögtön jött a bejelentés vagy előtte nemtudom, szóval a közös vacsora. Peeta aludt, semmi elkábítás csak Katniss fogta amgát és elment. Clove-val jól összeverekedtek, egy cicaharc jutott eszembe róla. De Treshnek örültem, hogy megjelent. Utána megint a barlang, bekente a lábát Peetának, ő pedig Katniss fején a sebet. Azárt a könyvben sokkal jobban megsérült, itt csak egy kis karcolás volt. De ahogy egymásra néztek és megint jött Gale...na akkor..kész voltam:D De közbe annyira belehabarodtam (megint) Peetába hogy nagyonD: A kenőcsös rész tuná már jobban is voltak és járták az erdőt. Amúgy úgy vűltak szét hogy nem is volt semmi jelzés emg ilyenek. Mindegy jött az ágyúhang. Katniss meg rögtön ijedten kereste Peetát, végül csak emgtalálta. Kicsit jobban ki volt akadva, mint a könyvben. Meghalt a rókaképű lány és már kezdődött is a finálé. Elsötétítették az erdőt, mintha este lenne és közben kapcsoltak az irányítókhoz. Nagyon tetszett ahogy ott irányítottak. (ötödik rész vége, folytatás jön)

    VálaszTörlés
  25. Meghalt Tresh és a könyvben ugyebár Katniss kicsit kiakadt hogy meghalt, mert őt akarta volna győztesnek ha ők meghalnak. De Katniss csak anynit mondott mikor emgjelent a képe, hogy Menjünk tovább. Fhú és jöttek azok a nagyon csúnya kuyták vagy mik. Girnyókutyáknak neveztem el őket. Ahogy hirtelen kiugrottak a bokorból én is ugrottam egyet a székben, nagyon megijedtem. Meg amúgy is olyan csúnyák voltak:D Futottak a bőségszaruhoz. Tetszett a jelenet, hogy a bőségszaru tetején harcoltak miközben lent a csúnya kuyták votlak. Tudtam mi lesz de annyira erős volt Cato egyszer ezt egyszrr azt gyötörte, hogy már nem is tudtam mire számítsak. ( amőgy annyira beleéltem magam a filmbe hogy remegett a kezem és nagy gyomorgörcsöm volt főleg itt a vége felé) Aztán Cato leesett a kutyákhoz. Ahogy ott ordibélt miközben ők széttépték. Na ez sem tudom miért 12es karika. Nagyon borzalmas volt. Amúhy fura volt hogy a kuyták elkapták ŐPeeta lábát meg minden de még csak nem is vérzett meg ilyenek. Aztáán Cato meghalt, a kutyák eltűntek, de rögtön jött a bejelentés hogy csak egy nyerhet. Na innentől kezdve furcsa volt. Szinte rögtön a bogyók jöttek. Csak egyszer volt az hogy Peeta mondta inkább ölje meg. Aztán jöttek a bogyók. De ahogy kikapcsoltak a 12es körzetre meg Haymitchoz meg ilyenek... érződött rendesena feszültség. De amőgy kb a szájukhoz se emelték, pedig úgy hatásosabb lett volna és már jött is hogy álljanak le győztek. (amúgy nagyon zavart, hogy egyetlen egy csók volt egész filmben. Jó nem kell végigsmárolni a filmet de mondjuk még egy igazán lehetett volna az éjfürtös dolog előtt) Na ezek után még furább lett. Mert jött a légpárnás utána már az interjú előttre kapcsoltak mikor Katniss Haymitchal beszélgetett. Egy sárga ruha volt rajta, szerintem ez mikor visszanézik a jeleneteket, de ez egyáltalán nem volt. A Caearos interjú jött de abban egy másik sárga ruhát visrlt mint előtt 1 perce. Katniss nagy mosolyogva közölte hogy nem tudna Peeta nélkül élni, sajnos a srác arcán lehetett látni hogy nagyon is elhitte. Aztán pedig a koronázás, Snow elnök lenéző pillantásai.... Jött a vonat. És annyit mond Katniss hogy felejtsük el erre Peeta, hogy én nem akarom. Utána már a 12es körzetbe voltak és integettek. Ott volt Gale és mikor meglátta Katniss zinte látszott az arcán ahogy rá vanírva hogy "francba, Gale-ról tökre elfelejtkeztem...most mi lesz?" És vége. (hatodik rész vége, még jön 1:D)

    VálaszTörlés
  26. Összegezve a film nagyon tetszett, még most is nagyon pörgök, remeg a kezem meg idegesség bennem van:D
    A színészek elsőosztályúak voltak. Jennifer tökéletesen!! játszotta el Katnisst, totálisan elhittem hogy ő Katniss. Josh...egyszerűen zabálnivaló volt. Tipikusan Peeta. Én totál belezúgtam:D Liam is nagyon jó volt. Igaz keveset szerepelt, de annyi elég volt. Lenny, Haymitchet játszó (nem jut eszembe hirtelen) meg Donald zseniálisak voltak. Na meg persze Effie is. Szeirntem mindenki nagyon jó alakítást nyújtott. A színészeknek 10/10.
    Szerintem eléggé könyvhű volt, bár a negatív nálam, hogy a barlangjelenet kevés volt és nem volt úgy kidolgozva és a vége nem lett tisztázva. Ha nem olvastam volna a könyvet, nem is tudnám hogy színészkedtek mert anynival rendzeték le Katnissék hogy felejtüsk el ..én nem akarom. És ennyi. Ez furcsa volt. Meg olyan összevissza volt a vége, mintha összecsapták volna. Ez picit elkeserített. De a többi minden tetszett. Az aratás és ruta halála volt a legjobb, taln mert ezek hatottak meg a legjobban. Egy 10/9-es a film az én véleményem szerint, és amint lehet ha mozis ha nem én már töltöm is le és nézem még egyszer. Ha még lesz valami, leírom:D Ma már nicns kedv elolvansi, de holnap elfogom a többiek véleményét, kívéncis vagyok mi egyezik. De örülök, hogy kiírhattam magamból, már ezt akartam mióta megnéztem:D:D ÉS NEM HISZEM EL HOGY 2013 NOVEMBERéBEN LESZ A MÁSODIK RÉSZ, ÉN MOST AKAROM!!!!!

    VálaszTörlés
  27. Ja és ahogy megölték Senecát. az éjfürt nagyon jó ötlet. Olyan visszanyal a fagyi féle dolog volt. Zseniális. AMúgy sajnáltam:/

    VálaszTörlés
  28. Halihó!
    Ma délután végre láttam:D alig vártam már ezt a pillanatot egész héten be voltam zsongva:D Szóval én röviden és tömören összefoglalom hogy hogy tetszett:))Imádtam*.* remek könyv adaptáció volt:) igaz pár jelenetet hiányoltam,de ezt elnézve nagyon jó volt. Végig izgultam az egész filmet:) Bár annyi negatívumot megemlítenék hogy a barlang jelenetet nagyon gyorsan letudták,pedig az az egyik kedvenc részem a könyvbe,és azt is sajnáltam hogy csak egyetlen egy csók volt:S nem azt mondom hogy smároljanak egész film alatt de még egyet szívesen láttam volna pl mikor Peeta kente Katniss sebét(jaj ahogy akkor egymásra néztek awwww*.*) de ezt leszámítva minden jó volt:D Azt hozzá tenném hogy olyannal voltam moziba aki nem is olvasta a könyvet így reménykedtem hogy tetszeni fog neki ha már így feláldozta magát:)) mert ugye olvastam hogy sok olyan volt aki nem olvasta a könyvet és így nem igazán értette a filmet. No mind1 az a lényeg h imádta teljesen bezsongott tőle mondta h ez lett az egyik kedvence:D és örült h elrángattam:D
    Szóval még1x mindenkinek csak ajánlani tudom:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is olyan ismerőssel mentem, aki nem olvasta a könyvet, de végül nagyon tetszett neki a film :)

      Törlés
  29. Húha, úgy látom itt jönnek a negatív kritikák. Még nekem nem ülepedett le annyira, hogy mindent átlássak, de sok mindenben egyet értek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem csak annyi a negatív kritikám amit te is írtál a barlang jelenet:)))) de amúgy imádtam a filmet*.*

      Törlés
  30. Nagyon-nagyon vártam a filmet, a barátaim is tudják, hogy mennyire pozitívan álltam az egészhez. A trailerek és a feltett promo képek mind azt sugallták, hogy a film jó lesz, nagyon jó lesz.
    Ehhez képest számomra csalódást okozott. Nem mondom, hogy életem legrosszabb filmje volt, de a végén úgy jöttem ki, hogy nem ezt vártam.
    Azzal tisztában voltam, hogy egy film soha nem adhatja 100%-ban vissza az adott könyvet. És erre itt is számítottam. Ráadásul sosem úgy ülök be egy filmre, hogy a hibákat keressem, hanem, hogy élvezzem.
    Itt viszont már az első negyed óra után annyi hibát találtam, hogy nem tudtam elmenni mellette és ez végigkísért az egész film során.
    Sok fontos dolgot kihagytak belőle, másokat beletettek, amelyek kevésbé voltak fontosak. A szereplők játéka tetszett, azzal egy percig sem volt gondom. Azzal viszont már jóval inkább, hogy az egyik kedvenc karakteremet, Peeta-t, teljesen "lebutították". Számomra - ha csak a filmet nézem - egy gyenge, magatehetetlen, pipogya, szerencsétlen "úgyis meghalok" karakter lett. Pedig a könyvben abszolút szerethető, ő volt az egyik nagy kedvencem. És úgy érzem, hogy ez nem Josh hibája volt, inkább a forgatókönyvíróé.
    Hiányzott nekem az Aratási ünnepségről Haymitch.. kissé furcsállottam, hogy csak a vonaton jelent meg.
    A kamerarángástól a hideg kirázott. Azt megértettem, hogy a harcoknál miért csinálták, de voltak olyan részek, ahol semmi "véres" dolog nem történt és mégis úgy rángatták a kamerát, hogy azt se tudtuk, hogy mi történik.
    "Véres" részek: könyörgöm, ez az Éhezők Viadala. Elhiszem, hogy nem lehetett mindent beletenni, ami a könyvben ott volt, hisz a célközönség fiatal, de akkor is. Számomra egyáltalán nem jött le az, hogy ez egy életre-halálra szóló küzdelem, nem éreztem azt, amit a könyvben, hogy rettegtem, menekülni akartam féltem. Itt többször úgy éreztem, mintha Katniss csak "kirándult" volna az erdőben, vagy vadászott volna és néha egy-egy durvább gyilkosságnak lesz szemtanuja. Nem tudták átadni azt az érzést magáról a viadalról, amit vártam.
    A barlangjelenet számomra a vicc kategóriába tartozik. Nagyon vártam, ahogy rengeteg más rajongó is. Szerintem a rendező is tudta, hogy ez egy fontos rész lenne. Ehhez képest lerövidítették, átírták. Hol volt az altató szérumos rész?
    Mi az, hogy szinte teljesen meggyógyította a kence Peeta lábát, és utána úgy futott a mutánsok elöl mint egy vadászgepárd?
    A végét pedig szó szerint összecsapták: Cato halálát 1 percben lerendezték, holott a könyvben azért jó sokáig húzta szerencsétlen.. Peeta lába teljesen ép volt, semmi nem utalt arra, hogy amputálni kellene. Hol volt a győztesek interjúja? Hol volt, ahol kiderült, hogy Peeta bevallja Katniss-nek, hogy nem játszott vele kapcsolatban? Miért kellett már most bemutatni a 11. körzet lázadását?
    Hiányoltam a filmből Katniss belső gondolatait, amivel szerintem sok mindent meg tudtak volna magyarázni.
    Ezek után már csak reménykedni tudok, hogy a második rész jobb lesz..

    Egy nagy társasággal láttam, volt aki olvasta már előtte a könyvet, az azért bosszankodott, aki meg nem, az pedig folyamatosan engem kérdezgetett a film közben mert nem értett részeket (pl miért kerül bele valakinek a neve annyiszor a gömbbe).
    A felirathoz nem tennék hozzá semmit, gyakran már nevettünk, hogy mennyire nem azt mondják angolul, amit a felirat utána mutatott.

    Amit azért pozitívumként elmondhatok a sok negatív után: a Kapitólium nagyon profin meg lett csinálva, a játék irányítóterme durván jó lett - főleg, ahogy láthattuk, hogy irányítják a játékot. A színészek ügyesek voltak nagyon, kiemelni talán Woody Harrelson-t tudnám, egyszerűen több mint tökéletes volt Haymitch szerepében - de a többieket is imádtam. Katniss interjú alatt viselt ruhája tökéletes volt. A lovaskocsis bevonulás is nagyon tetszett.

    De összességében többet vártam:(.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos ez a vadászgepárd :) De ha figyelsz, láthatod, hogy futás közben sántít. Egy kicsit...
      A 11. körzetes jelenet miért nem tetszett? Szerintem még a legnagyobb fanok többsége is úgy gondolja, hogy az nagyon ott volt. Felváltva mutatták Katniss fájdalmát, meg a körzetbeliekét. És arra is utaltak, hogy mire lehet számítani a későbbiekben. Szerintem fantasztikus volt. (de persze ez csak az én szerény véleményem :)

      Törlés
    2. Nekem is tetszett az a rész :)

      Törlés
  31. Na, akkor írok én is hosszabban is, mára talán leülepedtek a gondolataim.

    Bevallom, beleolvastam a kritiká(ito)kba a film előtt, így úgy éreztem, fel vagyok készülve a kamerarángatásra, meg a vacak fordításra, Alkonyat-rajongó múltam pedig arra készített fel, hogy NEM LEHET tényleg-igazán könyvhű adaptációt csinálni. Viszont a korábbi - külföldi - visszhangok annyira nagyon pozitívak voltak, Gary Ross pedig annyira flegmán magabiztosan nyilatkozott itt-ott hogy én tényleg elhittem, hogy megcsinálta A Filmet.
    Pedig -szerintem- nem, de hogy miért nem, azon még mindig gondolkodnom kell. De majd a végén még visszatérek rá.

    A 12. körzet élete rendben lett volna, ha nem rángatják a kamerát. Ha amúgyis kívülről látom Katnisst, a rángatás vajon hogyan segít abban, még jobban beleéljem magam a helyzetbe. Na, mindegy, nem pörgök rajta tovább, de ez nekem sokat rontott ám az élményértéken. :(
    Viszont! Az, hogy nem volt zene, kicsit dokumentum-filmessé tette a rész hangulatát, a színekkel (kicsit barnás az árnyalat, nem élénkek a színek) pedig elérte, hogy a szegénység még intenzívebbnek érződjön. És kicsit extra-retro hangulat lett tőle. Amúgy furcsa kontraszt volt ebben a kb. 40-es évekbeli hangulatban a síkképcsöves TV.

    Nekem az Aratás is túl nyers lett. Effie hebeg-habog, az előzetesben hallott lendületes szövege nekem jobban bejött, a fülemben volt, így meg olyan szerencsétlenül hangzott. Kiemelném viszont a Primet alakító kislány (Willow Shileds) és Josh reakcióit, amikor megtudták, hogy őket sorsolták ki. Mindkettő hibátlan alakítás, a döbbenet, a hitetlenség és az elkeseredettség minden fokozata látszott mindkettejük arcán.
    Amit sokan írtatok, azt én is hiányoltam innen: mégpedig Haymitchet. Szerintem is hiba volt kihagyni.
    A másik, amit viszont nem értek - és ha valaki sejti az okot, az súgja meg - hogy miért van az vajon, hogy az előzetesekben olyan képeket és hangokat vágnak egymás alá, ami nem ott szerepel helyileg. Itt Snow üzenete volt az, ami már csak a 24 Kiválasztottnak szólt, míg a 12. körzet egy propagandafilmet láthatott a felkelésről, annak leveréséről és a büntetésről. Hűűű, az is milyen durva, amikor Effie erre úgy reagál, hogy "Én ezt mennyire szeretem!"

    A vonatos részből egyetlen dolgot hiányoltam: azt a pillanatot, amikor _megállapodnak_ Haymitch-csel, hogy segít nekik.

    A Kapitólium valóban rendjén volt, és bár írjátok itt többen, hogy mi-minden nem volt benne, én bevallom, megnéztem, mikor kezdődött a Viadal a film kezdete után: jelentem, kerek egy órával. Vagyis a könyv első harmada megkapta a filmnek ha nem is felét, de majdnem.
    Azért szerintem, ami fontos volt, az majdnem minden rendesen meg lett csinálva: a felvonuláson a lángolás, az almás-nyilas balhé (valóban hosszabb volt, mint az első kiadott jelenet, és pont annyival, amennyi kellett :), az interjúk isssteniek voltak, és megintcsak át lettünk verve: az interjús ruha is isteni volt, és lángolt az is, bevallom, nagyon tetszett a számítógépes effekt!!
    Más kérdés, hogy sok mindent nem így képzeltem, én eleve hosszú folyosókat láttam magam előtt a Kapitóliumi lakosztályban is.

    A Kapitóliumos részből egyetlen súlyosabb hiányérzetem maradt: Cinna figurája nem vált erőteljessé. Szerintem őt méltatlanul keveset szerepeltették, a végén pedig elő se vették. Kár. Neki ettől fajsúlyosabb a szerepe a könyvben, még akkor is, ha az indítószobás jelenet a Viadal előtt közvetlenül nagyon a helyén volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az előzetesekben a képek és a hangok külön vágását más filmeknél is alkalmazzák, csak vszínűleg ott nem veszed ennyire észre, mert 1-2 alkalommal megnézed és a film nézése közben nem emlékszel rá ennyire részletesen. A HG-nál viszont nagyon vártuk a filmet és nagyon sokszor megnéztük (én legalábbis igen :) )
      Az, hogy miért jó így vágni?! Jobban felkelti az érdeklődést.

      Törlés
    2. Amúgy ezt pont az Alkonyat filmeknél figyeltem még meg. Csak így annyira más hatást kelt egy szöveg, ha más környezetben hangzik el, így aztán nem egyszer éreztem már azt, hogy manipulálnak ezzel...

      Törlés
    3. Tulajdonképpen manipulálnak is...

      Törlés
    4. De Vic! Miért jó az nekik, ha én mást hiszek, hogy fog történni a filmben, mint ami történik? Főleg egy olyan jelentéktelenebb dologban, mint hogy Snow elnök a 12. körzetbelieknek vagy a kiválasztottaknak beszél? Ez az, amit tökre nem értek :)

      Törlés
  32. A Viadalról. Ha röviden szeretném összefoglalni, akkor egyrészről nekem komolyabb (mondom komolyabb...) hiányérzetem nem volt, de valóban aránytalan a felvezetés és a Viadal időaránya a filmben.

    A hiányokról előbb: igen, a vízkeresés hiányzott. Főleg, mert a könyvben ezen sokat izgultam, és ugye, itt jön rá Katniss, hogy Haymitch ezzel üzen neki. És ha már üzenet, nagyon tetszettek Haymitch kis megjegyzései. Nagyon ütöttek!!! :)))
    Innentől nekem minden korrekt volt a barlangos jelenetig. Ez a rész volt leginkább az, amikor úgy éreztem, életre kelt a könyv, és amit különösen élveztem, hogy ebből a részből azelőtt csak a "Katniss menekül a tűzgolyók elöl" részt láttuk az első teaserben. Mivel én nem a Peeta-tábort gyarapítom, így nekem nem volt hiányérzetem barlang-ügyben, és bár szeretem a könyvben, amikor Katniss azzal az altatósziruppal átveri Peetát, de nekem teljesen életszerű volt, hogy Peeta annyira vacakul van, hogy egyszerűen beájul, így Katniss el tud menni, minden kavar nélkül.
    A mutánsokról: valóban hiányzott, hogy éreztessék, ezeknek az állatoknak közük van a korábban meghalt versenyzőtársakhoz, anélkül "csak" fizikai fenyegetést jelentenek, márpedig a sorozat során több ponton kiderül, hogy a Kapitólium szereti lelkiekben is megtörni alattvalóit.
    Az viszont nem hiányzott, hogy Peetának műlábat csináljanak, hiszen a későbbiekben is olyan fizikai terhelés éri, amire szerintem műlábbal nem lehetne képes. Bááár, ebben a világban nyilván mindent el lehet képzelni :)

    Na, akkor a hiányok után arról, ami volt:
    - Peeta, amikor int a fejével, hogy "ne", az pont úgy történt, ahogy láttam magam előtt.
    - Nagyon tetszett a háttérben a játékmesterek tevékenységének bemutatása. Varázslatos, viszont iszonyú kegyetlen világ.
    - Nem tetszett, hogy Haymitch osztogat tanácsot Senecának. Nem volt hiteles.
    - Nekem nem volt jó helyen a "Remény" jelenet. Én azt a beszélgetést azután tettem volna, amikor Seneca kitalálja, hogy 2 győztes is lehet, hisz a "kis remény hatékony, nagy remény veszélyes" szöveg pont arra a szituációra illene.
    - Kiemelném a Clove-ot alakító Isabella Fuhrman és a Rutát játszó Amandla Stenberg alakítását. Végig hibátlan mindkettő, Isabelláé különösen.
    - Nagyon tetszett a hallucinációk ábrázolása, és az is, amikor a robbanás hatására Katniss nem hall egy darabig, és hangilag azt is érzékeltették. Csúnya, hogy a következő pillanatban a levélzörgést is halljuk az erdőben.
    -És nagyon ütött a végén Senecának az éjfürtös jelenete, főleg az a pillanat, amikor rájön: bezárták.

    A film végét pedig valóban csúnyán összecsapták, és én azt a veszett szikrázást sem éreztem Katniss és Snow elnök között.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nekem is leülepedtek dolgok és így olvasva mások véleményét, valóban több negatívumot találtam, mint tegnap. Nekem egyesekkel ellentétben tetszett az Aratásnap, jól emg lett csinálva. De ez a kamerarángatás, tegnap nem írtam, de írtad Ancsi hogy sikítófráaszt kaptál tőle, néha már én is túlzásnak éreztem. Haymitch hiányát én is éreztem az Aratásnapon, a vonaton is csak egyszercsak betoppan olyan temrészetesen... Meg amúgy rájöttem hogy aki nem olvasta a könyvet az tökre nem értheti miért emelik fel a kezüket... A Kapitóliumos részek tényleg jók voltak, de a viadalnál nekem is voltak hiányérzeteim. Bár nekem tetszett a vérengzés az elején. Ancsi, mint nem Peeta rajongó lehet nem érezted a hiényt de szerintem a Peeta rajongóknak bőven volt hiányérzetük mint nekem. Például hogy lerendezik a színészkedés dolgot. Na mindegy. Nekem a szörnyekkel nem volt gondom igaz a szemüket említhették volna. Amőgy engem az sem zavar h Peeta lábát nem amputálták, látom téged sem Ancsi, de elég sok mindenkit igen. Amúgy rájöttem hogy nem úgy jöttem ki a moziból hogy fel-alá járkáltam, inkább elégedett voltam h végre láthattam emg ilyenek de nem volt az a nagy megelégedést. De akármennyi hibája is van emg minden, a könyv rajongók úgyis többször megfogják nézni mint például én is tervezem:D A második részre azért remélem jobban oda fognak figyelni.

      Törlés
    2. Barby!
      Ne hagyd, hogy az, hogy másoknak nem (annyira) tetszett a film, elrontsa a Te élményeidet, érzéseidet. Azok a Tieid, nem veheti el Tőled senki!
      Jártam már én is úgy, hogy volt olyan film, ami sokaknak nem tetszett, nekem meg annyira bejött! (Az Újholdnál jártam így) Van ilyen. Ne a hibákat keresd, hanem éld át úgy a filmet, ahogy Neked tetszik :))

      Törlés
    3. Én (hiába voltak benne negatívumok) szeretem a filmet és most épp be vagyok zsongva és meg akarom most rögtön nézni újra és utána még egyszer:D

      Törlés
    4. Nekem nem hiányzott Peeta lábának amputálása. Őszintén szólva észre sem vettem, hogy kimaradt, csak miután olvastam a kritikákat.
      Ha Katniss összes sérülését tökéletesen, nyom nélkül meg tudták operálni, akkor csak lehet annyira fejlett az orvostudomány, hogy egy szuperül működő lábat készítenek Peetának.

      Törlés
  33. Ésvégül, egy pár általános megjegyzés.
    Az alakítások nekem mindenki esetében hibátlanok voltak, ezt nem ragoznám, isteni a szereplőgárda, respect mindenkinek.

    A szerepek fajsúlyossága tolódott el nekem kicsit: Cinna, mint írtam, kevés volt, Portiának a nevét sem tudjuk meg.
    Akikből több volt: Seneca, ez rendben is volt, hiszen rá sokat utalnak a Futótűzben, viszont nekem aránytalanul sok lett Snow elnök, a két plusz jelenetből nekem elég lett volna egy, a másik már zavaró volt.

    A zenéről. Néhol nagyon semmilyen volt, néhol nagyon jól illeszkedett a film hangulatába, de a slágeres zenékből semmi sem rémlik. Kíváncsi leszek a score-ra. Ami kifejezett csalódás, az a Ruta/Prim altatója. Abból én azt hittem, slágert csinálnak. Erre megmaradt egy sima gyerekdal...

    Ésvégül. Kicsit olyan, mintha úgy készült volna el ez a film, mint egy kötelező házi feladat. Megcsináltuk, benne van minden kötelező, mégis hiányérzet, űr van bennem. Nekem az az érzelmi töltet, ami a könyvet körülöleli, az nem hogy nem jött át, hanem szinte majdnem semmi a filmben. Pedig jelenetenként minden a helyén van. De összességében mintha nem lenne üzenete. Vagy én vagyok nagyon érzéketlen. Szóval nekem hiányzik a filmből valami. Ami tombolást, katarzist kellett volna, hogy kiváltson belőlem, aminek hatására megvettem volna holnapra a következő mozijegyet. Amúgy nem mondom, hogy nem fogom még egyszer megnézni a filmet: akár moziban is, de most kell egy kis pihi. Majd talán jövő hétvégén...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, megvolt az alapsztori de nekem is hiányzott az érzelem. A könyv olvasása közben sokszor elsírtam magam, annyira megterhelő volt és nagyon sok mindent kiváltott belőlem, elgondolkodtatott. A film után bennem is üresség maradt, nem jött át az az érzelmi töltet ami a könyvben megvan. persze nem lehet Katniss gondolatait kiírni vagy ilyesmi, de meg lehetett volna oldani. Nekem az is viccesen hatott hogy Katniss találkozik Rutával beszélnek 5 mondatot majd meghal a Ruta és Katniss összeroppan. Ez annyira lebutítja a kettejük kapcsolatát, amin a könyvben sírni tudok, itt nem érintett meg. Én sem éreztem azt amit kelett volna a film után, megnézem holnap mégegyszer, úgy hogy nem a könyvhöz fogom mérni. És igen teljes mértékben hiányzik a filmből az előbb említett érzelem, félelem, remény, boldogság és harciasság.

      Törlés
    2. Ancsi! Az utolsó bekezdésed az az a dolog, amit eddig nem igazán tudtam jól megfogalmazni. Barátnőim nyugtattak, hogy de jó lett meg könyv hű. Igen, az lett, de a legfontosabb, a viadalon történő érzelmek nem jöttek át. A félelem. AZ idő múlása. Az egyedüllét. A küzdés az életben maradásért. Peeta jelleme, mert szinte annyit látunk belőle, hogy először sír, aztán azt mondja, hogy neki semmi esélye, szerelmet vall, és mondja, hogy ölj meg. Nekem nem jött át pár dolog ami miatt a könyvet annyira megimádtam és le se tudtam tenni. A viadal előtti részek nekem tetszettek, de szerintem is kicsit hosszú lett. És igen: mindenki azt írta, hogy ez lesz A Film, ami legalább olyan lesz mint a könyv, erre..

      Törlés
  34. Én először a premier előtti vetítésen láttam a filmet, bevallom, kicsit csalódtam, talán mert túl sokat vártam. Kimaradtak a kedvenc jeleneteim, szerintem Peeta karakterét nem adták olyan jól vissza, mint a könyvben. Én imádtam a beszólásait, amikor megtalálja Katniss a folyónál például. Ez sajnos kimaradt, kicsit úgymond tutyimutyinak tűnt nekem néha. Ennek ellnére Josh nagyon jól megformálta, tényleg ő a tökéletes Peeta. Woody iszonyatosan jól eljátszotta Haymitch-et, viszont nagyon hiányzott az aratásról az a rész amikor leesett a színpadról. Szerintem egy kicsit részegesebb is lehetett volna. Gale a filmben sokkal szimpatikusabb volt mint a könyvben, Liam nagyon jó munkát végzett. Seneca és az egész irányítóterem fantasztikus volt, az egész kommentár, tényleg olyan volt mintha magát a közvetítést nézném. A barlang jelenetben hatalmasat csalódtam, nem azt mondom, hogy rövid volt, hanem sokkal szebben kidolgozhatták volna. Peetába beleszerettem annál a jelenetnél, ez a filmben nem nagyon jött át. Remélem a végéről lemaradt részek, amikor Peeta megtudja, hogy Katniss csak játszott, vagy amikor Peeta elveszti a lábát majd a Futótűz elején benne lesznek, hátha csak egy happy endet akartak a végére. Én minden esetre végig zokogtam a filmet, elmentem az éjféli premierre is, be kell valljam, másodjára már sokkal jobban magával ragadott, alig várom, hogy újra lássam. Viszont nekem is feltűnt, hogy barátnőmmel voltam aki nem olvasta a könyveket és kifelé jövet legalább 6 kérdése volt, amit nem nagyon értett a film alatt.

    VálaszTörlés
  35. Na, most nekem is kicsit leülepedett, de újabb és újabb hibákat fedezek föl. A tesszerát tényleg nem érti, aki nem olvasta a könyveket, ezt vagy teljesen ki kellett volna hagyni, vagy pedig meg kellett volna magyarázni. Az is kimaradt, amikor a 11. Körzet elküldi a kenyeret Katniss-nek, ám ezt jól kipótolták a körzet lázadásával. Haymitch belépője számomra nem volt hatásos, sokkal jobb lett volna, ha leesik a színpadról, mint a könyvben (ettől függetlenül Woody Harrelson nagyon nagyot alakított). A barlangjelenet lerövidítéséről inkább nem is mondok semmit. Úgy összességében tényleg azt éreztem amit Ancsi, egyszerűen nem volt meg az érzelmi katarzis. Még Rue halálánál se tudtam sírni, annyira abszurd volt. Viszont mikor közvetlenül ezután Katniss "tombolt", na az már valahogy megindítóbb volt. Talán ennél az egy jelenetnél tudtam teljesen beleélni magamat a filmbe. Tudom, hogy megint csak negatívat írok, de ezeket valahogy könnyebb összeszedni. Pozitívum mindenképp a játékmesterek irányítóterme, az 5*. Hihetetlenül jól lett felépítve. Illetve a Claudius-Caesar kommentárok is tökéletesek voltak, átadták azt az érzést, hogy ez tulajdonképpen egy valóság show. Isabelle Fuhrman-t én is kiemelném, és nem csak azért, mert ő a kedvencem az egész szereplőgárdából, már a kezdetek óta, hanem mert tényleg iszonyú jól alakította Clove-t. Adhattak volna neki még néhány sort a Lakomás jeleneten kívül, szívesebben hallgattam/néztem volna őt, mint Glimmer-t. Na, a hétvégén újra meg fogom nézni, olyanokkal akik nem olvasták a könyveket, kíváncsi vagyok nekik mennyire jön át az egész jelentése, és mennyire értik/nem értik magát a történetet.

    VálaszTörlés
  36. Na, ilyenkor kell még egyszer megnézni a filmet. Amikor már csalódtunk - ki kicsit, ki nagyot - amikor már beletörődtünk, és amikor már minden mindegy. Akkor már nincsenek azok az elvárások, és kicsit minden a helyére kerül. Csak a kamerarángatás nem fog elmúlni valszeg, de majd legfeljebb halkan sikítok :)
    Úgyhogy nekem jövő pénteken vagy szombaton van egy kis dolgom a moziban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Twilight filmekről az első vetítés után rendszeresen úgy jövök ki, hogy hát ööö jó volt. Másodszor pedig úgy, hogy imádom a filmet! :)
      Elsőre mindig nagyok az elvárások: jaj, csak el ne rontsák a kedvenc jelenetem... Másodszorra pedig már tudod, mit kapsz és oda tudsz figyelni a részletekre is.

      Törlés
  37. Ez amúgy tényleg így van. Másodszorra nincs az az idegeskedés meg gyomorgörcs, hogy milyen is lesz. Nem is nézzük olyan kritikusan, csak egyszerűen nézzük:D Úgyhogy szerintem én is megyek még egyszer;)

    VálaszTörlés
  38. Én ma már másodjára láttam a filmet, nem tudok betelni vele. Bár, hogy őszinte legyek, egy picit én is többet vártam, de aztán rájöttem, hogy nekem voltak túl nagyok az elvárásaim. A fontosabb jelenetek benne voltak, arról nem tehetnek, hogy pont az ÉN személyes kedvenceimet nem tették bele. A vége nekem se tetszett, hiányoltam a Katniss/Peeta veszekedést, de ezt leszámítva meg vagyok elégedve a filmmel. Jennifert külön kiemelném, mert igaza van annak, aki azt mondta, hogy a hátán viszi az egész filmet. Fantasztikus alakítást nyújtott. Ha nem olvastam volna a könyveket, biztosan 10-ből 10 pontot adnék, de a befejezés miatt csak "egy" 9-est adok. Remélem, holnap is el tudok menni a filmre, aztán megint tiszteleghetek Rue-nak (a mögöttem ülők nagy örömére :D).

    VálaszTörlés
  39. Na én most értem haza a filmről. Szerintem jó volt a látványvilág, a harcokat jól megcsinálták, és az is jó volt amikor a verseny rendezői berakták a cuccokat kívülről. Nekem a Kapitólium, és a 12. körzet is tetszett.
    Viszont szerintem a könyv lényege egyáltalán nem jött át,hogy a játékok milyen kegyetlenek, embertelenek stb, és épp ezért nem is igazán értem mért lett 16-os, mert oké hogy a mondandója nagyon durva, de ha egyszerűen nem is jön át a mondandó! Nem éreztem azokat a dolgokat, mint amikor olvastam, pl. a végén amikor bejelentik, hogy mégis csak egy győztes lehet, és Peeta meg Katniss beveszik a bogyókat, ezt a részt kb. 2 perc alatt lezavarták, pedig ez egy igencsak érzelmes rész a könyvben. Teljesen hiányoltam az érzelmeket, nem jött át, hogy Katniss mennyire vívódik magában a viadallal kapcsolatban, vagy hogy Peeta milyen nagyon és mennyire régóta szereti Katnisst, és hogy a végén Katniss összetöri Peeta szívét.Nekem a Katniss-Ruta kötelék se jött le túlságosan. Meg az sem, hogy tulajdonképpen mért is olyan alkalmas Katniss túlélőként. Az pedig teljesen fura volt számomra, hogy Cato a végén megbánta bűneit,megőrült..
    A legtöbb szereplőt,pedig egyáltalán nem így képzeltem el, de hát ez már nem a film készítőinek hibája. A színészek elég jól játszottak. A zenei aláfestés szerintem jó volt, de azért az előre megadott számokat hiányoltam. Azért kiváncsi leszek a következő részre.

    VálaszTörlés
  40. Na még ennyit: Még az is fura volt amikor a 11.-ben kitört a felkelés, de ezzel jól beharangozták a következő részeket.
    A színészek viszont tényleg jók voltak, Woody Harrelson remek Haymitch volt, és nekem Josh is nagyon tetszett Peetaként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Josh szerintem is remek Peeta volt!
      Döbbenet, ahogyan átlényegül pusztán attól, hogy befestik és máshogy fésülik a haját, de sok apró mozzanata is nagyon rendben volt a filmben.
      Az arcjátéka isteni: a sorsoláskor a reakciója nagyon helyén van, a Bőségszaru jelenet előtt pedig az a "ne menj bele a harcba" intés is olyan, amilyennek elképzeltem. Az interjúban az a szaglászós rész pedig tök vicces volt :) Szóval jól játszik Josh, ezt szerintem nem lehet és nem is kell tőle elvitatni!! :)

      Törlés
  41. Végre én is elmondhatom, h megnéztem, és egyszerűen imádom!!!!
    Annyira jól megcsinálták a körzetet, a színészekkel sincs nekem semmi bajom tulajdonképp, mindegyik nagyon jól végezte a munkáját!
    A Prim-es részek nagyon meghatóak voltak a számomra, illetve Ruta halála is. Az első fele a filmnek úgy ahogy volt nagyon klassz volt, különösen tetszett a bevonulás is :))
    Amikor elkezdődött a Viadal, az is izgalmas volt, és tetszett, igaz, ha nem olvastam volna a könyvet, akkor kb 3 napra tippelnék a film alapján amit az arénában töltöttek. Eléggé össze lett csapva az egész, és egyetértek az előttem szólóval, kevés volt Katniss vivódása, a szerelmes jelenetek, a többi résztvevőből is hiányoltam azért jeleneteket. Voltak hirtelen ugrások is, ami engem zavart pl. amikor felrobbantotta a kupacot akkor elvileg megsüketül és ott szenved egy ideig, ebből annyi jött át, h pár másodpercig süket volt aztán a következőben meg már ott volt az erdőben ahol tök épségben Rutát kereste...
    MEg még eltérő, hogy a könyvben elvileg kiáltja Peeta nevét amikor kiderül, h a játéknak 2 győztese lehet, a filmbe pedig suttogta.
    Katniss-Peeta jelenet is egy puszi volt és egy csók. Tudom, hogy ez az egész nem a szerelemre épül, de azért hiányoltam a könyvbéli esős napokat és a nagy szárazságot. Hát mutáns farkasokról nem is mondok semmit... RÖHEJES bulldogok lettek xD
    Cato halála is furcsa volt nekem, szó se volt a páncél ruhájáról, meg úgy rövid volt az egész... Ugyanakkor ahogy Peeta mutatta katnissnek hova lőjön, az nagyon jól meg lett csinálva, az éjfürtös jelenet is egész jó lett, de utána megint egy hatalmas ugrás lett, bejelentették, hogy megynerték a Viadalt és hopp már fel volt öltöztetve, és a közönség előtt álltak. o.o Kicsi kórházi jelenet is lehetett volna benne, na meg Peeta lába? Kiváncsi vagyok kideürl-e később, h levágták e xD

    De mégegyszer mondom, FANTASZTIKUS VOLT! Nagyon jól megcsinálták a filmet, lehet, h kicsúsztak volna az időből, de akkor az első fele lehetett volna rövidebb, és a Viadalon lehetett volna a hangsúly, de ez az én véleményem :)

    VálaszTörlés
  42. Én Ancsival értek nagyrészt egyet. Szerintem nem lehetett volna ennél könyvhűbb a történet, főleg aztán h megtudtuk h akár még hajlandóak lettek volna sokkal jobban elrugaszkodni tőle, plusz rövid idejük volt leforgatni. azt hiszem 4 hónap, és az ilyen kaliberű filmeket áltban 6 hónapig forgatják. A színészek zseniálisak voltak, főleg Jennifer, mint Katniss, bár ő nekem személyes kedvencem is, de nem elfogultságból mondom h tökéletesen megtestesítette a főhőst :) rajta kívül még Effie, Haymitch és Clove!!! emelkedik ki, az a Katniss-Clove harc a vége felé nagyon jó volt, teljesen így képzeltem el a könyv olvasása közben is :)) A kisebb betoldások nekem nagyon tetszettek : az irányító szoba, Seneca-Snow párbeszédek, Haymitch szponzorkeresése és az h valóban olyan volt,mintha egy valóságshowt néznék Flickerman kis kommentárjai közben és hasonlók, nekem átjöttek. a kamerarángatás engem nem zavart, azt hittem sokkal rosszabb lesz. Barátnőmet és haveromat is vittem és mint hozzá nem értőknek, nekik nagyon tetszett a film, mindent értettek stb. Bár barátnőm ki akart csinálni h egy ilyen brutál filmre beültettem, de ezt jó jelnek vettem, mert akkor hatással volt rá :) Összességében én nem csalódtam, remek filmet csináltak, de nagyobb hatással nem volt rám, csupán jól szórakoztam, de nekem ez a fő szempont egy filmnél. A kisebb változások elkerülhetetlenek egy filmadaptációnál, de ezek inkább teljesebbé tették a filmet. A végét mjuk én szívesebben láttam volna a könyv szerint, h Katniss elmja Peetának h az egészet csak megjátszotta.

    VálaszTörlés
  43. jha és még 2 dolog : 1, Haymitch nekem túl kedves volt
    2, Az a sok jó zene sehol nem volt a filmben, vagy egyáltalán ha még azokat nem is szövik bele, kicsit több zenei aláfestés jó lett volna a drámaibb hatások érdekében.

    VálaszTörlés
  44. Úgy látszik, nem csak én vagyok az egyetlen, akinek nem tetszett a film annyira(rajongóként mondom.:P) Tizes skálán kábé 7-8-ast adnék. A film és a színészek jók voltak, viszont nekem sok helyen hiányérzetem támadt. Habár sírtam Rue halálán, mégsem mélyültem el annyira benne. :D Ráadásul bosszantott, hogy a Rue (Rue körzete)- Katniss kapcsolatot nem vitték vászonra. Hisz ha jól emlékszem, Katniss kap Rue körzetétől kenyeret, s ő megköszöni személyesen. Nekem a könyvben itt vált igazán figyelmessé Katniss. Peetával való jelenetek is nagyon lerövidültek. Talán nem fontos, hogy Haymitch küldött "altatószert", de nekem hiányérzetem támadt itt is :( Nem érzem azt, hogy különösebb hangsúlyt fektettek volna bármire is. (Sem érzelmek, sem brutalitás, kivéve amikor Clove-val harcolt Katniss, na az nagyon bejött, pont úgy képzeltem.) :D Nekem inkább úgy tűnt, hogy minden magától történt, az események folytatódtak, Katniss meg csak sodródott az árral. Szóval nem éreztem úgy magaménak. A két fiúnak, akik velem jöttek, nagyon tetszett (nem olvasta csak az egyik a trilógiát). Remélem a Futótüzet nem csapják így össze, mert nekem itt is túl rövidnek tűnt a viadal, s túl hosszúnak az elősztori. :D Bár lehet csak én éreztem úgy! :) De azért megfogom nézni többször, mert az Alkonyathoz is kellett több, még szerelmes lettem a filmekbe, talán itt is beválik. :D A végére: Tetszett a film, de nem hozott olyan szerelmet, mint a könyv! :)

    VálaszTörlés
  45. Látom elég sokan írtak véleményt, először végig akartam olvasni mindenkiét, de olyan hosszú a sor, hogy ezt inkább máskorra hagyom, amikor több időm lesz. Én is alkottam egy kis véleményt, amely megtekinthető itt: http://donmegmondja.blogspot.com/2012/03/hunger-games.html

    A kritikámban megemlítettem ezt a blogot is, hivatkoztam is rá, remélem ez nem lesz gond. Köszönöm, ha elolvassátok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és nyugodtan lehet kommentálni, ha esetleg nem egyezik a vélemény az enyémmel, és akkor is ha valami hozzáfűznivaló akad!

      Törlés
  46. (1. rész)

    A könyv nagyon tetszett. A filmet nagyon vártam, volt is rá okom, mert egyrészt a könyv nagyon jó „alapanyag”, másrészt Gary mindig olyan magabiztosan nyilatkozott róla, harmadrészt pedig már az előzetesekkel felcsigáztak, hogy ez bizony milyen jó lesz. Ehhez képest itt-ott csalódtam, hol kellemesen, hol meg nem.

    TETSZETT:
    - A 12. körzet hangulata: abszolút visszaadta a könyvet
    - Katniss és Gale vadászata/beszélgetése az erdőben
    - Aratás: Nagyon tetszett az egésznek a képi világa. Az, hogy nincs semmilyen zene, így még nagyobb a feszültség. A videó, ami megmagyarázza, hogy mi miért történik. És végül Prim és Peeta reakciója.
    - Kapitólium: zseniális az egész az ábrázolása. Hasonlóan képzeltem el én is, sőt valamikor még a fantáziámat is túlszárnyalta. Az emberek, az utcák, a lakosztályok stb.
    - Felvonulás: a film egy legjobb jelenete. Nagyon látványos lett, a zene is stimmelt és bár látszott, hogy a tűz CGI, nekem bejött.
    - Katniss-Peeta beszélgetés a tetőn
    - Az interjúk: jó volt az összes, de Peeta interjúja volt a legkiemelkedőbb (akárcsak a könyvben). Amikor szagolgatták egymást Ceasarral szakadtunk a nevetéstől, és az azt követő vallomás is annyira jó volt. És utána Katniss reakciója, az egy kicsit durva volt, de azért tetszett.
    - Katniss, alma, malac :))
    - Amikor megtudja a csapat, hogy ki hány pontot kapott :) (Barátnőm egyből súgta, hogy tuti 1 vagy 2 pont lesz, nagyon meglepődött :D hozzáteszem, nem olvasta a könyvet )
    - A viadal előtti percek: az érzelmi feszültség megvolt. Pláne az utolsó percnél, amikor ott álltak, és Peeta bólintása, hogy „Ne!”
    - A kulisszák bemutatása: ez egyszerűen zseniális volt. A kék cucc, már a spotokban is bejött és itt is nagyon klassz volt.
    - A vadászdarazsas rész: én mondjuk nagyobbnak képzeltem ezeket, de a hallucinációkat nagyon jól megcsinálták. Tetszett az is, amikor Ceasar felbukkant az erdőben. És amikor Peeta segít Katnissank awh…imádom azt a részt. Valamint, hogy Katniss visszaemlékszik az apjára.
    - Haymich üzenetei: A könyvben, Katniss egyértelműen kitalálja, hogy mit üzen, de itt csak így tudták megoldani.
    - Ceasar és Claudius közvetítése és az, hogy megmagyaráznak néhány dolgot, amit a néző esetleg nem érthet.
    - Haymitch támogatókat keres
    - Amikor bejelentik a szabálymódosítást: Katniss reakciója (igaz a könyvben nem suttogja Peeta nevét, de ide ez illet.)
    - Gale reakciói a viadal alatt
    - Katniss-Clove harc
    - Cato monológja a végén
    - Peeta nem vesztette el a lábát, és nem kapott műlábat. Ez a könyvben elég nyomasztó volt számomra. És nekem a könyvben hiteltelen is volt, mert ha már Kaniss ki tudták kupálni tetőtől talpig – főleg a sérült fülét helyrehozni – akkor simán helyre tudták volna hozni Peeta lábát is. (Én így gondolom)
    - Seneca és az éjfürt (nálam nagyot ütött ez a jelenet)
    - És bónuszként megemlítem azt is, hogy valóban végig meg volt az éles kontraszt a Kapitólium és a Körzetek között.

    VálaszTörlés
  47. (2. rész)

    RÉSZBEN TETSZETT, RÉSZBEN NEM:
    - A felirtat a film elején: tetszett, hogy ismertették az alapsztorit, viszont több mondatot kihagytak.
    - Az út a Kapitóliumig: Tetszett a luxus. Viszont lehetett volna több a Katniss-Peeta-Haymitch balhé: Igazán elhangozhatott volna az a mondat Haymitch szájából, hogy idén két harcossal van dolga, és így már, érthetőbb lett volna, hogy miért segít nekik.
    - Kiképzés: kicsit rövidnek éreztem és nagyon zavart, hogy Katniss és Peeta nem barátkozott jobban egymással, egyébként a többi rendben volt. És tetszett az is, amikor Ruta ellopta Cato kését :))
    - A hivatásosok: Nem tetszett, hogy egy röhögcsélő bandának tűntek az elején, aztán a vége felé már kezdtek olyanok lenni, mint a hivatásosok.
    - Ruta és Katniss szövetsége: Számomra túl kevés volt a közös jelenetük. A könyvben azért egy mélyebb kapcsolat alakul ki. Ruta halála viszont tényleg nagyon megható volt :(
    - Katniss felrobbantja a Hivatásosok raktárát: a robbanás igazán tetszett és az is, hogy ezt a hangokkal is érzékeltették. Ami nem tetszett, hogy Katniss ott volt a Hivatásosok a szeme előtt, de nem őt kell, á dehogy… hanem a 3. körzetbeli fiút kell kinyírni (ha jól rémlik, akkor a könyvben Katniss már rég elbújt, mikor ők visszajöttek.) És, hogy pikk-pakk meggyógyul a füle.
    - Katniss megtalálja a parton Peetát: Rendkívül tetszett az álcázás. Végül is itt csak Peeta beszólásait hiányoltam pl: Ne feledd, hogy bármikor megcsókolhatsz, mert őrülten egymásba vagyunk esve (lehet, hogy nem így van szó szerint)
    - A barlangos jelenet: annyira rövid volt, ráadásul még a szövegen is változtattak :( Nekem mondjuk nem hiányzott az altatószirupos rész, mert totál hiteles volt az is, hogy Peeta egyszerűen beájul. És nagyon jó volt a csókjelenet is meg, ahogy egymásra néztek :)
    - Thresh megmenti Katnisst: Jó volt, de a könyvben több szót váltanak, másrészt később Katnisst jobban meg is viseli Thresh halála.
    - A mutánsok: tetszett a felépítésük, de rendkívül hiányoltam azt, hogy a szemükben visszaköszönjenek a kiesett kiválasztottak. Pedig ez egy lényeges momentum, itt láthatnánk, hogy Kapitólium másik nagy fegyvere a lelki terror.
    - Az éjfürtös jelenet: Jó volt, de itt igazán maradhattak volna a könyvnél. Pl. jobban elnyújthatták volna a pillanatot.
    - A legvége: Snow elnök reakciója zseniális volt, az, hogy rájött: ez csak színjáték Katniss részéről, de jó lett volna, ha azt is beleteszik, amikor Peeta rájön erre.

    NEM TETSZETT:
    - Az operatőri munka: a köv. részre remélem egy új operatőr lesz… ezek a rángatások brrr…. Főleg az elején, tök indokolatlanul, a viadalon érthető (pg 13 – jobb lett volna, amúgy 16-osra megcsinálni, ami ténylegesen is annyi)
    - A fordítás: Foxface stb… de mindközül a „tüzes lány” a legdurvább.
    - Haymitch tanácsokat osztogat Senecának: Wtf??? Na, majd pont egy szimpla mentor fogja megmondani a főjátékmesternek, hogy mit tegyen.
    - A felkészítő csapat alig szerepelt.
    - Abszolút nem éreztem az idő múlását a viadalon. Katniss egyből talál vizet (pedig a könyvben ez az egyik legizgalmasabb rész) Vagy pl. hiányzott a barlangos jelenetnél amikor vihar van és „be vannak zárva”.
    - A 11. körzet lázadása: nem értem, hogy miért kellett már most beletenniük :/
    - Bőségszaru nagyon csúnya lett szerintem.
    - A végén a Cato-Katniss-Peeta harc összecsapott lett.

    HIÁNYOLTAM:
    - Hanymitch: nem értem miért kellett kihagyni az aratásról :/
    - Avoxok: szerintem itt lett volna a helyük. A második részben már nagyobb teret kapnak (Darius) és a harmadikban is, hiszen a csapatban az Avox az, aki őket vezeti a Kapitóliumban.
    - Erőtér: a tetőn lévő beszélgetés közben jó lett volna, ha ezt is megmutatják, mert a második könyvben nagyon fontos szerepe van.

    VálaszTörlés
  48. (3. rész)

    ZENE:
    - OST: semmi, de semmi sem rémlik. Volt egyáltalán??? Vagy én vagyok süket, vagy nem volt. Abszolút nem is rémlik olyan zene, amiben szöveg lett volna. Most vagy nagyon átcsesztek minket, vagy nem tudom…. Viszont a stáblistánál az Arcade Fire számnak örültem.
    - Score: nagyon dugdosták előlünk, így nem is nagyon tudtam, hogy mire számítsak. Nekem tetszett. Teljesen rendben volt, ahol kellett megvolt a feszültség (pl. Íj, malac, alma), ahol kellett pörgős volt (pl. a harcoknál). Ezt meg szeretném még külön is hallgatni.

    SZÍNÉSZI ALAKÍTÁSOK:
    - Jennifer: Tartottam tőle, mert nem az jön le róla, hogy éhezik + túl idős is a szerepre. De a színészi játékával ezeket abszolút el is felejtettem a film alatt. Főleg az arcjátéka volt jó, de szinte minden megmozdulása. Nagyon jó választás volt a főszerepre.
    - Josh: Nagyon jó. Én úgy érzem, hogy a könyvben valamivel „tökösebb” Peeta karaktere, sokkal összetettebb. Josh mindent meg tett, amit kellett, ez nyilván nem az ő hibája. És megvan benne az, ami Peetában: az a kisugárzás, ami miatt lehet kedvelni :)
    - Liam: Sajnos keveset szerepelt, de még így is többet, mint, amit vártam. Perfekt volt minden jelenete :)
    - Woody: a legnagyobb csalódás a filmben. A legnagyobb KELLEMES csalódás. Nem gondoltam volna, hogy az első filmben már ennyire megkedvelem Haymitch karakterét :) Én az 1. könyvben nem szerettem, a 2. viszont igen. Woody durván jó volt, és azok a beszólások :)
    - Wes: Imádom! A könyvben olyan megfoghatatlan Seneca karaktere. Wes viszont ez életre keltette. Szerettem minden egyes jelenetét! (És szerelmes vagyok a szakállába :D). A végén még meg is sajnáltam, pedig az egyik legjobb jelenet volt a filmben, mikor rájött, hogy bezárták.
    - Elizabeth: én a könyvben nem kedveltem Effie karakterét, de ő még meg is kedveltette velem egy kicsit :)
    - Lenny: Perfekt Cinna, de sajnos túl keveset szerepelt :/
    - Donald: a vérében vannak a hasonló szerepek, mint Snow elnök. Jobbat nem is találhattak volna a szerepre.
    - Stanley és Toby: hatalmas párost alkottak ők ketten. :)
    - Willow: az aratás napi ünnepségen nagyot alakított és még milyen fiatal… Úgy érzem jó lesz a további részekben is.
    - Amandla és Dayo: Amadla kifejezetten ügyes volt, Dayo meg hozta a kötelezőt.
    - A hivatásosok közül Alexander Ludwig és Isabelle Fuhrman nyújtott kiemelkedőt

    ÖSSZEGEZVE: Nagyon sok minden tetszett, de volt sok olyan jelenet is, ami jó volt, de többet is ki lehetett volna hozni belőle, volt olyan, ami kifejezetten nem tetszett és pár dolgot hiányoltam is. Egyébiránt úgy érzem a film legerősebb „pontja”, az színész-gárda, jobbat nem is találhattak volna a szerepekre. Mindegyik színészről elhittem, hogy Ő az a karakter, akit játszik.
    8-9 pont körül van, így jött ki a 8,5 :)

    A Futótűz még nagyon messze van :/ Van idejük bőven elkészíteni, úgyhogy remélem jó lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági! Te nem én vagy(ok)??? :D
      Annyira sok mindent gondolunk/láttunk hasonlóan.
      Mondjuk nekem Josh Peetája is nagyon rendben volt, Effie-t meg itt sem bírtam, nem csak a könyvben, de a többivel az utolsó betűig azonosulni tudok :)

      Törlés
    2. Egyébként azt már korábban észrevettem, hogy több közös dolog van bennünk :D pl. Twilight-fronton is többször hasonlóan gondolkodtunk :))
      Két dolgot kihagytam (legalább is most csak ennyi jutott eszembe)
      - Tetszett az, ahogyan Jennifer énekel (számítottam rá, hogy jó lesz, de tényleg szép hangja van :))
      - Nem tetszett az, hogy kevés hangsúlyt fektettek a fecsegőposzátára. Viszont a végére már a könyökömön jött ki, a "Soha ne hagyjon el benneteket a remény" mondat, helyette jobb lett volna a poszátára és annak jelentőségére fókuszálni.

      Törlés
    3. Nagyon sok mindenben egyet értek Ágival, majdhogynem mindennel. Sőt örültem, hogy így összegeztél mindent, hogy mi tetszett meg mi nem, mert olyan mintha az én gondolataimat szedted volna össze:D

      Törlés
  49. Végre sikerült eljutnom megnézi a filmet!!
    Először is nagyon vegyes érzéssel jöttem ki a filmről, egyszerűen olyan furcsa leírhatatlan érzések kavarogtak bennem. Aztán sikerült átgondolnom a látottakat.

    A 12. körzet: nagyon jól megcsinálták ezeket a jeleneteket! Szerintem iszonyat jól átadja, azt hogy milyen nélkülözésben, és szegénységben élnek. Az aratás, ahogyan reagálnak a köszöntő filmre, és a kiválasztásra nagyon jól meg lett csinálva. Ezzel a résszel nem voltak gondjaim.

    Katniss és a kapcsolata a családjával: visszajött nagyon, hogy mennyire félti Primet, és, hogy mennyire szereti! ezt jól megcsinálták. ezen a részen sokat dobott Willow alakítása. Szerintem jó választás volt Prim szerepére. A kiválasztásos jelenet nagyon megrázó volt+ utána a búcsúzás is.
    Katniss kapcsolata az édesanyjával nagyon jól tükrözte, hogy nincsenek igazán jóban. Látszott, hogy Katniss neheztel rá.. ez átjött.

    Kapitóliumi jelenetek: egyik nagy kedvencem! Kiválóan megcsinálták a Kapitóliumot! Nagyon tetszett a látvány, az emberek viselkedése, ahogyan reagálnak a Viadalra. Nagyon átjött az ami a könyvben is le van írva, hogy nekik ez csak egy jó szórakozás, és hogy milyen felszínesen élnek. Szóval ezek a jelenetek sokat dobtak a filmen.

    A kitekintős jelentetek: először furcsálltam, de aztán nagyon megkedveltem ezeket a részeket.Szintén jól mutatja be, hogy nekik ez egyszerű játék, azt tesznek amit csak akarnak, és meg is teszik ezeket. Az irányítótermes részek izgalmasak voltak. Szerintem ezeket is jól beleépítették a film részletei közé.

    A lázadás: az egyik legmeghatározóbb része a filmnek! Nagyon megrázó és látványos volt.

    A viadal: jól megcsinálták. A hatások, és a cselekmény tetszett, még annak ellenére is, hogy sok rész máshogy volt a könyvben. Viszont a barlangos rész nagyon keveselltem. Szerintem ez hiba volt, hogy lerövidítették.

    Alapvetően Peeta párti vagyok, de itt megsajnáltam Galet. Sokszor megható volt látni, hogyan reagál a Katniss-Peeta viszonyra.

    Elizabeth: szerintem nagyon jó volt.Jó választás Effie szerepére, röhögtem rajta párszor, vicces részei voltak.
    Woody: én hiányoltam a könyvbeli Haymitch-et azt, hogy kicsit részegebb, legyen, de ezt leszámítva jót alakított, eddig is szerettem a karakter, és most sem volt csalódás. Voltak vicces beszólások.
    Lenny: remek Cinna volt! Nagyon átjött a szoros és igazi kapcsolat Katniss és Cinna között.
    Liam: nem sok szerepe volt ugyan, de szerintem jól alakított, és most kicsit Gale párti is lettem.
    A kiválasztottak: szerintem jól válaszották ki a szereplőket, tetszett ahogyan játszottak.
    Jennifer: nagyon beharangozták, hogy mennyire tökéletes választás Katniss szerepére. Ezt nem hazudtolta meg! Tetszett az alakítása, bár szerintem a könyvben kicsivel elszántabb volt, de ennek ellenére remekül alakított.
    És végezetül a személyes kedvencem:
    Josh: szintén nagyon dicsérték, már előre, hogy mennyire tökéletes Peeta.Saját magáról is azt vallotta, hogy nagyon hasonlít Peeta karakteréhez. Ebben sem kellett csalódnom nagyon jót alakított, és igen! Szerintem is tökéletes választás Peeta szerepére.

    Összességében: voltak részek amik nagyon-nagyon megráztak, és tetszettek. Szerintem lehetett volna kicsit könyv-hűbb, annak ellenére, hogy a rendező mindenhol azt nyilatkozta, hogy nagyon könyv-hű lett a film, találtam ellentmondást. Viszont ezeket nagyon jól ellensúlyozzák a kitekintős részek, a Kapitólium látványa, a lázadás, az interjús rész és nem utolsó sorban a nagyszerű színészi játékok. Egyszóval én nagyon élveztem a filmet, nem csalódtam. Örülök, hogy a rendező marad, és nagyon remélem, hogy a következő rész még ettől is jobb lesz!

    VálaszTörlés
  50. hm nos..nagyon nem tetszett a film..h miért?
    1. semmi epikus nem volt benne, sehol..a trailerben tök hideg kirázós volt ahogy a zenére kiválasztották Prim-et majd Katniss felajánlotta magát helyette...itt kb semmi volt az egész talán 2 perc ha volt az egész.

    2. ugyan ez elmondható a hintós jelenetre.

    3. megint csak ugyan ez, mikor Peeta bejelentette h szereti Katnisst.

    4. Ruta halálánál is detto.

    5. Tól sokat szerepeltették a külvilágot a viadal alatt...

    6. Ahogy Katniss vissza emlékezett a Peetaval való első találkozásra az sem árasztott el semmilyen érzelemmel.

    7. Totálisan 0 effectek...soha nem mutatták Katniss nyilának teljes útját, mindig csak h kilőtte/vágás/becsapódás...Harcjeleneteknél sem látszódott semmi mert 2 centiről mutatták őket. Pl ahol Katnisst széjjel csípkedték a rovarok, ott Peeta egyszerűen csak 3 részre szakadt, holott a könyv sokkal látványosabban leírta...meg Clove halála röhejes volt..

    8. Katniss és Ruta körzetének kapcsolatábal semmit nem mutattak, pedig fontos része volt a könyvnek.

    9. Peeta lába...a könyvben ez is elég fontos dolog...

    10. Haimitch fejes ugrása...ezzel kb totálisan elhitették volna a nézővel h egy részeges ember..a vonatos rész nekem nem igazán adta át.


    11. Mutánsok helyett kutyák..nah ez sem volt semmi..inkább NC!

    12. a 12. körzet...én úgy képzeltem el mint mondjuk a 2. vh idején volt, mindenhol por, szemét, emberek az utcán..(persze ez személyes, mindenkinél más)..de azért itt kb mint egy amcsi erdei tábor...

    13. Mikor Peeta rájön h Katniss csak színészkedett az arénában..ez az egész további cselekményre kihat, itt meg mintha fel sem tünt volna neki a végén.

    14. ha tovább sorolom a nekem nem tetsző részeket itt ülök holnapig...

    SOKKAL többe vártam a filmtől..Egy "Erő krónikája" ezerszer többet ér mint ez a vacak..egész végig olyan érzésem volt mintha otthon ülnél a TV előtt délután 5kor...0költségvetés 0kreativitás...a Youtubon szereplő FANMADE videók sokkal jobbak ennél..
    H vmi jót is mondjak, az irányítótermes részek effectjei jók voltak, bár sztem csak azt megcsinálni többet került mint az összes többi részt.

    11.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jah igen a kézi kamerás megoldás..undorító, sokszor semmit sem láttam a filmből csak elmosódott pacákokat...az Erő krónikájában nagyon jól megtudták csinálni pedig ott majdnem h First personban mutatták...itt meg...ááá.csak azt sajnálom h kiadtam rá egy rakat pénzt, (mozijegy, nagy kukorica, nagy kóla, ahogy az ilyenkor illik) meg h akik nem olvasták a könyvet elkönyvelik magukban ezt vmi sz*rnak..Eddig utáltam a HP filmeket (kivéve az utolsó 2-őt azok marha jók voltak)..de most rájöttem h azok egész jó adaptációk.

      Törlés
    2. Én nem értek egyet veled ningen. Jó, nem mondom, hogy fhú de tökéletes megcsinálták meg ez volt a legjobb adaptáció, amit valaha láttam, de szerintem koránt sem volt olyan katasztrofális, mint amennyire te leírod. Szerintem az aratásos rész és mikor kiválasztják Primet, nagyon is jó jelenet volt. Az, hogy 2 percig tartott...a könyvben se volt fhú de hossz meg itt se nyújthatták el, mint a rétestésztát. Szerintem az interjú is rendben és az hogy mutatták a "külvilágot" a viadal alatt, az külön egy jó dolog, sokkal inkább valóságshow-nak tánik a dolog. Persze van pár dolog, amiben egyet értek, például Peeta és Katniss kapcsolatával nem túl sokat foglalkoztak. Azért ezt ne vedd támadásnak vagy valami, csak ha valaki esetleg olvasná a kommented, mielőtt megnézné a filmet, szeretném ha nem gondolná azt, hogy tényleg ilyen rossz volt, mert minden ember más. Valakinek ez tetszik, valakinek az, valaki kritikusabb, valaki nem. Amúgy én a HP egyik részét sem olvastam, de filmben imádtam, mivel nem tudtam mit hagytak ki, mit nem stb, így ennél fogva, olyan aki nem olvasta, simán élvezheti még attól ezt a filmet is. Azért remélem nem neheztelsz rám, hogy leírtam a véleményem és reagáltam erre.

      Törlés
    3. de h neheztelek...neked is van véleményed nekem is :D .az aratós részen nem is igazán a hosszúságon voltam kibukva, hanem h semmi epic nem volt benne..egy zenét alávághattak volna...a trailerben mondom bordódzott a hátam ahogy Katniss kiáltozik, itt meg semmi...még a szívverésem sem mozdult el semerre :S és ugyan ez igaz a film többi részére is.

      Törlés
    4. Lehet én vagyok érzelgősebb, de én az egész filmet végigizgultam - noha tudtam mi fog történni - és nekem kifejezetten tetszett, hogy nem volt alatta hang, sokkal életszerűbb lett emiatt. A film végefelé a kezem is tökre remegett, úgy izgultam. De hát én ilyen vagyok:D Mindenki másképp éli át. Amúgy kicsit leülepszik neked és ha másodszorra megnézed, mikor már nem figyelsz annyira a hibákra, lehet sokkal jobban fog tetszeni.

      Törlés
    5. sztem beleringattam magam abba a tudatba h egy hatalmas EPIC filmet fogunk kapni amiről még évek múltán is beszélni fogunk, olyan gyönyörű tájakkal mint a gyűrűk ura, olyan effectekkel mint a Sherlock Holmes 2, és olyan hűen bemutatott éhezéssel, nyomorban éléssel mint a 2. vh-s filmek. (ide hirtelen nem ugrott be egy cím sem.) Majd megpróbálom rávenni magam az újra nézésére, de egyenlőre haragszom a filmre :D

      Törlés
  51. Végre én is megnéztem a filmet, és bizonyos szempontból kellemesen csalódtam. Féltem ugyanis, hogy egyrészt túl nyomasztó lesz, másrészt hogy majd a szerelmi háromszögféleségre helyezik a hangsúlyt, mert a film promója alapján úgy tűnt, hogy arra akarják.
    Szerencsére egyik félelmem sem vált valóra. Azon azért meglepődtem, hogy a hangulata nem hogy túl nyomasztó nem volt, de összességében sokkal derűsebbnek hatott, mint a könyvben. Talán mert hiányoztak az igazán véres és kegyetlen részek, a Viadal nem tűnt annyira brutálisnak, vagy mert egy-egy komolyabb jelenetnek nem volt meg az igazi mélysége, súlya. Az érzelmek is mintha hiányoztak volna. A könyvön rendesen kiborultam, itt nem.
    Annak örültem, hogy nem rágtak mindent szájba, viszont számomra túl gyorsan pörögtek az események, főleg a Viadalt éreztem összecsapottnak.
    Jó néhány kimaradt részt hiányoltam is. Az elején Haymitch lezúgását a színpadról, aztán az Avox lányt legalább a tekintetek találkozása erejéig, a felkészítő csapat sem kapott túl sok teret, a Viadalon Katniss nem szenvedett eleget, plusz nem játszott a kameráknak (és Haymitchnek), mint ahogy a könyvben sokszor, a barlangos jeleneteket jobban is elhúzhatták volna, a végén Peeta műlábát is hiányoltam (bár nem is sérült meg itt annyira, mint a könyvben, de amúgy meg szerintem fontos lett volna bemutatni, hogy végül is nem ép emberként tér haza – és ide egy nagyon zárójeles megjegyzés: a könyvben sem értettem, hogy tkp. miért kellett amputálni a lábát, amikor olyan profi orvosi tudás és technika áll a kapitóliumiak rendelkezésére, hogy egy kenőcstől a sebek szinte seperc alatt begyógyulnak, (tán direkt csinálták, ezzel is fitogtatva a hatalmukat??).
    A Snow elnökös és Senecás részek viszont nagyon tetszettek, hasonlóan Caesar és Claudius műsorvezetős jeleneteihez; jó, hogy beleírták őket a filmbe. És az is jó ötlet volt, hogy megmutatták a Tizenegyes Körzet fellázadását.
    A helyszínek és jelmezek baromi jól ki lettek találva. Az irányítóterem külön érdemel egy nagy piros pontot.
    A szereplőkkel kapcsolatban is kicsit szkeptikus voltam, de most úgy érzem, hogy a 99%-osan eltalálták őket. Josh abszolút Peeta, Liam is jó volt, és itt Gale még szimpibb is, mint a könyvben, a mellékszereplők is nagyon jól játszottak, egyedül Jennifer Katnisse nem tetszett annyira. Nem tűnt annyira… hm… számítónak(?), mint a könyvbéli Katniss. Talán mert hiányoztak a Katniss-Peeta jelenetek, amikor együtt vannak, amikor barátkoznak. Nem volt mire építeni Katniss dilemmáját Peetával kapcsolatban. A viadal alatt sem jött le, hogy Katniss végig azon agyal, hogy Peeta is csak megjátssza magát, és tényleg elhiszi, hogy a srác beállt a hivatásosok közé. Bár az is igaz, hogy csak tekintettel nem lehet hosszú belső monológokat elmesélni. És egyébként akár igaz volt a szerelmük, akár nem, nekem a bogyós résznél nagyon hiányzott egy csók. (Nem csoda, hogy Snow elnöknek is rögtön leesett, hogy az egész románc csak színjáték volt.) A legvégén azért örültem, hogy nem olyan szomorú lett a vége, mint a könyvnek. Ez jobban is passzolt az egész film hangulatához.
    Ami fura volt, az a folyton rángatózó kézikamera, plusz sem a bőségszarut, sem a mutáns farkasokat nem így képzeltem el. Utóbbiakból kifejezetten hiányoltam az emberi szemeket. A felirat meg csapnivaló volt, de ez a magyar forgalmazó hibája.

    Lényeg a lényeg, hogy azért tetszett a film, de teljes élményt csak a könyvvel együtt nyújt. Szerintem bevállalhattak volna hosszabb játékidőt is, és akkor minden szépen belefér. Azért bízom benne, hogy a folytatások is lesznek legalább ilyen jók.

    (Aztán valószínűleg a film másodszori megnézésekor már egyáltalán nem is fognak zavarni a fent említett dolgok, és még jobban fog tetszeni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, utólag beleolvasgattam a véleményekbe, és úgy tűnik, én is beálltam a "tetszett, de" csoportba. Érdekes, hogy nagyjából mindenkinek ugyanaz a baja a filmmel.

      Törlés
    2. Az internetnek hála megnéztem még egyszer és igazam lett. Másodszorra sokkal jobban tetszett, így, hogy már tudtam, mit várjak vagy ne várjak, és a részletekre is jobban tudtam figyelni. Bár egy-két dolog miatt így is hiányérzetem van, de mindegy. Jó film ez, meg fogom nézni még párszor, azt hiszem. :)

      Törlés
    3. Örülök, hogy idetaláltál és igen: sokan érezzük hasonlóképp. :)
      Azért szerintem van az a szintű sérülés, amelyeket a Kapitóliumi csodakencék sem tudnak meggyógyítani, azért kell a könyvben levágni Peeta lábát. Nekem itt ugyan nem hiányzott, de sokan szóvá tették.

      Törlés
  52. Jelentem én nem olvastam a könyvet, igaz hallottam róla, de értettem a filmet.
    Mivel nem olvastam, ezért nem volt hiányérzetem a könyvvel kapcsolatban.
    Nekem tetszett. Ruta halála nagyon megható volt és utána amikor Katniss felemelte a kezét a kamerának fantasztikus volt, és még sorolhatnám...
    Számomra a film alatt egyértelműen az jött le, hogy Katniss igazából egyik fiú iránt sem érez semmit, a fő célja a túlélés és hogy segítsen a családján, bár lehet, hogy ez azért van mert már kinőttem a tini korból :)
    Mindenképp újranézős, várom a DVD kiadást is és ha lesz időm a könyvet is bevállalom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp olvasd el a könyvet - és ezt, mint "tini korból kinőtt" javaslom :). Mivel Katniss E/1-es nézőpontú, sokkal mélyebb érzelmileg sok szempontból és sok helyen. Sokkal-sokkal többet nyújt, mint a film, ami szép, színes, mozgalmas, csak épp az érzések redukálódtak le benne.

      Törlés
  53. Hát jó hosszú a sor :) én sajnos csak ma tudtam megnézni a filmet,pár olyan barátnőmmel,akik nem is tudták,hogy mi az az éhezők viadala.Már nagyon izgatott voltam,és úgy összeségében elég jól sikerült a film.Azért az a kézi kamerás megoldás nekem sem jött be nagyon,de a körzet szegénységét nagyon jól visszadta a film,ahogy a Kapitólium pompája is nagyon tetszett,sőt a jelemzek is nagyon jóra sikeredtek.Az elején nekem egy kicsit döcögött a film,és nagyon sajnáltam,hogy az Avoxos részt kihagyták.De a film végén Peeta lába megmaradt enm?Vagyis a könyvbe leamputálták,de itt megmaradt,nah mondjuk ezért nem bánkódtam,úgysem volt nagy szerepe a könyvben.Az arénás rész nagyon bejött,főleg az,hogy megmutatták a játékmestereket munka közben,bár a csatajelenetek nekem sem tetszettek annyira.Külön dicséret a plusz jelenetekért Senecaval és Snow elnökkel (a rózsakertesre meg a végén az éjfürttel teli tállal),Ruta apjának kirohanása a 11.körzetben,és Peeta maszkja is nagyon király volt.A legjobban a Kapitóliumi jelenetek tetszettek,és a legjobban azt sajnáltam,hogy kihagyták mikor Haymitch leeseik a színpadról Aratásnapon meg azt,hogy Peetának leesik,hogy Katniss csak színészkedett.A barátnőimről csak annyit,hogy nekik nagyon tetszett a film és állandóan engem kérdezgettek,hogy most akkor ki fog győzni?Ő életben marad?(kedvenc beszólásom Catóval kapcsolatban :"Hú de lenyomnám őt egy kobrával").Sajnos a magyar fordítás elég rosszra sikeredett.Ja,és Ruta halála nagyon megható volt,és a színészek alakításai is nagyszerűek voltak.Már várom a Futótüzet :).

    VálaszTörlés
  54. Én ma másodjára is megnéztem a filmet, és most azért sokkal másképp éltem meg.
    Ebben amúgy nagyrészt az is benne volt, hogy legutóbb egy zaklatott hét közepette, hosszú várakozás után tudtam megnézni, és igazából az utolsó napokban már nagyon nyomasztott az is, hogy rengeteg olyan infó volt a filmmel kapcsolatban, amit úgy hoztam volna ide, de nem volt rá időm. Mindegy, ez az én bajom.
    A másik gondom az volt, hogy én előzőleg a kinti forrásokban csak olyat olvastam, amik arra utaltak, hogy ez lett A Film, ami Minden Idők Legjobbja, és attól azért tényleg messze. van.

    De most sokkal jobban sikerült egy nyugis szombat délutánján átélnem a történetet. A kameramozgás is kevésbé zavart az elején, és igazából már csak Effie idegesített a filmben, de ő több ponton. Na, de neki ez a dolga. Ja, és a fordítási, de leginkább a helyesírási hibák...

    - Szerettem a Gale-lel közös bajtársias hangulatot, az egész srácot, úgy ahogy van. Eddig is Gale-fan voltam, de ez ha lehet, ma még inkább erősödött. Minden jelenete hibátlan volt: ahogyan flkapja Primet, ahogyan bíztatja Katnisst, ahogyan rosszul esik neki, amikor látja a barlang-jelenetet Katniss és Peeta között, ahogyan a végén Prim ott van a nyakában. Isteni a karakter, és nagyon jó Liam a szerepben.
    - Hátborzongatós volt a szekeres felvonulós jelenet,
    - imádtam Ruta ragyogását és pozitív kisugárzását szintén minden egyes jelenetében.
    - Tetszett, ahogy Peeta fel volt építve, össze volt rakva. Sok minden benne van ebben a filmben, de igazán csak az veszi ezeket észre, aki olvasta a könyvet. Számomra Peetának nem gyengesége az, hogy és ahogyan a halálba készül, hanem épp az erőssége. Ő nem azért nem akar nyerni, mert azt gondolja, gyenge, hanem, mert azt szeretné, ha Katniss győzne. Hiányolom a filmből azt, hogy egyértelműen megfogalmazódjon, hogy Peeta csak látszatból van a Hivatásosokkal, és hogy hogyan kerül ki közülük.
    - Szerintem jó az a fokozatosság, ahogyan Haymitch nemtörődöm mentorból végül lassacskán mindent megtesz, hogy mentoráltjai - de persze leginkább Katniss életben maradjon. Kicsit sokat vettek el a flegmaságából, de amúgy nagyon jó Haymitch.
    - Nekem életszerű az is, hogy a Hivatásosok úgy viselkednek, mintha nyári táborban lennének. Ez az arroganciájukból, önteltségükből és felszínességükből fakad, amely többüknek a vesztét okozza. Sőt még a Glimmer-Cato románckezdeményt is jó ötletnek tartom :) Az alakítások pedig hihetetlenül jól el vannak találva szintén.
    - Seneca figurája nagyon él a filmben, és a következő részre előretekintve nagyon jó ötletnek tartom, hogy ilyen sok jelenetet kapott. Az éjfürtös a végén pedig most is hidegrázós volt.

    Ettől persze, amit múlt héten írtam, azt tartom. Ami akkor hiányzott, az most is (Haymitch fejese, Katniss vízkeresése, Peeta megkoronázása), de azt tudomásul veszem, így fogadom el. De a zenét most - hogy ismerem a score-t és tudom, hogy a soundtrack nem is az, hanem társalbum, sokkal jobbnak éreztem, sőt igazából már-már bejön ez a a-kevesebb-néha-több elv.

    Szóval megbékélte a filmmel kicsit, helyretettem magamban a dolgokat, és nagyon várom, hogy DVD-n is kezembe vehessem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is most értem haza a moziból és sikerült másodjára megnéznem a moziban. Nekem így annyival sokkal jobb lett. Először eleve görcsöltem, hogy jól sikerüljön meg minden kimaradt vagy másképp csinált jelenetnél mondtam barátnőmnek, hogy ez msot miért így van? Most pedig, hogy tudtam mi hogyan van, sokkal jobban oda tudtam figyelni a színészi alakításokra a háttérben zajló eseményekre és így szinte kiteljesedett számomra a film. Sőt, már nem is hiányoltam pl. Haymitch-ot az aratásról (bár jó lertt volna azért) meg Peeta lábát. Most már úgy vagyok, hogy ez így volt jó, ahogy volt és imádtam:) Felhúztam 10/8-ról 10/9-re:D Egyetértek veled Ancsi azokban, amiket leírtál. Sőt még a barlangjelenetekért sem paráztam, így már jó volt. De a végével mgé mindig nem vagyok megbékélve, ahogy összecsapták, de na... Viszont ha a 2. rész elején megmagyarázzák a színészkedést emg ezeket akkor nem fogok haragudni. Imádom ezt a filmet;)

      Törlés
    2. Ja és egy furcsaság: Ruta halálánál sikerült visszafognom a sírásom, pedig én aztán nagyon érzékeny ember vagyok, viszont most Cato halálánál volt hogy meghatódtam oO És a színészek most is emgérdemlik a hatalmaaaaas naaagy piros pontot, mert mindenki annyira hihetetlenül jó volt..

      Törlés
    3. Nekem is jobban bejött másodjára a film!
      De én is tartom magam a fentebb írtakhoz.
      Zene fronton remélem megmaradnak ennél a verziónál a következő részre. Tehát, hogy csak score legyen és más nem is kell + a stáblista alatt jöhetnek az ilyen Arcade Fire kaliberű együttesek (vagy ők is visszatérhetek :))
      A Cato-Glimmer románc nekem fel se tűnt :D De most, hogy így mondod... :)
      És rájöttem, hogy mi hiányzott nekem még a Cato-Peeta-Katniss végső harcnál. Caton nem volt rajta a bivalyerős páncél. De akkor nem tudtak volna vele végezni a mutánsok és még egy darabig cincálták volna, ami viszont már kiesett volna a PG13-mas besorolásból.
      És még annyi, hogy Rue/Ruta halála most is ugyanolyan hatással volt rám mint múltkor. :(

      Törlés
  55. Még nem írtam hozzászólást az oldalra, bár rendszeresen nézem(és nagyon jó honlap, köszönet érte), most azért egy-két észrevételt még is leírok. A legtöbb gondolatomat, már az előttem szólok leírták, de :
    -Nekem furcsa volt a Köröndre való bevonulásnál a tüzes ruha, mert én személy szerint valahogy úgy képzeltem el, hogy lobog a tűz és nem olyan, mintha egy
    sugárhajtású motorból jönne elő
    -A Peeta lábát meggyógyító krémet(mért nem injekció?) , minek kellet Katniss fejére kenni, hiszen úgy kezelték, mintha egy horzsolás lenne(bár ez elhanyagolható, csupán szőrszálhasogatás)
    -A mutáns farkasok, amik valójában egy buldogra emlékeztetnek, a könyveben leírtakhoz egyáltalán nem hasonlítottak, amit azért sajnálok nagyon, mert mindent remekül megoldottak a technikával, a Kapitólium remek volt és az irányító szoba, meg az erdőtűz és még sok-sok más, de nem tudtak rendes mutánsokat csinálni
    -Ami nagyon tetszett, az Katniss reakciója Peeta interjúja után
    Nagyjából ennyi volna az én plusz véleményem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik az oldal, és hogy írtál is :))
      Valóban jogosak az észrevételek, de ahogy sokunk másoké is, valóban ezek "apróságok" olykor. Na jó, a szőrtelen kutyákért én is haragszok!! :)

      A Peeta lábát meggyógyító krém Katniss fejére kenése mögött az lehet, hogy megmutassák, hogy Peeta milyen gondoskodó, az rendben is volt, de valóban éreztethették volna szerintem is, hogy abba a fejsebbe Katniss majdnem belehalt...

      Törlés
  56. Nekem a film eszméletlenül tetszett!! A kedvenc filmem lett és kedvenc könyvem egyben az Éhezők Viadala! Imádtam az összes részt benne...bár a Rutás részt amikor szegényt virággal boritotta be az szívszorongató volt..de nagyon jól megcsinálták! :)

    VálaszTörlés
  57. Én imádtam a filmet! A feliratozás egyszerűen pocsék volt. Nekem azok a jelenet nem nagyon jött be amikor Thresh megöli Clove-ot. Na akkor Cato hol van? Az elején viszont imádtam azt a rész, amikor Katniss és a Rókaképű lány találkoznak. Meg a vége, amikor Cato azt magyarázza, hogy nem ember... Amikor megjelentek a - farkasok??? - valahogy csalódott voltam. A Rutás részeket viszont nagyon jól megcsinálták. Csak nekem tűnt fel az, hogy az összes szereplő arca (kivéve a film végén Catót és Peetát) olyan tiszta és sebtelen, mintha most jött volna a kozmetikustól??? Se Katniss, se Ruta, se senki arcán nem láttam egyetlen egy sebet sem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt elfelejtettem leírni, hogy nekem valahogy nem nagyon jött be az a románc féleség Glimmernél és Catónál. Mondjuk az érthető, mert az egyik kedvenc karakterem az Clove :P De ennek ellenére nagyon jó volt!

      Törlés
  58. Helló. Én csak tegnap tudtam megnézni a filmet és még mindig transzban vagyok...komolyan...annyira jó volt, egyszerűen imádtam! Mostantól ez a kedvenc filmem, habár tudtam, hogy az lesz mert a könyv is a kedvencem. Mindent eszméletlenül jól megcsináltak. Nekem feltűnt Cato és Glimmer románca de valahogy nem tetszett. Amikor Ruta meghalt...hát az eléggé szívszorító volt. Az egyik kedvenc részem, amikor Katniss magától jelentkezik, hogy a húga helyett menjen, nem tudom miért, olyan hősies és a hideg még mindig kiráz annál a résznél. A másik pedig a Katniss-Peta barlangos rész! Meg még az is tetszett, amikor az erejüket kellet mutatni, amit Katniss csinált meg amikor Peeta eldobta azt a nagy "golyót" hogy a többiek lássák nem gyenge ő! :)A felirat tényleg elég érdekes volt...:/ És még megjegyezném, hogy Team Peeta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicces én pont a golyós részen nevettem, mert az jutott eszembe, hogy biztos hungarocell, hogy Josh is fel tudja emelni :) Team Gale!!!!

      Törlés
  59. http://izyanniemsm.blogspot.com/2012/03/hunger-games-az-ehezok-viadala.html - ha nem gond, inkább linkelem a véleményem.

    VálaszTörlés
  60. Nekem nagyon nem tetszett ez a film bár elismerem, hogy jobban is ellehetett volna rontani. Sok mindenkivel egyettértek itt előttem, de igazán három dolgona akadtam ki.
    1, Színészek
    Azt hittem Josh lesz a legrosszabb (nem vagyok nagy rajongója) de meglepetésemre szuperül hozta Peetát. Liam is egy álom volt, pedig csak 6-7 mondatott kapott mégis elérte, hogy tök sokan az ismerőseim közül azt várták, hogy a végén Katniss vle jön össze! Azt hiszem ez eredmény! A legszörnyűbb Jennifer volt, ez nem tudom mennyire a forgatókönyv hibája. Az elején túl mogorva a végén túl jól belejön a "színészkedésbe". Az elmúlt két napom (hála neki) azzal telt, hogy az elkeseredett moinézőknek magyarázom, hogy Katniss még nem szereti Peetát csak úgy tesz.
    2, A poénok
    Könyvben pont azért szerettem mert bebizonyította, hogy a sci-fi is lehet humoros. A filmben összvissz 3 poén volt amin igazán tutdam nevetni. Az elején amikor Gale megzavarja, Effie beszólása: Az mahagóni! És a második cetli Haymitchtől: Ezt neveze te csóknak? Ezek jók voltak de a többi hiányzott.
    3, A különleges effektek
    Azt vártam, hogy telelesz ilyenekkel, de szörnyen spóróltak vele. Csak egy volt ami igazán jó volt a lángoló ruhái. Emellett gondolom számítógépesek voltal a lángok az arénában, meg a vezérlő asztal. És ennyi. A végén annyira spóroltak, hogy már a villanyt is lecsukták ezért nem láttuk a mutánsokat (amik inkább egy bulldogra emlékeztettek). Ez volt a legnagyobb csalódás.
    Összeségében szerintem a filmnek nem lesznek külön rajongói, sajnos!

    VálaszTörlés