2012. március 10., szombat

Így tanult meg Jennifer íjászkodni

Amikor Jennifer Lawrence leszerződött a fiatal felnőtteknek szóló Éhezők Viadala című népszerű könyvsorozat szélesvásznú adaptációjának főszerepére, életében nem volt még íj a kezében. Ami azért jelent némi problémát, ha belegondolunk, hogy az általa alakított karakter, Katniss Everdeen profi módon képes eltalálni akár kis tárgyakat is nagy távolságból (például nyulat, hogy éhségét csillapítsa). Hogy a feltörekvő csillag íjászzsenivé váljon, a film készítőinek egy szakmabelit kellett megkérniük, hogy formába hozza Lawrence-t. Az illető pedig nem volt más, mint Khatuna Lorig. Így aztán oroszországi születésű négyszeres olimpiai bajnok íjász lett az Éhezők Viadala produkciójának íjászoktatója, aki nem is tudta pontosan, mit is vár el tőle Hollywood üdvöskéje.

- Amikor megkerestek, azt mondták, hogy "Azt szeretnénk, hogy úgy nézzen ki, és úgy lőjön, mint egy profi íjász." - mesélte Lorig a Hollywood.com-nak. - Én meg azt gondoltam, jó, akkor próbáljuk meg. Hadd ismerjem meg a lányt, lássam, hogy néz ki, milyen a fizikuma, és hogyan csinálja. - Lorig mesélt a Lawrence-szel való első találkozásról, hogy "erősnek tűnt kinézetre", "nagyon nyílt, szókimondó és nagyon boldog volt." Amikor azonban a vadászat művészetét tanította a lánynak, Lorig nagyon szigorúan fogta Jennifert. Nem járt neki különleges bánásmód.

- Az elején megmondtam neki, "Nézd, ha ez működni fog, akkor profi módon fogjuk csinálni." Ez egy fizikai sport - bár ő egy nagyon könnyű 9-10 kilós olimpiai stílusú fából készült íjjal gyakorolt. Nagyon kikészült. Szerintem reggel erősített, aztán jött velem lőni, aztán megint ment újabb edzésre.


Lawrence fizikai állapotának fejlesztésében segített, hogy sportos alkata van - hosszú karjai és hosszú nyaka sokat jelentett, hogy jó íjász váljon belőle - a kemény edzések azonban így sem bizonyultak egyszerű feladatnak. Valójában Lawrence még be is szerzett pár sérülést, a visszacsapódástól az arcán, az ír húrja pedig a karján okozott sérüléseket. De még úgy is, hogy a szerepre történő felkészülésen és a különböző típusú edzéseken is helyt kellett állnia, Lawrence úgy dolgozott, akár egy katona.
- Már úgy az ötödik napon igazán jól csinálta. Megkértem, hogy ereszkedjen féltérdre, és úgy lőjön. Mindig mondtam neki, hova igazítsa a húrt az arcánál, hogy jól nézzen ki, ha majd forgatnak, és hogy az íj ne hajoljon el. Millió íjász nevetne, ha látná. De Jennifer teljesen profinak tűnik.

Alig tíz óra után Lorignak már nem voltak kétségei afelől, hogy ha Lawrence rendszeresen edzene, akkor akár verseny szintre is eljuthtna. De hatással lesz-e az Oscar-jelölt színésznő Katniss alakítására frissen szerzett képessége? Lorig már tudja, hogy igen.
- Látják a szemedben. Az arcodon. Azonnal tudod, ha valaki meg van ijedve, vagy hogy az illető magabiztosan áll-e ki ellened. És hogy mit láttam az előzetesben? A saját technikámat!

Lorig nem tudja biztosan, hogy visszatérhet-e Jennifer Lawrence edzőjeként a Futótűz c. folytatás előkészületei során, de örülne, ha megtehetné, mivel Jenniferrel jó barátokká váltak.
- Mondtam neki, milyen büszke leszek majd rá, ha látni fogom a képernyőn. Mondtam neki, hogy ha majd látom, mondani fogom, hogy "Ő az én tanítványom!" És tudjátok, mit mondott ő erre? Azt mondta: "Ha pedig én foglak látni az Olimpián, azt fogom mondani, "Ő volt az én edzőm!"
Forrás

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok kedves blog készítők! A Magyar Íjász Szövetség szívesen várná az új női tagokat! ha van kedvetek kipróbálni csak keressetek ránk facebook-on vagy nézzetek fel a hivatalos honlapra:
    www.misz.hu
    "May the odds ever be in your favor"

    VálaszTörlés