2012. január 21., szombat

Amandla Stenberg interjú

A Rutát alakító 13 éves kislánnyal a Publisher Weekly riportere készített interjút.

Mikor olvastad először Az Éhezők Viadalát?
Úgy rémlik, hatodik osztály végén olvastam el a könyveket, két nyárral ezelőtt. Emlékszem, a suliban mindenki róluk beszélt, és hogy mennyire csodálatos történet, és a karaktereket tárgyalták ki.

Elképzelted magad Rutaként?
Amikor először olvastam a könyvet, akkor még nem igazán. Aztán elolvastam újra, és akkor már igen. Nagyon muzikális, ugyanolyan kicsi is, mint én, és nagyon gyors.

Miben nyilvánul meg a te muzikalitásod?
Szeretek énekelni. Gitározok, hegedülök és dobolok.

Egy éjszaka alatt kiolvastad Az Éhezők Viadalát? 
Úgy rémlik, körülbelül 2 napig tartott. Nem tudtam letenni, állandóan a könyvet bújtam. A könyv olvastatja magát, Suzanne Collins pedig olyan élénken ír. Mindenki azt kérdezte, mit olvasok. Miután pedig kiolvastam, elkérte az apukám a könyvet, majd az anyukám is elolvasta. 


Hányszor olvastad el a könyveket?
Az első kötetet legalább ötször. Nem lehet megunni.

Már a forgatás előtt elolvastad ennyiszer?
Négyszer olvastam el a forgatás előtt. Ötödjére pedig akkor, amikor megtudtam, hogy szerepelhetek a filmben.

Ruta volt a kedvenc karaktered, mikor olvastad a könyvet?
Ruta és a Rókaképű lány voltak a kedvenceim, valószínűleg azért, mert ők nem feltétlenül rosszak. Rutában azt szerettem, hogy muzikális, és hogy ilyen aranyos. Most pedig, hogy már elolvastam egy párszor a könyvet, igazából nagyon megszerettem Clove karakterét. Nagyon profi késdobáló. Katnisst pedig mindenki szereti!

Hogyan szereztél tudomást arról, hogy meghallgatást szerveznek a szerepre, és hogyan készültél fel rá?
Megtudtam, hogy filmet fognak forgatni belőle, és addigra már szerettem Rutát. Aztán többször is felhívtam az ügynökömet, hogy "Kérem, kérem, kérem, intézze el, hogy meghallgassanak!". Sok-sok telefonhívás után behívtak a meghallgatásra. Lehetőséget kaptam. Én pedig készültem és készültem, aztán bementem, és megismerkedtem Debra Zane-nel, aki a válgatást szervezte, ő pedig segített nekem, mielőtt Gary-vel [Ross] is találkoztam volna. 

Mit tettél azért, hogy beleéld magad a szerepbe és úgy érezd magad, mintha te lennél Ruta?
A meghallgatásom alkalmával Gary-hez mentem. Hogy felkészüljek, úgy öltöztem fel, mint Ruta. Terepszínű nadrágot és pólót vettem fel, anyukám pedig megforgatta a koszban a ruháimat előtte. Aztán gallyakat és leveleket tűzünk a hajamba, ruháim pedig foltosak voltak. És volt egy kis virágkoszorú is a zsebemben, mivel úgy gondoltam, Rutának is lenne ilyen. Ez volt tehát a zsebemben, hogy szerencsét hozzon, és egy különleges kő is. Ezek voltak azok a jelképes dolgok, amelyek talánál Rutánál is lehetettek. 

Megmutattad ezeket a rendezőnek?
Nem. Ezek az én kis titkaim voltak.

Mennyivel a meghallgatás után tudtad meg, hogy megkaptad a szerepet?
Egy pár nagyon-körömrágós hét után.

Milyen speciális edzésekre volt szükséged? Segített, hogy régebben tornáztál?
Szerintem az volt hasznos, hogy kicsi vagyok. Gyors vagyok és könnyű.

Vettél íjászat órákat?
Rutának nem igazán van olyan fegyvere, amit mások ellen használna. Fára mászni pedig már előtte is tudtam.

Mennyire vagy kicsi?
Most 145 centi vagyok és 32 kiló. Akkoriban pedig 142 centi magas voltam és 29 és fél kiló.

Mennyi időt töltött Suzanne Collins a forgatáson? Adott valami iránymutatást Rutával kapcsolatban?
Két napot volt ott, a forgatás kellős közepén. Annyira jó volt, hogy megismerkedhettem vele, aki ezt az egészet megalkotta! Egy nagyon szomorú jelenetet forgattunk, én pedig kisírtam a szemeimet. Nem voltam teljesen biztos abban, hogy Suzanne Collins hogyan képzelte el azt a jelenetet. Aztán beszélgettem vele, és azt mondta, hogy Ruta megpróbálna erős maradni Katniss kedvéért. Azt akarná, hogy Katniss ne adja fel, és bátornak mutatkozna Katniss előtt. Ez nagyon sokat segített.


Akkor kevesebbet sírtál?
Igen.

Mert azt akarták, hogy próbálj meg bátrabb lenni?
Pontosan.

Suzanne tudta, hogy mekkora Éhezők Viadala rajongó voltál már azelőtt is, hogy beválogattak a szereplőgárdába?
Igen, mondtam neki, mennyire szeretem, ahogyan ír! Annyira örülök, hogy volt szerencsém megismerni. Nagyon aranyos volt, és írt néhány sort a könyvembe, amelyben megköszönte film kedvéért végzett munkámat. És több stábtag is aláírta ezt. Aláírtuk egymás példányait, mintha valami évkönyv lenne.

Hányszor forgattátok le a nagyjelenetedet?
Körülbelül 15-ször. Különböző módokon és szövegből vettük fel.

Mit gondolsz a könyvben szereplő erőszakról?
Én nem mondanám, hogy az erőszak olyan nagy részét tenné ki a könyvnek vagy a filmnek. Ez a túlélésről szól. Figyelmeztetés a világnak, hogy ne váljon ilyen borzalmassá és barbárrá. 

Mindenki a könyvet olvasta a forgatás alatt?
Nem hinném, hogy mindenki a könyvet bújta volna. Inkább a forgatókönyvre hagyatkoztunk. Mielőtt elkezdtünk volna forgatni, a legtöbb stábtag újraolvasta a könyvet. (Jackie Emerson, aki a Rókaképű lányt játssza, az egész iskolájával együtt olvasta el, még mielőtt kiválogatták volna a szerepre.)

Azok a színészek is barátokká váltak, akik a történetben nem jöttek ki egymással?
Nem hinném, hogy karaktereink konfliktusai a valós életben is megjelentek volna. Olyan sok időt töltöttünk együtt. Soha nem gondolnátok, hogy Clove és Ruta együtt lógnak, pedig így tettünk. Nagyon közel kerültünk egymáshoz. Még Jack is, aki Marvelt alakítja [ő öli meg Rutát], nagyon közel került. És nem gondolnátok, mi minden történt, amiatt ami a Vaiadalon történik. De nem hiszem, hogy az, hogy a karaktereink gyűlölték egymást, hatott volna a mi kapcsolatainkra. 

Volt olyasvalaki a forgatáson, akit különösen jó volt megismerni?
Olyan sok ember volt, aki miatt izgatott voltam, hogy megismerkedhetünk. Ideges voltam, mielőtt megismerkedtem Jennel [Jennjifer Lawrence]. De aztán úgy megnyugodtam, amikor jobban megismertem. Nagyon ritka, hogy ilyan nagy, remek emberekből álló csapat vegye körül az embert. A szereplőgárda és a stáb többi tagja is nagyon fantasztikus volt. 

Láttad már a kész filmet?
Nem. Láttam már egy-egy részletet innen-onnan, amikor bementem a stúdióba az utószinkron miatt. Remélhetőleg lesz majd vetítés még a premier előtt. Én is csak egy rajongó vagyok a sok közül, aki alig várja, hogy láthassa a filmet! Amikor a forgatáson voltunk, nem igazán tudtuk volna megmondani, hogy fog festeni a film. A szerkesztés és a zene sokat dob még rajta.


Akkor még azt sem tudod, milyen lesz a zenéje?
Egy kicsit már hallottam belőle. Amikor bementem a szinkronstúdióba, mutattak nekem részleteket a filmből. Olyasmi lesz, mint az előzetes, teljesn ugyanaz a hangulat. Egy új Taylor Swift szám, a Safe and Sound is megjelent már. De nem tudjuk még, hova fogják tenni. Szeretem. Igazán szép és kísérteties.

Mit gondolsz, a rajongóknak hogy fog tetszeni a film?
Szerintem a rajongók nagyon-nagyon elégedettek lesznek a filmmel. Abból, amit forgattam, és láttam, tudom, hogy igazán hű marad ahhoz, amit a könyvről gondoltam. Valóban megtestestesíti a könyv hangulatát, és megtartja azt, ami a könyvben is igazán fontos, Katniss érzéseivel és túlélésével kapcsolatosan. Ez nagyon fontos. Fantasztikus munkát végeztek az életre keltésével. Mindenki, aki részt vett a gyártásban, szem előtt tartja azt, hogy a rajongóknak tetsszen és élvezzék a filmet!

Melyik fiúnak szurkoltál?
Ellentmondásos gondolataim voltak ezzel kapcsolatban. Szerettem Gale karakterét először, amikor Katniss a 12. körzetben élt, aztán pedig megkedveltem Peetát, amikor elment a Viadalra. Aztán Peetának szurkoltam, mert csalódtam Katnissben, amiért rosszul bánt vele. Úgyhogy onnantól Peeta párti vagyok. a végére pedig minden kétséget kizárólag Team Peeta lettem.

Nyáron forgattátok a filmet, amikor nem volt suli?
Igen, így tökéletes volt. Pár nappal az után kezdtem forgatni, miután végetért az iskola. És három nappal sulikezdés előtt fejeztem be a forgatást.

Hetedik és nyolcadik osztály között?
Igen.

Észak-Karolinában forgattatok?
Asheville-ben és Charlotte-ban forgattunk. Asheville olyan szép város, és olyan zöld Los Angeleshez képest. Nagyon klassz volt! Ilyen hippi kisváros. Kicsike boltok, könyvtárak és ruházati üzletek voltak ott. Nagyon jól éreztük ott magunkat.

Mit csináltál a szabadidődben?
Ez hullámzó volt. Az első pár hétben rengeteg szabadidőnk volt. Eljárkáltunk szórakozni, sushit ettünk, fagyiztunk, és együtt vásárolgattunk. Néha pedig nagyon elfoglaltak voltunk, és csak dolgoztunk, dolgoztunk, dolgoztunk. Tényleg attól függött.

Mi teszi ezt a könyvet jó filmmé?
A nézők és az olvasók nagyon kötődnek a karakterekhez, mivel azok olyan érdekesek. Valóban kötődünk hozzájuk és érelmeikhez. Ezt pedig nagyon jól átültették szélesvászonra is.

9 megjegyzés:

  1. Olyan aranyos ez a lány, de komolyan, szerintem tökéletes választás volt Ruta szerepére. Jó cikk, mert sok érdekes dolgot leír a filmről meg magáról is. Azért milyen rossz h ők benne vannak a filmben és még ők sem látták. Biztos sokkal jobban izgulnak, mint mi, hogy milyen lett:D De már csak két hónap! Én már most nem bírok magammal mi lesz márciusban?oO

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. barby... :D mindig hamarabb leírod a gondolataimat mint én :P

      Törlés
  2. Különben én is azokat a cikkeket, interjúkat szeretem, amik kicsit a filmből sugallnak többet számunkra. Azért is igyekszek sok ilyet hozni :) Ez az Amandlás most valóban kifejezetten ilyen volt!

    VálaszTörlés
  3. lehet én voltam felületes picit, de csak engem zavar h a könyvben egyetlen fekete szereplőről sem olvastam, a film meg tele van velük?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg, igen, Te siklottál át felette:

      "... megpillantom a kislányt a Tizenegyedik Körzetből, kissé hátrébb áll, és minket bámul. [...] Élénk, sötét szeme van, fényes, barna bőre..." (Éhezők Viadala, 83. oldal)

      "Tresh következik, a fiú a Tizenegyedik Körzetből. Neki is ugyanolyan sötét a bőre, mint Rutának..." (Éhezők Viadala, 105. oldal)

      Ezzel együtt én nem érzem úgy, hogy a szereplőgárda "tele van" sötét bőrű szereplőkkel, róluk, kettejükről tudok. De azt sem gondolnám, hogy az alakításukat vagy a film élvezhetőségét a bőrük színe határozná meg.

      Törlés
    2. hm és tényleg..barna bőr alatt valszeg kreolra asszociáltam...nem rasszizmus csak ezek szerint saját hibámból én Őket is fehérnek képzeltem el, sőt egyetlen feketével sem "találkoztam" egész Panemben..de belegondolva logikus hisz ez egy amcsi utópia..

      Persze, nem határozza meg ez a film élvezhetőségét, csak meglepődtem még anno a trailer láttán. Am vicces h most is, meg álltalában a legtöbb filmben, a feketék kapják a legállatabb, szerepeket, akik mind szűkös határidőn belül vmi epic csatában elesnek.

      Törlés
    3. Jó akkor, csak tényleg kicsit rasszistásan hangzott, és nem értettem, mit vétett ez a kislány Neked. Amúgy személy szerint én is inkább kreolos bőrrel képzeltem el Rutát, viszont bennem nem keltek semmilyen érzések bőrszín kapcsán, amikor megismertem a szereplőket. Aztán jutott eszembe, mikor válaszoltam, hogy a Cinnát alakító Lenny Kravitz is sötétebb bőrzsínnel rendelkezik. Csak annyira nem is ez jut róla eszembe, hogy előtte fel sem merült :)

      Az epic csatáról meg: azért itt kettejükön kívül lesznek még olyan szereplők, akik hasonló körülmények között haláloznak meg. Hófehér bőrükkel.

      Törlés
    4. nem akartam rasszista lenni, semmi bajom nincs a feketékkel, csak meglepett. soz ha úgy hangzott :3 Hát igen Cinnát végkép nem így képzeltem el, dehát ezért a szép a könyv, mkinél máshogy jelennek meg a szereplők, a helyszínek a világ. :)

      Törlés
  4. Mindenki másképp képzelte el, szóval olyat úgyse lehet csinálni, ami mindenkinek tetszik. Én amúgy pont Katniss kapcsán nem vagyok még meggyőzve, de adtam Jennifernek egy esélyt :) Csak ne lenne olyan kerek az arca, mert így nehezen képzelem el, hogy alig eszik...

    VálaszTörlés