2011. november 26., szombat

Futótűz - vélemény

Amikor a télen olvastam Az éhezők viadalát, már tudtam, hogy van folytatása. És el is olvastam néhány ajánlót, és arra jutottam, hogy ezt az első részt úgyse lehet überelni. Aztán pár hete újraolvastam, és újból elbűvölt, ahogy egymásra épülnek a részletek. Ahogy a 16 éves kislány, hogy az életét mentse, hogyan talélja fel magát, hogyan menti meg társát is önmagával. Hogyan száll szembe a diktatórikus hatalommal a maga eszközeivel.

Aztán mégis megvettem a Futótűz-t, a második kötetet. 
A könyv fél évvel Az éhezők viadalának eseménysorozata után folytatja, a két főszereplő, Katniss és Peeta átvehették házaikat a Győztesek falujában, ám mielőtt elindulnának a Győzelmi körútra, a lánynak szembesülnie kell azzal, hogy tettét, amellyel mindkettejük életét megmentette, az Elnök átlátta, és meg akarja bosszulni. Mivel nyíltan nem teheti (ezt nem értem miért, mert mivel ez egy diktatúra, itt mindent megtehetnek, ám tény, hogy a lány példaképpé válik győzelme után), ezért mindenféléket kieszel, hogy sarokba szorítsa, megnehezítse, majd hogy kioltsa életét. Először gyakorlatilag arról kellene őt meggyőzni, hogy tényleg szerelmes Peetába, nem csak azért játszották el a színjátékot előző évben az Arénában, hogy mindketten életben maradjanak. Pedig de. Noha a fiú szerelmes belé, a lányt szíve régi barátjához, Gale-hez húzza.

Közben néhány körzetben lázadás tör ki az országot irányító és sanyargató Kapitólium ellen, aminek a lány, illetve az ő fecsegőposzátás kitűzője a jelképe. Amúgy ez a jelkép magát az egész sorozatot is végikíséri. A lázadások okán a korábbi szigor fokozódik, Katniss közvetlen környezetében is tapasztalja ezt. Mígnem egy napon bejelentik, hogy a következő évi, jubileumi Viadalnak speciális szabályai vannak, ami azt jelenti, hogy a Viadal résztvevőit a korábbi évek győztesei közül sorsolják, és mivel a 12. körzetben egyetlen női győztes volt mindezidáig, ez egyben azt is jelenti, Katnissnek vissza kell térnie rémálmai színhelyére. Vagyis egy másikba, amiről nem is sejti, hogy még több veszélyt hordoz.

A Viadal előtti napokat a hatalom folyamatos nyomásának, példastatuálásának (Katniss és társa, Peeta, akivel idén is együtt indulnak a Viadalra - ami idén a "Nagy mészárlás" nevet hordozza - nem búcsúzhatnak el szeretteiktől, megcsonkított szolgaként korábbi, barátként tisztelt békerük várja őket) és a szereplők lázadásának (az interjúban felelősségre vonják a Kapitóliumot, a kiképzésen kifigurázzák őket, Katniss "stílustanácsadója" önkényesen átalakítja a lány ruháját, amelyet maga az elnök küld neki) szóval a hatalom és a lázadók harca jellemzi. Minden egyes alkalommal olyan fordulatokkal lep meg az írónő ezek által, hogy nem bírom letenni a könyvet.

Egyik este 50 percig áztam a langyos vízben, másik reggel majdnem lekéstem a buszt, mert átszálláskor majdnem elfeledkeztem a térről és időről, míg olvastam. Ilyen azért ritkán történik velem.

Maga a Mészárlás kegyetlenebb, mint az előző évi. Az Aréna, ahol az élet-halál harc folyik, az is sokkal trükkösebb, és ugye nem megfélemlített gyerekek, hanem korábbi győztesek harcolnak egymás ellen.
Aztán a könyv vége nagyon váratlan fordulatot hoz: a lázadók összefognak, és kimenekítik a még életben lévő játékosok egy részét. Másik részét a Kapitólium fogja el, köztük van Peeta, akit Katniss élete árán is győztesként szeretett volna hazaküldeni az Arénából. Az utolsó pillanatban felbukkan Gale is, a lány régi barátja, mint lázadó...

19 megjegyzés:

  1. szerintem ez a legjobb az összesből, mert kevésbé kiszámítható, mint az első, és nem annyira durva, mint a hármas!
    az elsőben például egyértelmű volt, hogy a kiválasztottak közül 23an meghalnak (végül ez csak 22re csökkent ugyebár, e még így is egyértelmű volt a dolog), például hiába bukkant fel az aranyos ruta, és hiába volt olyan titokzatos a rókaképű, tudtuk, hogy valamikor nekik is végük lesz.
    totál meglepett, hogy ilyen sok embert kiszabadítottak, amikor pedig elhangzott Gale utolsó mondata, azt hittem, felrobbanok, hogy olyan sokat kell várnom a harmadik részig. az első és második kötet együtt volt nálam egy nap, amíg elolvastam.
    mellesleg NAGYOn tetszik az oldalad!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy idetaláltál, és hogy le is írod a véleményed :)

    Kábé egyetértünk, mondjuk nekem az első kötet verhetetlen marad, viszont nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a második kötet is minden pillanatában meg tudott lepni, le tudott kötni.

    Amúgy nekem az az egy dolog volt itt furcsa, hogy olyan sokan meghalnak az első napon. Nem reális, hiszen itt győztesekről van szó, nem ártatlan gyerekekről, kizárt, hogy mindenki ne küzdjön teljes erejéből minden tapasztalatával. De még újraolvasom a kötetet, megnézem, sikerül-e meggyőznie.

    VálaszTörlés
  3. Mikor a Futótűzt olvastam, nekem egész végig olyan szorongás érzésem volt. Teljesen átjött, (legalábbis nekem) hogy mit akart Collins éreztetni a könyvvel kapcsolatban. Hiába nyerték, meg a Viadalt és küzdöttek életre-halálra, miközben lehetséges, hogy a saját barátaikat kellett megölniük (50. év) akkor sem szabadulhatnak a Kapitólium hatalmától. Szerintem azért is ez a legjobb kötet, mert már lehet érezni a lázadás előkészületeit, és benne van a Viadal. És mikor elolvastam az utolsó sort, azt hittem megáll a szívem. Mi az, hogy nincs 12. Körzet? Mikor befejeztem, kezembe vettem a könyvet, és elkezdtem a szobában fel-alámászkálni mint valami holdkóros, és félhangosan elismételtem majdnem az egész könyv tartalmát. - ez is egy jel arra hogy nem vagyok normális - Még egy jel: Ebben a könyvben nekem Johanna és Finnick volt a kedvencem. Hasonlóan az 1. könyvhöz, ahol egész végig Cato-Clove fan voltam, itt is bekövetkezett. Mert hát hiába tudja az ember, hogy meghalnak akkor is ő marad a kedvencük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, ez a szorongás érzés ismerős. Nekem itt jutott eszembe legtöbbször Orwell 1984-e. Hidegrázós.
      Érdekes, hogy Johannát én végig nem igazán tudtam megkedvelni. Finnick-et igen, talán még a Futótűzben, de Johannát az utolsó kötetben sem igazán. Nekem abban a könyvben Haymitch figyelmeztetése a legütősebb: Ez a Ne feledd, hogy KI az ellenség. :)

      Törlés
  4. (1. rész):
    Első gondolatom a könyv elolvasása után: WTF? WTF? WTF? Ekkora óriási függővéget! Még jó, hogy megvan az utolsó rész.
    SPOILEREK!
    Na, de kezdjük az elején. Sokkal lassabban indul, mint az első könyv. De ez nem azt jelenti, hogy nem történik benne semmi, mert szinte mindegyik fejezetben történik valami fontos, vagy elhint egy-egy fontos morzsát az írónő, aminek majd később lesz fontosabb jelentősége pl.: egyik nagy kedvencem a fecsegőposzáta a kép sarkán ;) Plusz tetszett, hogy jobban megismerjük a különböző körzeteket. (a 11. a legdurvább)
    Aztán, amikor Snow elnök bejelenti, hogy jön a Nagy Mészárlás és Katnisst újra „visszaküldi” az arénába, akkor az első gondolatom az volt, hogy na ne, hiszen ezt már „eljátszottuk” egyszer. Viszont amikor bekerültek az Arénába, akkor oda lett ez a félelem, mert Collins mégis tudott újat mutatni! Egyrészt itt már nem gyerekek ölnek gyerekeket (bár még Katniss és Peeta az), hanem egykori győztesek harcolnak egymás ellen. Látszólag könnyebb, hiszen egyszer már sikerült nekik, csak az egyetlen probléma az, hogy az évek alatt kialakult egyfajta érzelmi kötödés köztük. Nem is tudom eldönteni, hogy melyik a durvább az, hogy gyerekként gyerekeket ölj, vagy felnőttként felnőtteket, akik viszont a barátaid. Másrészt az aréna, hogy én erre, hogy nem jöttem rá. Pedig egyértelmű ez az óra dolog, nem hiába mutogatta Plutarch a vacsorán. Azt sejtettem, hogy van valami jelentősége. Pedig az óra a borító elején is ott van… A másik, ami nagyon tetszett a zsemlés kódolt üzenet volt. Azt is sejtettem, hogy fontos, csak nem tudtam, hogy miért. Ez van, a bizonyos dolgokról sejtem, hogy nagy jelentősége van, de a képet már nem tudom összerakni, pedig sokszor nyilvánvaló. Ezt bírom még Collinsban. A végén meg csak kapkodtam a fejem.

    VálaszTörlés
  5. (2. rész)
    A karakterek:
    Katniss: Látszólag nem sokat változott, mert pl.: ugyanúgy vadászik stb., de még elszántabb, mint az első részben, pedig már itt is nagyon erős karakter. A szeretteiért bármit.
    Peeta: Nem lehet nem szeretni ez a srácot. Itt tényleg jobban előjön az érzelmes oldala pl.: szép jelenet volt, amikor Peeta átsegítette a halálba a morflingfüggőt. Másrészt még mindig meg tud lepni valamivel pl: a baba
    Gale: Őt is csak imádni tudom. Még elszántabb, még lobbanékonyabb, ami érthető. Nagyon sajnáltam, amikor elkapta az új békeőr :(
    A szerelmi háromszög tovább bonyolódik. Itt még jobban kijön, hogy a két srác a szöges ellentéte egymásnak. Egyetlen közös bennük, hogy mind a ketten nagy odaadással szeretik Katnisst és bármi áron megvédenék. Amit még továbbra is bírok, hogy a két srácban van egyfajta tisztelet a másik iránt. Imádom még mind a kettőt. ;)
    Haymitch: végre megkedveltem. Főleg mióta megtudtam, hogy miért viselkedik így. A Ki az Ellenség figyelmeztetése azt hiszem szállóigévé fog válni :)
    Cinna: Még mindig imádom. A ruhás trükk nagyon tetszett. Majd megszakadt érte a szívem, a mészárlás előtt. :(
    Finnick: olyan jó, hogy Collins behozta ez a karaktert. Nagyon bírom! És tudtam, hogy „jó” fiú :D. Üde színfoltja ennek a történetnek.
    A többieket vagy utálom (pl. Snow elnök, de őt nagyon) vagy közömbösek.

    Összességében ez is NAGYON TETSZETT, egyáltalán nem gyengébb, mint az első, de nem is jobb. Egyformán szeretem. Bár témájában már másabb is, mert nemcsak az újabb viadal (mészárlás) körül forog minden, hanem a forradalom előkészületei is jelentős teret kapnak. Szóval végig itt van ez a kettőség. Jó átvezető a trilógia lezáró részére, melyben remélem sok kérdésre kapunk majd választ: forradalom, szerelmi háromszög, 13. körzet csak, hogy a legfontosabbakat említsem.
    Kedvenc idézetem:
    „Én vadászom. Peeta süt. Haymitch vedel."

    VálaszTörlés
  6. Ági!! Nagy-nagy lájk a kommentjeidhez :)

    Azt hiszem, ugyanazt szeretem Collinsban, amit Te is. Hogy mindig meg tud lepni. És hogy nem lehet letenni a könyvet (bár én beosztós típus vagyok, nem együltő helyemben elolvasós)
    Érdekes azonban, hogy nekem viszont Collins el tudja adni, amit akar. Én nem tudtam kedvelni Finnicket, sőt Johannát sem, őt az utolsó részben sem tudtam megkedvelni, pedig... Na, mindegy. Itt viszont már Effie szimpatikusabb lett.

    Újra kéne olvasnom ezt a könyvet egyébiránt. De azt hiszem, egyelőre megvárom az első filmet, aztán úgyis jobban képben "kell" lennem a Futótűzzel kapcsolatban is...

    VálaszTörlés
  7. Annyira jó! Ez a legjobb csak úgy. Csak magáért! Tök kábult voltam amikor vége lett és majd megvesztem a háromért. Én gépen olvastam és amikor ki kellett szaladnom egy pillanatra elkezdetem nyomogatni a space-t, hogy "leálljon" a "film". Na ennyit az elképzelhetőségéről. :)

    VálaszTörlés
  8. Egy picit lassabban indul, mint az első rész, de ugyanúgy fent tudta tartani az érdeklődésemet.
    Katniss szövegei még inkább ütnek, sokszor felröhögtem olvasás közben. XD Amikor nyakon öntéssel keltette Haymitch-t, na azon behaltam. XD
    Ági! A kedvenc idézeted nekem is a kedvencem. ;)
    Mintha Katniss egy kicsit féltékeny lett volna Johannára, amikor a csaj a kiképzésen olajozta magát, Peeta meg nézte. :D
    Hogy egy kicsit komolyabbra vegyem a szót, Snow elnököt szívesen a majmok kegyeire bíztam volna. Ilyen unszimpatikus karakterrel már rég találkoztam. Az új békeőrt pedig bevezettem volna a savas ködbe.
    Johannát sem zártam a szívembe. Finnick-et talán egy picit megkedveltem.
    Sajnáltam Gale-t, amikor megkorbácsolták. De a Katniss-nek adott csókért adtam volna neki egy nyaklevest.
    Peeta...ez a srác még aribb. *.* Amikor az interjún beköpte a baba dolgot, hát ott leesett az állam. :O
    Katniss a favorit! :) Szegényt nagyon sajnáltam, amikor felfogta, hogy visszakerül a "mészárszékre". És amikor majdnem agyonveri magát Peeta elfogása miatt.
    Cinna miatt is kellemetlenül éreztem magam.
    Nagyon jó ez a könyv, klassz folytatás, tetszik a sok apró, fontos infó. Collins ügyesen játszik a részletekkel, mindig megtudott lepni. Gondoltam, hogy a 13. Körzet megmaradt, de arról még csak álmodni sem mertem, hogy az új Főjátékmester a jók oldalán áll. Arra sem gondoltam, hogy az óra mit akart jelenteni. Na meg a viadali szöktetés is meglepett.
    Néhol szórakoztató, izgalmas, érdekes, meglepő fordulatokban bővelkedő történet. Nagyon szeretem.

    (Tesómmal gyakran beszélgetünk a könyvről, nemrég fejezte be az első részt. A kapitóliumiakat "giccspatkányoknak" nevezi. XD Szerintem találó)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamarosan újraolvasom a könyvet, mert tudom, hogy nagyon informatív, de az elmúlt 3/4 évben az Éhezők Viadala volt a fejemben.

      A Gale-csókkal kapcsolatban nem értünk csak egyet, nekem még mindig természetesebb egy Gale-Katniss kapcsolat, mint Peetával. De mindegy, erről úgysem győzzük meg egymást a Peeta rajongókkal, márpedig belőletek van több :)

      Szóval beszélgetünk még a könyvről sokat, ne tedd el messzire ;)

      Törlés
  9. Nem mondom, hogy Gale és Katniss nem mutatnának jól együtt, de Peetát jobban bírom.
    Nem teszem ;), és ha végre rendes könyvformátumban is a kezembe kerül, felmászom az én kis fámra, és újra elolvasom. :)

    VálaszTörlés
  10. Hát ha nem baj ide is írok egy véleményt, mert ez volt a KEDVENCEM!!
    Ez is SPOILERes lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (bár szerintem, aki itt van már olvasta..:) )

    Én egyszerűen szerelmes lettem ebbe a részbe. Jó tényleg kicsit döcögősen indul, de elnézem neki, mert utána egyszerűen nem tudtam letenni.. De télleg!! Hajnali 2ig olvastam, pedig másnap suli volt (10kor szoktam lefeküdni suli időbe.)
    Szóval ez a "dobjuk be a szerencsétlen győzteseket újra" ötlet szerintem fenomenális.. Nekem tetszett a találkozás a régebbi túlélőkkel. És hát az "öregek" közül egyértelműen Finnick a kedvencem. Nem tudom miért. Tetszik a karaktere. Ódákat tudnék zengeni róla.
    Szerintem azért ez "most hazudjuk azt, h Katniss terhes, h megmeneküljön" kicsit sok volt. De lehet, h csak én vagyok vele így.. Főleg, h bent az arénában nem nagyon figyel senki, h fenntartsa látszatot.. (bár így könnyebb beadni, h elvetélt és éppen "jobb" dolguk is volt.)
    Az aréna: ahogy nekem lejött úgy valami eszméletlen!! Annyira elevenen él bennem az elképzelt kép róla. Ez az órás dolog.. háát.. Csak gratulálni tudok hozzá.. (bár az kicsit zavar, h nem tudjuk az összes veszélyt..)
    A Gale - Katniss csók várható volt.. Sőt nem lehetett volna kihagyni! Bármennyire is Peeta párti vagyok, ez kellett a sztoriba. Mert hiába Peeta a kis hősszerelmes fiúcska, Galenek kijárt ez.. Mert hát tudjuk, h szereti a lányt és nem közömbös felé ő sem. Bár a harmadik könyv alapján hamar felőrölték volna magukat Katniss-szel, azért még lehet, h egy románocska is belefért volna, HA Katniss nem hülyítette volna közben Peetát.
    Itt áttérek egy másik témára: Igen is Katniss hülyíti Peetát (és az olvasót is.). Nem mondja ki egyértelműen, h szereti, de azt se, h nem.. És szerintem a fiú érzi, h a lány nem tudja, h mit akar.. Katniss elkeseredett kapaszkodás Peetába, h ne legyen egyedül.. Most ezért utálni fogtok, de engem taszít. És a második könyvbe lett nekem ellenszenves a csaj. Tudom, h furán hangzik, h a főszereplő, aki által látjuk a történteket unszimpatikus, de én így vagyok vele. Nekem mindig Bella (őt se szerettem) jut róla eszembe, h szivat két fiút.. Csak Bella végül is szerelemből választ.. Mindegy ez már nem ide tartozik.:D
    Snow elnök.. Róla nagyon nem tudok mit mondani.. Csak gonosz, na jó kicsit kegyetlen. És tuti ő találta ki, h a túlélőket küldjék harcba a Nagy Mészárláson.
    Oh és Ceaser Flickerman is szimpatikus nekem (szimpatikusabb, mint Katniss.), nem tudom miért.. De ő a filmben is tetszett..
    Ja és Katniss nem érdemli meg a gyöngyöt!! Akkor se!! NEEM!!
    Oh erről eszembe jutott, h milyen aranyos, h Peeta és Katniss meg akarja védeni egymást, csak éppen más okból. Peeta: szerelem. Katniss: bűntudat. Haymitch meghozza a szokásos formáját.. Én bírom.:)
    És hát ez a kötet bővelkedik megható jelenetekben.. Nem egyszer pityeredtem el közben. Na jó igazából 3/4 könyvet végig sírtam.
    Összességében: ez a rész nagyon jó!! Ami az arénában történik, az iszonyat jó!! Viszont Katniss döntésképtelensége baromira zavar. Galet ebben részben bírom (a következőbe nekem már túl lázadó.). Szóval na jó volt. Tetszett. Meg kell szereznem és újra olvasnom..:)

    VálaszTörlés
  11. (Part 1) Sziasztok!
    Szavakat nem találok erre az egészre! Ez az írónő, akiről eddig egy árva szót nem hallottunk soha, olyan világot épített fel, olyan tökéletesen kibontakozó cselekménnyel, elgondolkodtató, példaértékű tartalommal, utánozhatatlan karakterekkel, egy zseniális, de mégis vérlázító élménnyel ajándékoz meg bennünket.
    A másodikat preferálom. Bár még csak az első kettőt olvastam, nekem ez tetszett jobban. Miért? Mert nem olyan lagymatag, mint az első. A második könyv olvasása közben olyan gondolatok fogantak meg a kis elmémben, olyan hatást gyakoroltak rám a betűk, lázas betegnek éreztem magam, sírtam, remegtek, a tükörbe nézve féltem, hogy Snow a képembe vigyorog a hátam mögül a hurkás szájával, és belefulladok a képéből áradó vérbűzbe. Elhittem ezt az egészet, a részemnek éreztem, sőt, maga voltam a része a történetnek, benne élek, lehet meg is bolondultam, de időutazónak tartom magam, aki a jövőbe csöppen, mikor olvas. Persze le nem tettem a könyvet, amíg egy falatként el nem fogyasztottam. Lehengerlő. Vittem magammal vacsorázni a konyhába, sunyiban olvastam a combomra fektetve, hogy Anya észre ne vegye, hogy együtt kajálok Katniss-ékkal.
    Lehet furán hangzik, de én Mags-et szerettem meg a legjobban a veteránok közül. Édes. És még jobban fájt a szívem, és forrt a vérem a tehetetlenségtől, amikor öngyilkos lett, hogy mentse Peeta bőrét. Annyira sajnáltam, hogy a csuklómra firkáltam a nevét egy kereszttel. Jobban hiányzik, mint Cinna.

    VálaszTörlés
  12. (Part 2) Cinna és a lángoló menyasszonyi ruci. Annyira szemtelen, de annyira merész és tökéletes döntés, hogy elősegítette, hogy felboruljon a Kapitólium ócska kártyavárának egyensúlya, ami állítólag "megdönthetetlen".
    Kedvelem Johannát és Finnicket is. Johanna talentuma lehetne a felnőttfilmezés is, és elég furának tartom ezt a ribizli gizinek való beállítását is, meg a gátlások nélküli pucérkodtatását is, mivel én legelőször őt egy vérszomjas amazonnak képzeltem el, egy mogorva, kegyetlen, legyőzhetetlen istennőnek, aki leharapja szó szerint a fejed. Finnick aranyos és imádni való. Fura hogy mennyire hangsúlyozza Collins a külsőségeit. Értem hogy jól néz ki, de azért Finnicknek ott van Annie, akit sajnálok végtelenül, hogy megkergült, és Kattnisnek is ott van Peeta. Vagyis Gale. Vagyis Peeta. Finnickben becsülöm, hogy mennyire segít. És hogy mennyire imádja azt a lányt a halászkörzetből.
    Mellesleg kezdem megvetni Kattnist. Picit telhetetlennek tűnik azzal, hogy nem tudja eldönteni, hogy mit akar. Tudom, hogy az élete forog kockán, és a diktatúra a halálát kívánja. De annyiszor az a téma, hogy nem tud dönteni. Ne játsszon azokkal a fiúkkal! Ne használja ki őket. Mert Peetára rá van kényszerítve. De soha nem mondta, hogy nem szeretné. Gale-t meg szerintem teljesen összezavarja. Mélyebb érzések jöttek át Gale-lel kapcsolatban, de én Gale-t meghagynám barátnak. Peetával a kamerák kereszttüzétől mentes helyzetekben pedig messze van. Vagyis mindig vissza kolbászol hozzá, mert nem akar egyedül maradni. Fura ez, nem?
    Imádtam az Arénát, és szerintem jó ötlet, hogy meghagyott néhány időzónát ismeretlennek. Beindította a fantáziám. Nekem az fura volt, hogy Katnissék maradtak parton, a többiek meg a dzsungelt járták, miközben talán Katniss az, aki a legtöbbet ért a vadászathoz és a fák közötti tájékozódáshoz. Érdekes volt, hogy volt ez az erőtér. De végül is jól sült el a dolog, mert ez a Beetee egy rendkívül okos fazon. És Wiress-t is imádtam nagyon! Mert olyan védetlen volt, olyan zaklatott, magam láttam benne, hogy én is megzakkantam volna ha oda bedobnak a zúzdába. És ő is milyen talpraesett volt.
    Tetszett a morflingfüggős jelenet a majmokkal. Szép volt Peetától. De nagyon brutális volt belegondolni, és megrémisztenek a morbid dolgok.
    A legnagyobb meglepetés Plutarch volt. Hogy "jó fiú".
    Nagyon megérintett a fecsegőposzátás időzóna. Először kezdtem elhinni hogy tényleg megkínozták Primet.
    Sajnálom hogy keveset kapunk Primből. Az első könyv és a második könyv is alig részletezi, pedig úgy imádom. Alig ismerem. A másodikban csak annyit tudunk meg, hogy sokat erősödött lelkileg az első óta, és bátran szembenéz a véres sebesültekkel is.
    Amúgy nekem nem sikerült kibogarásznom, de Katniss anyukájának van neve?
    Összefoglalás képpen belebolondultam a sztoriba, és annyira meghatott, hogy nekem ez lesz a kedvenc trilógiám forever.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért várd ki a harmadik kötetet.
      Bár mostanában a harmadik kötettel kapcsolatban is voltak erősen spoileres bejegyzések, amelyekbe remélem, nem szaladtál bele, de azt kell mondjam, nagyon más, mint az első két rész. Többet meg inkább hadd ne, nem szeretném elvenni a felfedezés örömét :)
      És persze üdv az oldalon :))

      Törlés
  13. Hogyne várnám ki! Fent van a könyv a karácsonyi listámon, ha minden igaz ott fog lapulni a harmadik a fa alatt.
    Direkt nem kóstoltam bele az árulkodó kommentekbe, bár nehéz volt legyőzni a vágyat, hogy többet tudjak meg mindenről, de végül is én győztem és az akaraterőm. Csak annyit olvastam róla hogy igen durva, sok a halálozás és hogy tényleg más mint az előzők, ahogy te is említetted.
    Az oldal nagyon hasznos és szép, gratulálok hozzá, csak így tovább. Minden napos biztos olvasód vagyok, még csak most kezdtem el bogarászni a régebbi bejegyzéseket, nagyon tutik.

    VálaszTörlés
  14. Sziasztok! Én is nagy Éhezők viadala- fan vagyok,úgyhogy le is írnám a véleményem :D Imádtam a 2. részt, teljesen magával ragadott. SPOILER-tartalom itt is lesz! Peeta még édesebb, mint az első részben. Ez a fiú okos, értelmes, jó a humora, eszméletlenül jól érvel és tényleg szerelmes, bármi áron megvédené Katniss-t,ami nem is meglepő. Katniss.. nos kezdetben kicsit engem is zavart a szerelmi háromszög,mármint, hogy képtelen döntést hozni, de aztán ahogy belegondoltam, rájöttem, hogy ha a helyében lennék..én sem tudnék dönteni. Az első részben még azt hittem (SPOILER-3.rész) , hogy Gale lesz a befutó, a másodikban már sejtettem, hogy nem, főleg a vége felé, és a harmadik részben már az elejétől egyértelmű volt számomra. És nagyon örültem neki:) A második részben sokkal közelebb kerültek egymáshoz Peeta-val és ahogy Katniss a végén viselkedett..csak egy szerelmes ember ilyen őrült..de mégis az tetszik, hogy nem egy nyavalygós, hisztérikus nő, aki csak saját magával foglalkozik, akinek nincs egy normális önálló jelleme...hanem mindent megtesz a szeretteiért, és képes lenne feláldozni az életét, hogy megmentse Peeta-t. Bár ezt az első részben is megtette,és szerintem nem csak a nézők kedvéért, hiszen nem lett volna kötelessége kockáztatni az életét, amikor elment a gyógyszerért. Gale..az ő karakterével szemben közömbös vagyok..fura..de nem igazán hat meg...talán azért, mert kevesebbet szerepel,nem tudom..viszont azt értékelem, hogy a két férfi nem ugrik egymásnak, és tisztelik egymást..pl mikor Peeta céloz arra az arénában , hogy Katniss majd még Gale-lel boldog lehet. Vagy amikor Gale és Peeta beszélgetnek..bár ez már a harmadik rész. Haymitch-et még mindig bírom , Cinnát szintén. És nagyon sajnáltam, hogy meghalt :S A többi győztest is nagyon bírtam,még Johanna-t is. :D Az aréna egyszerűen fantasztikus. Nagyon tetszik az, amikor Peeta belefut az erőtérbe..na az is egy őszinte kirohanása volt Katnissnek. A fecsegős jelenet.. ott pedig az, ahogy Peeta Katnisst vigasztalta... szóval itt nekem nyilvánvaló volt, hogy ez a két ember szereti egymást és kész..csak az egyik tudja,a másik még nincs tisztában vele. A vége nagyon meglepett..nem is hittem volna, hogy ennyien benne vannak az összeesküvésben... :D Zseniális. Nagyon jó könyv, a filmet is nagyon várom..a premierjén tuti, hogy ott fogok ülni. :D

    VálaszTörlés
  15. Én csak annyit mondok ,hogy ezek a regények fantasztikusak és nembirok velük betelni !!!!!!

    VálaszTörlés