2011. szeptember 14., szerda

20 - Peeta

Katniss csak nagy erőfeszítések és némi csókolózás árán képes belediktálni Peetába a húslevest, de végül sikerrel jár. Lassan lemegy a nap, eljön az este, és ezúttal senki arcképét nem vetítik az égre. A lány abban reménykedik, lekötötték a nézőket gyilkosság nélkül is. Peeta elalszik, Katniss pedig rájön, ezútta nem mászhat fel a fára, és hogy Peetával sokkal kiszolgáltatottabb, mint egyedül volt. Így aztán őrködni próbál, ám éjszakára iszonyú hideg lesz, ezért bemászik Peeta mellé a hálózsákba. Érzi, hogy lángol a fiú teste, ráadásul a hálózsák visszaveri a test hőjét így még melegebb lesz. Katniss ötletel egy kicsit, hogyan csökkenthetné Peeta lázát, ám csak a hideg borogatást meri bevállalni.


Reggel Peeta felébred, úgy tűnik, kicsit jobban van, Katniss pedig belediktál egy kevés bogyós gyümölcsöt, mivel húst még mindig nem hajlandó enni a fiú. Peeta aztán felajánlja, hogy őrködik, amíg Katniss is alszik egy kicsit, a lány pedig – nehezen bár, de  - elfogadja az ajánlatot.

Csak késő délután ébred fel, és rájön, hogy Peeta mindaddig alig ivott. Megitat lassan két liter vizet a fiúval, ad neki pár szem lázcsillapítót is, hátha javul a helyzet. Aztán megnézi a fiú sebesüléseit: a csípések, és az égési sérülés, amelyeket tudott szakszerűen kezelni, sokat javultak, ám Peeta lábának állapota rosszabbodott. Noha már nem gennyes, mint előző nap, de csúnyán be van dagadva, és a lány azt is észreveszi, hogy Peetának vérmérgezése van, vagyis, ha nagyon gyorsan nem kap valami nagyon erős antibiotikumot, akkor hamarosan meghal.



Estefelé a lány levest főz. Akkora forróság van – és Katniss azt gyanítja, nem természetes úton alakult ez ki, - hogy a napra elég kitennie egy tál fertőtlenített vizet, beledobál néhány felforrósodott követ, és fő is az egész. Beledobál pár dolgot, bogyókat, guvathúst, és még egy kis snidlinget is talál, amivel mindezt ízesítheti.

Amíg a leves fő, Peeta arra kéri Katnisst meséljen neki valami vidám történetet. Mondjuk élete legboldogabb napjáról. Ám erről Katnissnek Gale jut eszébe, a közös, gondtalan vadászatok, és gyanítja, Peeta nem erre kíváncsi. Így aztán arról a napról beszél, amelyen egy kecskével lepte meg Primet születésnapja alkalmából. Igaz, a történet elejét megváltoztatja, egyrészt azért, mert Gale-hez is kapcsolódik, hiszen együtt szerezték azt az őzet, amelyet aztán eladtak a hentesnek, és az így szerzett pénzt osztották el egymás közt Gale-lel. De nem csak Gale miatt nem hallgatja el a történetnek ezt a részét, hanem azért, mert ugye eredetileg ők nem járhattak volna ki az erdőbe vadászni, és főképp nem tehették volna mindezt elöljáróik, békeőreik beleegyezésével, és Katniss tudja, történetével őket is bajba sodorná. Ehelyett azt mondja, hogy édesanyja ezüstmedálját adta el, és így szerzett pénzt, ám a kecskevásárlás részleteit elmeséli. Hogy szerencsétlen állat milyen rossz állapotban volt, mikor megvette, alig élt, és anyukája és Prim gyógyították meg. És hogy egy rózsaszín szalagot is kötött az állat nyakába és hogy kishúga mennyire örült neki.

Lassan azonban ismét leszáll az est, és a játékosok újra a műsorvezető Templetish hangját hallják, ám ezúttal lakoma ígéretével próbálja őket a Bőségszaruhoz csalni. Nem a szó szoros értelmében vett lakomáról van itt szó, hanem az az ígéret, hogy mindenkit egy hátizsák vár a Bőségszaru környékén, rajta a körzetük számával, a hátizsákban pedig olyasvalamit találnak, ami olyan fontos lehet számukra, hogy akár az életük is múlhat rajta. Katniss mindenképp menni szeretne, ám Peeta félti ettől, és megpróbálja rávenni a lányt, hogy ne menjen oda. Megígéri, hogy nem fog meghalni, de a vérmérgezés ellen feltétlenül szüksége van orvosságra. Miután gyakorlatilag megzsarolja a lányt, hogyha elmegy, akkor követi, amíg bírja, és mindezt hanghatásokkal is kíséri, hogy megtalálják őket, Katniss látszólag lemond az akcióról és alkut köt Peetával, hogy cserébe megeszi, amit Katniss ad neki, és a fiú tartja is ezt, szó nélkül bekanalazza Katniss levesét.

Katniss kimegy a barlang elé, és azon gondolkodik, miképp oldja meg, hogy megszerezhesse az antibiotikumot tartalmazó hátizsákot, amikor kis ezüst ejtőernyőn valami szer érkezik egy fiolában. A lány hirtelen megörül, hogy Haymitch így is megszerezte nekik az antibiotikumot, ám amikor kibontja a fiolát, rájön, hogy ez csak egy sima altatószirup, aminek nagyon jellegzetes íze, illata van, és amit a körzetükben is jól ismernek, ám mivel túl erős, ritkán alkalmazzák. Katniss végig is gondolja, hogy a cucc kiütné Peetát egy napra, ám először nem esik le neki, mit érne azzal, majd lassan beugrik: ha valahogy ráveszi a fiút, hogy bevegye a szert, el tud lógni a gyógyszerért, még ha veszélyes is. Így aztán egy bogyós gyümölcs pépje közé keveri, és ezt viszi be Peetának mintegy desszertként. És noha a fiú végül rájön, hogy mit adott neki a lány, nem tehet ellene semmit, mert nagyon gyorsan elnyomja az álom…


Ui.: Ma csak Fan-képeket kaptok, de sztem ezek is tökjók :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése