2011. szeptember 5., hétfő

16 - A támadás

Este a szokásos himnusz után a hálózsákba bújva, fejét Katniss vállára hajtva alszik el Ruta. A két lány kétségek nélkül megbízik egymásban, már csak Katnisst nyomasztja a gondolat, hogy mi lesz, ha ők ketten maradnak a végére.

De Katniss elhessegeti a gondolatot, és máson agyal. Meg akarja semmisíteni valahogy a Hivatásosok élelmiszerkészletét. "Biztos vagyok benne, hogy iszonyatos erőfeszítést jelentene, ha saját maguknak kellene élelmiszerről gondoskodniuk. A Hivatásosak általában mindig ugyanazt a taktikát követik: a Viadal legelején ráteszik a kezüket a készletekre, és aztán végig abból gazdálkodnak. Azokban az években, amikor nem védték jól az élelmet - egy alkalommal csúszómászók pusztították el, egy másik évben meg a Játékmesterek árasztották el vízzel a raktárt -, többnyire egy másik körzet kiválasztottja aratott győzelmet. A Hivatásosaknak valójában hátrányuk származik abból, hogy úgy nőttek fel, hogy volt mit enniük, ugyanis nem tudnak mit kezdeni az éhséggel."

Katniss a tervet már nem tudja kiagyalni, mert elalszik, és az ágyú dörrenésére ébred másnap reggel. Valaki meghalt, de nem tudják még ki. Miközben a két lány megreggelizik, Katniss felvázolja az élelmiszerraktárok megsemmisítésének gondolatát, amitől Ruta nagyon lelkes lesz. Elmesél mindent, amit tud a Hivatásosak tó melletti bázisáról, és megállapodnak abban, hogy valami nagyon gyanús, hogy csak úgy ott kinn az élelem a szabad ég alatt.

Miközben élelmet gyűjtenek, Katniss jobban megismeri Rutát. Kiderül, hogy családjában hat gyerek közül ő a legidősebb. Hogy a kajaadagját mindig szétosztja a kisebbek közt, hogy Katnisshez hasonlóan próbál ő is élelemhez jutni a családjának, hogy a világon a legjobban a zenét szereti. Kiderül, hogy a körzetükben is élnek fecsegők, olyan madarak, mint Katniss dísztűjén, és Ruta egy négy ütemből álló dallammal szokott üzenni ezekkel a madarakkal, ha a legmagasabb fa tetejéről elsőként meglátja a munkaidő végét jelző zászlót. Katniss erre a kislánynak akarja ajándékozni a dísztűt, ám az visszautasítja.

Délre a két lány kitalálja a tervet. Ruta két tábortűz segítségével elvonja a Hivatásosok figyelmét, miközben Katniss valahogyan megsemmisíti az élelmiszerkészletet. Katniss Rutánál hagyja a hálózsákot, mondván, ő majd szerez másikat, Ruta pedig megtanítja Katnissnek a fecsegőposztáták énekét, hogy ezzel üzenjen, ha jól van, de mégsem tud visszaérni valamiért a megbeszélt helyre. Megölelik egymást, majd elbúcsúznak.

Miközben Katniss visszafelé halad, kétségbeesik, amiért magára hagyta Rutát, a húga is eszébe jut, majd Peetára terelődnek gondolatai. Hamarosan megtalálja a kislány által javasolt, sűrű bozótost az erdő szélén, ahonnan kémkedni lehet. 


Katniss négy embert lát a táborban: a fiút az első körzetből, a fiút és a lányt a másodikból, és a fiút a harmadikból. Ez utóbbi a kakukktojás, hiszen ő tűnik a leggyengébbnek, legszerencsétlenebbnek közülük, és Katniss amúgysem emlékszik rá sem a kiképzésről, sem az interjúról. Sejti azonban, hogy valamiért fontos szerepe lehet, ha még nem ölték meg a hivatásosok.
A tábor elrendezése is furcsa Katniss számára, mivel a tábortól elég nagy távolságban egy gúlába rakba található az élelmiszerkészlet. Katniss ekkor még nem jön rá, hogy mi nem stimmel, csak gyanítja, hogy valami csapda van a gúla környékén.

Közben Ruta meggyújtja az első elterelő tábortüzet, ami jóóó nagy füsttel ég. A Hivatásosok nekiindulnak, közben azon vitáznak, hogy a harmadik körzetbeli fiút is magukkal vigyék-e, aztán viszik, majd Peetára terelődik a szó, Cato utalást tesz rá, hogy megsebesítetette, és gyakorlatilag bármikor meghalhat. Cato Katniss elleni vérbosszúját is megfogalmazza, nem is sejtve, hogy a lány hallja ezt. Mondjuk Katniss ezen nem lepődik meg a darászfészkes akció után, akkor Cato még nem is tudja, most mi készül. 

Katniss közben azon agyal, hogy valahogy egy tüzes nyíllal fel kellene gyújtani az egész kézletet, ám ha rosszul sül el az elképzelés, ezzel elárulhatja magát. Már éppen közelebb menne, hogy meglesse, vajon milyen csapda van a raktár körül, előkúszik a sűrűből a rókaképű lány, aki egy furcsa ugrássorozat segítségével eljut a készletekig, majd mindenhonnan elcsen ezt-azt, nem túl sokat, hogy ne legyen feltűnő, végül ugyanazzal a sorozattal visszafelé távozik. Mivel a lány folyton a földet kémleli, és egy ízben, amikor majdnem elveszti egyensúlyát fel is sikolt, Katniss rájön, mi a csapda: a Hivatásosak aláaknázták a környéket. Ez megmagyarázza azt is, hogy a Harmadik Körzetbeli gyöngébb fiút azért hagyták életben, mert ezt meg tudta csinálni, mivel az ő körzetükben gyártják az elektronikai cikkeket, robbanószereket, stb. A bombákat pedig azon körlapok körül ásták ki, amin az első percben kellett állniuk 60 másodpercig. Bár azokat a Játékmesterek hatástalanították, a Harmadik Körzetbeli fiúnak valahogy sikerült újra élesítenie.

Katniss még kicsit logikázik, majd kitalálja a megoldást, hogyan csináljon akkora detonációt, hogy a teljes készlet megsemmisüljön, mivel ennek megakadályozására a bombákat egymástól jó távol helyezik el. Katniss azonban három nyíllal megoldja a kérdést: Az első nyíl kiszakítja a felakasztott almás zsákot, a második és a harmadik pedig akkora lyukat csinál rajta, hogy kiguruljanak a zsákból az almák, és szétszóródjanak, működésbe hozva ezzel a lehető legtöbb aknát az élelmiszerraktár körül.
Hatalmas erejű detonációk következnek...

Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése